|

Év végi összefoglaló – 2009

Nos, kedves Olvasók, eltelt ez az év is. 2009 nem tartozott a legeseménytelenebb esztendők közé, haditechnikai téren sem. Szerény kis oldalunk hírei között is előfordultak olyanok, melyek méltóak arra, hogy felidézzük őket. Ez már csak azért is fontos, hogy maximálisan felkészültek lehessünk 2010 várható eseményeire. A következő néhány oldalon megpróbáljuk felsorolni azokat a híreket, melyek súlyosabbak voltak a többinél.

Kezdésnek rögtön a Távol-Keletre hajókázunk (repülünk?), ez évi első híreink témáiban ugyanis többször is előfordult Kína. A sárkányok országa ambiciózus terveket dédelget egy repülőgép-hordozó (majd később egy egész flotta) hadrendbe állításáról. Ha pediglen saját hordozójuk lesz, arra saját gyártású repülőgép is dukál, ezen is dolgoznak többek között.
Ezen kívül fejlesztgeti a J-10 újabb változatát, mely az alap típusjelzés mellett egy B-t is kapott. A típus első megrendelője Pakisztán.
Emellett kivontak a szolgálatból néhány, még a ’90-es években beszerzett Szu-27-est is.
Az ország légiereje idén ünnepelte 60. évfordulóját, ennek tiszteltére ünnepséget is rendeztek.
Balesetek is előfordultak náluk, egy Oroszországgal közös hadgyakorlaton egy JH-7A zuhant le, és személyzetével együtt megsemmisült. Ezen kívül egy J-10 is odaveszett, de ez esetben a pilóta sikeresen katapultált.

Érdekes sztorik tekintetében nem marad le mögöttük Japán sem, ahol egész évben folyt a vita arról, hogy vegyenek-e Raptort vagy sem. A döntést végül nem ők, hanem az Amerikai Egyesült Államok hozta meg, így végül az F-35 Lightning II-es mellett döntöttek ők is. Egyre sürgetőbbé válik ugyanis számukra az egyre jobban öregedő F-4J flottájuk lecserélése, valamint az F-15J-k is benne vannak a korban, idén szét is esett egy.

2009 legszebb felvételei 1.

Bénázás tekintetében Japán az abszolút győztes, ugyanis két olyan hajó-karambol részesei voltak, melyek igencsak furcsák, esetleg nevetségesek is. Először egy dél-koreai teherhajóval ütközött egyik hadihajójuk, majd két rombolójuk csattant össze.

Ausztráliában idén nagyrészt rendben mentek a dolgok, azonban kiderült, hogy nincs elég gépük a pilótáknak. Bezzeg, ha megérkeznek majd azok az F-35-ök, lesz mivel repkedni!

Maradjunk még egy kicsit Ázsiánál, ugyanis található ott egy ország, mely idén feltűnően sokat szerepelt a hírek között, konkrétan nem telt el hét, hogy ne lett volna akár csak utalás se rá. A rutinosabb versenyzők már biztosan kitalálhatták, hogy Indiáról beszélünk, mely méltán nevezhető „HTKA-celebnek” is. Nézzük, miért!
Sajnálatos módon 2009-ben az Indiai Légierő több repülőeszközétől is megszabadult baleseteknek köszönhetően, ezek közül több halálos kimenetelű volt. Oldalunkon megtalálható volt többek között két Szu-30MKI (1, 2), szintén két MiG-27 (1, 2), egy Harrier, egy MiG-21, egy An-32, valamint egy Kiran MK-II balesetről szóló híradás.
De a repeseményeken kívül is volt itt sok minden: balul elsült UAV-kísérlet (ez a balesetek közé is beillene), túlsúlyos harci helikopter, gondban lévő bemutató kötelék, kiképzőgép-problémák, kérdőjelek a Tejas hajtóművével kapcsolatban, valamint késik a MiG-29-esek korszerűsítése.
Az Indiai Haditengerészet pedig bajban van, legalábbis ami az INS Viraat hordozót illeti. A készülőben lévő INS Vikramaditya árcédulájáról viszont úgy tűnik, sikert megállapodni az oroszokkal, a fedélzetére kerülő MiG-29K/KUB gépek pedig fokozatosan beérkeznek, sőt, már szüzességüket is elvesztették, ugyanis sikeresen leszálltak egy hordozó fedélzetére. Az indiaiak előre isznak a medve bőrére és az opciós jogukra igényt formálnak.A saját tervezésű repülőgép-hordozó építése pedig megkezdődött. Ami pedig a „szárazföldi patkányokat” illeti, az Arjun harckocsik kálváriája lassan véget ért.

Azért sikerekből sem volt hiány (vagy legalábbis kevésbé rossz dolgokból). Az első és legfontosabb, hogy elkezdődött az MMRCA-tender tesztelési szakasza (az MMRCA-ról itt lehet olvasni), melyen elsőként a Super Hornet, majd az F-16 került sorra. Elstartolt egy harci- és egy szállító helikopter-tender is, előbbiből az Eurocopter már kis is szállt. Rakétatéren is volt egy-két szerencsés esemény, az Astra BRV-fegyver alakulgat, a Nag (Kobra) irányított páncéltörő rakétarendszer pedig szolgálatkész. A Tejas-szal is történtek jó dolgok, ami azért elég szokatlan.

Az oroszok 2009-ben főként sikertelen rakétakísérleteikkel tűntek ki a mezőnyből. A Bulava SLBM tesztjeiről több hírünk is szólt, ezért csak legutóbbit emelnénk ki, mely az egész világsajtót bejárta. A többiről ide kattintva lehet olvasni. Ballisztikus rakétáikon kívül tengeralattjáróik sem állnak túl jól.
Sajnos halálos baleset itt is előfordult. Egy Il-76-os katasztrófájában és egy Tu-142M3-as tenger feletti balesetében 11-11 ember lelte halálát.

2009 legszebb felvételei 2.

Jelenleg a világ egyik legveszélyesebb helye Szomália, valamint környező vizei. Az arrafelé tartó hajók (és itt most még nem hadihajókról beszélünk) legénységének bizony jogosan lehet félelemérzete a helyi kalózok miatt, akik nem átallanak eltéríteni bármilyen vízi alkalmatosságot. Leküzdésükre, illetve a kereskedelmi és utasszállító hajók kíséretére szép számmal gyűltek össze hadihajók, akik sok esetben eredményesen vették fel a harcot a szomáliaiakkal. Erre a linkre kattintva elérhetőek a 2009-es év fontosabb incidensei.

Izraelről idén kiderült, hogy nem fogja rendszeresíteni az Osprey-t, viszont az F-35-öst nagyon szívesen megvenné. Utóbbival voltak is gondok, de végül megszületett a megrendelés. A zsidó állam mintegy év végi meglepetésként kijelentette, hogy Irán ellen a hagyományos bombázás már semmit nem ér.

Ha géptípusonként versenyt hirdetnénk „Kiről szóltak legtöbbször a hírek” címmel, az A400M minden bizonnyal a top5-ben lenne. Rengeteg minden történt ugyanis vele, ezek közül a legfontosabbak: Dél-Afrika kiszállt a programból, viszont megtörtént az első repülés. Egy kis ínyencségként megemlítjük, hogy felmerült az USA-ba való exportálása is.

Mikor már azt hittük, végre vége, kiderült, hogy mégsem. Akár egy kitalálós kérdés is lehetne ez a mondat, nem? Nos, eláruljuk, a brazil F-X2 tenderről van szó, melynek még mindig nincs vége. Annak ellenére, hogy az EMBRAER is a Gripent preferálta, a Rafale-t hirdették ki győztesnek, ám elkezdődött a kavarásLegutóbbi információink szerint 2010 elején lesz a végső győztes kihirdetése.
A tenderen versenyben van még a Boeing és a Saab is, utóbbi „mindent felülmúló ajánlattal”.

2009 legszebb felvételei 3.

Az idei év egyik legnagyobb repülési eseménye a Dubai Air Show volt, melynek összefoglalói itt és itt olvashatók. A repülőnappal egy időben egy hadgyakorlat is zajlott a környéken, mely történelmi jelentőséggel bírt: itt találkozott először egymással korunk három legfejlettebb nyugati harci gépe, az F-22, a Rafale és az Eurofighter.

Hazánk nem szerepelt túl sokszor a hírekben, amiről mi nem tehetünk, ennek ellenére volt egy-két ilyen eset. A Mil típusú helikopterek megújulása nemzetközi együttműködésben jön majd létre, elbúcsúztunk az Albáktól, valamint fokozatosan további 200 magyar katona települ majd Afganisztánba.

A Saab még tavaly novemberben mondta azt, hogy 2009 a Gripen éve lehet. Nos, nem lett. Annak ellenére, hogy a JAS-39 különböző változatai versenyben vannak gyakorlatilag minden lehetséges tenderen: Svájcban, Indiában, Brazíliában, Görögországban. Ezen kívül nagy eséllyel pályáznak egy kisebb volumenű horvát megrendelésre is.
A Saab-nak az utóbbi időben nem túl fényes az anyagi helyzete, éppen ezért mindenre képes, hogy bevételhez jusson. Ennek legfőbb eszköze a Gripen, melynek nemrég egy újabb változatát kezdték el fejleszteni. A hír, hogy hordozófedélzeti variánsa is lehet majd a Griffnek, megosztotta a repülés iránt érdeklődőket.
Említett okok miatt rossz hír, hogy Thaiföld felfüggesztette a beszerzéseket, pénzügyi gondokra hivatkozva.
Azért jó hírek is érkeztek a svédek üdvöskéjéről. Újra elkezdte a repüléseket a Gripen Demo, immáron megújult belsővel. A cseh gépek pedig a Baltikumban jártak, hogy a légteret őrizzék.

2009 legszebb felvételei 4.

2009-ben megszokhattuk, hogy ha Nagy-Britannia szerepel a hírekben, akkor szinte biztosan a hordozóival van baj. Ugyanis annak ellenére, hogy elkezdődött az első új generációs repülőgép-hordozójuk építése, lehet, hogy nem lesz mit hordoznia.
Egy jeles esemény is kapcsolódik hozzájuk, ugyanis 40 éves lett a Harrier-család, mely talán még további 10 évig is szolgálatban maradhat.

Az Amerikai Egyesült Államokban főleg a lopakodókkal törődtek mostanság. Az egyikkel azért, mert – mint később kiderült, pilótahiba miattlezuhant belőle egy, és egyébként is kevés van belőle, a másikkal meg azért, mert közeleg a szolgálatba állítása.
Az ötödik generáció képviselői mellett a 4 és feledik (4+, 4++, 4+n) is produkál új madarakat. Az egyik ilyen az F-15SE Silent Eagle, mely egyesek szerint potensebb, mint az F-35, mely egyébként zárt forráskódú marad.

2009 legszebb felvételei 5.

A hangsebesség feletti csodamasinákon kívül érdemes még foglalkozni a szolgálatból kivont, 35 évig becsülettel szolgáló S-3 Viking-el is.
A sokat tárgyalt rakétavédelmi rendszer Európában ugyan nem jön majd létre, a vízen azonban igen, méghozzá az Aegis BMD rendszernek köszönhetően.
Zárásként jöjjön egy másik nagy „válsággóc”, ez pedig a KC-X tender. A kongresszusi döntéshozóknak köszönhetően (túl) sokat szerepelt a KC-135 Stratotankerek leváltását célzó, többször újraindított verseny honlapunk hasábjain, de végleges döntés idén sem született, majd talán jövőre…

Nos, kedves Olvasók, ezek voltak 2009 legfontosabb eseményei. De mire számíthatunk 2010-ben?
Holnap kiderül!

Sikerekben és haditechnikai hírekben gazdag, boldog új évet kíván a HTKA Lapcsoport szerkesztősége

Találkozunk a jövő évtizedben!

7 hozzászólás “Év végi összefoglaló – 2009”