|

Brazília: győztes hirdetés 2010 elején

Meglehetősen fordulatosra sikerült a brazil F-X2 tender őszi szakasza. Amikor már biztosnak látszott a francia Rafale sikere, fordult a kocka és újra nyitottá vált a Brazil Légierő hangárainak kapuja mindhárom ringbe szállt gép számára. Úgy tűnik, hogy a végleges döntésre még egy cseppet várnunk kell, ugyanis Nelson Jobim brazil védelmi miniszter elmondása szerint a többmilliárd dolláros, 36 vadászgép beszerzésére kiírt tender győztesét a jövő év elején hozzák nyilvánosságra.

Szeptember elején biztosnak látszott a Rafale brazil sikere, ennek jegyében kapott (ugyan csak virtuálisan) terepmintát ez Rafale.

Szeptember elején biztosnak látszott a Rafale brazil sikere, ennek jegyében kapott (ugyan csak virtuálisan) terepmintát ez Rafale. ,

Mint ismeretes, a brazil fél kegyeiért a francia Dassault Rafale-ával a Boeing F/A-18E/F Super Hornetje és a svéd Saab Gripen NG-je küzd. Főleg a svédek tekintik életbevágóan fontosnak a tender elnyerését és szinte mindent megtesznek annak érdekében hogy felkerüljön a brazil felségjel a Gripen NG-re. Természetesen a többi fél sem ül ölbe tett kézzel, bár egyelőre a svédekhez hasonló nyilvános ajánlatot nem postáztak a Brazil Légierő címére.

Mindezek hatására mindegyik típusnak megvan a saját szurkolótábora Brazíliában, Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök például már nyíltan letette voksát a francia típus mellett. Hogy jó versenyzőre tippelt, az majd a jövő év elején kiderül.

6 hozzászólás “Brazília: győztes hirdetés 2010 elején”

  1. Onedin kapitány

    Alighanem igazad van Molnibalage. De akkor hogy van az, hogy a SH jelölt lehet? A Boeing máshogy állna hozzá, mint a LM? Azért is csodálkozom, mert az F-16 elvileg olcsóbb lenne.

    Vagy talán azért ez a három típus került döntőbe, mert mind a három gépnek erős a haditengerészeti vonatkozása? A SH eredetileg hordozó-fedélzeti gép, a Rafale-nál van ilyen változat, az eredeti Gripent pedig elsősorban BVR légiharcra, másodsorban hajók elleni csapásmérésre optimalizálták.

    Most dől el, hogy a francia, vagy a svéd lányok a szebbek, tettrekészebbek?:)

  2. Volt már erről szó!
    Azért nem kell az amcsi gép mert gondolnak eggyet és nem szállítanak alkatrészt fegyverzetet stb.
    Emberi jogi dolgok,bel-külpolitika stb bármi lehet.
    Az embargós fegyvert bármikor bevehetik,és meg is teszik.

  3. Én meg látásom hogy a franciák bebiztosították a győzelmüket.

    Attól fügelenűl Dél-Amerikában a más légi erőnek ellehet adni a Grippent.

    Pont azért mert a USA gépek abban a térségeb nem nyerők esetleges embargó miatt.

    Valamint a Girp kedvező árra miatt. Olcsó karban tartani.
    Gripen mennyire rosz a radar érzékenysége?

    Valamint a Brazilok még hadrendben álló anyahajóra is juthat az új franci vasból