|

Lezuhant egy indiai Flanker

Hétfőn Északnyugat-Indiában, Jaisalmer település közelében lezuhant az Indiai Légierő egyik Szu-30MKI vadászbombázója.

A légierő szóvivője az eset kapcsán elmondta: a repülőgép gyakorló feladatot hajtott végre a szerencsétlenség időpontjában. A személyzet mindkét tagja sikeresen katapultál és túlélte az eseményt.

További részleteket egyelőre nem árultak el, a kivizsgálás folyik, a pilótákat kórházi kivizsgálásuk után kihallgatják.

Idén ez volt a második repeseménye az indiai Szu-30MKI flottának, mely egyébként mostanában újul meg. Április 30-án zuhant le egy gép, akkor a pilóta sajnos életét veszítette. A vizsgálat, melybe egy orosz csoport is bekapcsolódott, kiderítette, hogy a vezérlőrendszer hibája okozta a gép vesztét. Elképzelhető, hogy ugyanez volt most is a gond, annak ellenére is, hogy akkor a teljes flottát átvizsgálták. Ismerve az Indiai Légierő baleseti statisztikáit, erősen gyanús, hogy nem végezték teljesen pontosan a feladatukat a szakemberek.

A baleset minden esetre nem fogja hátráltatni az indiai Szuhoj-beszerzést, melynek keretében 2015-ig 230 ilyen gépük lesz.

24 hozzászólás “Lezuhant egy indiai Flanker”

  1. Elnézést előre is mindenkitől, de valaki számolja hogy ez a sajnálatos esemény hanyadik ebben az évben Indiában. Minek egy olyan országban légierő, amelyben egyszerűen képtelenek megtanulni a pilóták repülni? Ja biztos „fussa” az emberanyagból végül is a világ 2. legnépesebb országáról van szó. A pilótáknak most szerencséjük volt, legalább élve megúszták! Egy kérdés az indiai civil légitársaságok és pilótáik, hogy állnak repesemények terén? Azért erre kíváncsi lennék? Bár azért a vadászpilóták mentségére szolgál, hogy egy vadászrepülőgép „vezetése” némileg bonyolultabb feladat, mint egy civil gépé.

  2. Kicsit visszapörgettem a kapcsolódó híreket, de 7-nél abbahagytam a számolást, így lehet idén még volt több is, bár más eset nem rémlik merevszárnyas vonalon.

    2x Szu-30MKI
    2x MiG-27
    1x Harrier
    1x MiG-21
    1x An-32

    Egy kérdés az indiai civil légitársaságok és pilótáik, hogy állnak repesemények terén?
    A Wiki szerint a nemzeti légitársaság, az Air India tulajdonképpen elég jól:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Air_India#Accidents_and_incidents

  3. 230 MKI az bődületes mennyiség !
    Azzal azért legyalulnának sokmindent ha elindulnak!
    Kínának hány darad szuhoja is van?
    Ha jól tudom nincs ennyi és ami van az is 27-es és azok is üzemidejük vége felé nem?

  4. 200 körüli J-11A gépe van Kínának és 70-100 körüli Szu-30MKK és részben talán már MMK2, ha jól emlékszem.

    Azt is jó lenne tudni, hogy repórára vetítve mi jön ki Indiában.

    Tényleg darabra sok gép esik le idén, de minden légierőben vannak rosszabb időszakok. 1997 USAF? Nem rémlik senkinek a katasztrófa sorozat? Visszakerssem?

    A hazai repórára eső statszitikát megnézte már valaki? Mert akkor inkább csak maradjunk csöndben szerintem. 1 Alba mínusz, mikor repült összesen a flotta 12500 órát. Ez 8 gép / 100 ezer óra. Hát nem valami fényes. 1 bérelt Alba is lezuhant hajóműhiba miatt egy magyar alatt, de ezt ne számítsuk be.

    3 db MiG-29 veszett oda. Ebből 2 db pilótahiba miatt. A másik is emberi mulasztás, mert mi barmok nem kértük az égőtér felújíást, mert az úgy ‘ócsóbb. Mennyit repült a MiG-29 flotaa 1993 óta? 50-60 ezer órát? Kéthatjtóműves 4 gen. géből ez olyan 6 db / 100 óra. Ez sok.

  5. 112db SzU-30
    2000-2001 között 50db, 2001-2003 között 38 db, 2003-2006 között 24db.

    2000ig 48db SzU-27 —> ezeket idén nyugdíjazták! kb 10-12 év alatt kirepülték az idejüket! Veszteség nélkül!!!

    2000-2004 között 60db SzU-27
    2000-2006 között 200db J-11
    2003-2010 között 300db J-10
    2002-2007 között 150bd JH-7

  6. Én még azon is gondolkoztam, hogy azokat a Szu-27 gépeket kicsit megrángatták szándékosan, hogy lássák, hogy a tűréshatáron vagy azon kicsit túl mit és meddig bírnak. Mivel a gépek harcértéke elvben kevés lett volna már a mai környezetben így nagyon komoly adatbázist lehet kiépíteni. A gépet „bagó” árért kapták.

  7. Kína szerintem ezeket sem nagyon fogja nagy számban venni, éppen annyit, amivel kitartanak az 5. generációs gépig – legalábbis ez a terv. Ha viszont bejön nekik, a légierejük 10 év múlva iszonyúan komoly lesz.

  8. A légierejük bizonyos szempontból már most is komoly. Tisztán Tajvan ellen már elég lenne szerintem USA segítség nélkül 1-2 éven belül.

    A PL-12 szépen lassan el fog tarjedni. Lehet, hogy nem AMRAAM C, de van mire pakolni. A J-10/11 + Szu-30MKK gépekből összesen 400 darab az igenis komoly erő. Már csak repóra kellene hozzá. (90-100 óráról / koponyárol pusmognak).

  9. ha szu 27eseket vesszük alapul akkor azok évi 250-300 órát repkedtek gépenként. ha 2 személyzet tartozik 1 géphez akkor is 120-150 óra per koponya! De biztosat nem tudok. az a baj hogy ilyen szakszavakat még nem tanultam kínaiul és nem tudok rákeresni pedig biztos írnak valami közelítő adatot róla.

  10. „A hazai repórára eső statszitikát megnézte már valaki? Mert akkor inkább csak maradjunk csöndben szerintem. 1 Alba mínusz, mikor repült összesen a flotta 12500 órát. Ez 8 gép / 100 ezer óra. Hát nem valami fényes. 1 bérelt Alba is lezuhant hajóműhiba miatt egy magyar alatt, de ezt ne számítsuk be.”

    94 körül is lezuhant egy Alba, azt kifelejtetted.

  11. Kína nem vethet be mindent tajvan ellen !Talán annak a 400 modern gépnek a harmadát!
    Inkább a sok száz régi géppel túlterhelik a légvédelmet , s mivel az usa nem ad el tajvannak több 16-ost ez elég nagy gáz!
    Elég szemforgató ez a dolog…

  12. A légvédelem már egy ideje túl van terhelve. Azt hiszem a közepes hatótávolságú rakéták száma, ami Tajvan átellenes oldalán várakozik, közel meghalatdja a Patriot rakéták számát.
    Magyarán Tajván légvédelme talán arra elég, hogy önmagát megvédje :)

  13. Ez csak Patriot. A hajóin is van légvédelmi fegyverzet. Ehhez jön még a MANPAD és SHORAD. Hawk légvédelmi rendszere is van. Ehhez jön még a vadász légierő. Az F-16 gépekik AMRAAM shooterek és az francia delták (Mirage-2000-5) is aktív radaros léghiarc rakétával vannak ellátva. Szó nincs arról, hogy mindennel a légvédelemnek kell boldogulina. Ez így elég kellemes tűzerő.

    A ballisztikus rakétákat, meg meg nem játszanak. Kb. 1000 db. És? Km-es szórásképell és max. 1 tonna robbanóanyaggal mégis milyen komoly kárt tehetnének? Zavarkeltésre jó max… A vegyifegyver és atom bevetése meg nem alternatíva igazán. Ott kezdőik, hogy Kína hivatalosan a „no first use” elvet követi

  14. Kína nem támadja meg Tajvant! Már a Tajvani szocik is elég erősek és ha hatalomra jutnak márpedig ez reális lehet akkor szépen egyesül az anyaországgal. Zavargások biztos lesznek de az csak a tajvaniak között.
    Ezért nem adnak már modern technikát tajvannak az amik, mert tuti hogy kínai kézbe fognak kerülni a cumók.

  15. Szerintem sem tamadja meg. Foleg most, mikor melegedni latszanak a kapscolatok. Szerintem sem ilyen egyszeru a keplet, hogy raketak kontra Patriot. Amit a raketakkal kapcsolatban meg erdemes megemliteni, az az, hogy nem lehet a sziget keleti oldalan talalhato barlangokat tamadni, amiket a hegyoldalakba furtak:)