|

Exklúzív: Levegőben az Airbus A400M! (Video UPDATE)

Végre beérett sok évnyi munka gyümölcse, ugyanis helyi idő szerint 10:35 perckor a sevillai San Pablo légikikötő pályájáról a levegőbe emelkedett az első kompozitépítésű turboprop teherszállító repülőgép, az A400M.

A400M taxing

A jeles esemény előtt egy 2400 méternyi alacsony sebességű gurulópróbát tartottak, majd 15 perccel a kijelölt időpont után felbőgtek a TP400-asok az MSN001 jelzősű prototípus szárnyai alatt, meglódult és a levegőbe emelkedett a kompozit géptörzs. Az első repülés során várhatóan közel 3 órát fog a levegőben eltölteni az A400M prototípusa, tehát ezen hír nyilvánosságra kerülésekor is a levegőben van még (reméljük…).

A400M first flight

„A gép első repülése eddig úgy halad, ahogyan terveztük, habár a felszállást kicsit több, mint 10 perccel el kellett, hogy halasszuk, mivel hiba jelentkezett a műszerekben.” – nyilatkozta Fernando Alonso, (csak névrokona a 2010-től ferraris Formula-1-es világbajnoknak), aki a repülési tesztek alatt felel a gépért.
A hibát kétszeri rendszerújraindítással sikerült elhárítani, így szükségtelen volt az első repülés időpontját tovább halasztani.

„A repülés első órája rendben lezajlott, a személyzet élvezi a repülést.” Mégpedig 8000 láb (2440 m) magasságban valahol Dél-nyugat Spanyolország felett.

A400M first flight

Továbbá megtudhattuk, hogy a gép futóműveit is sikeresen behúzták a felszállás után (a legtöbb első repülés során a futóművek kiengedett állapotban vannak) és a kormányfelületek is megfelelően működnek.
Valamint azt is elárulták, hogy az MSN001 jelzésű példány 127 tonnát nyomott a felszállás előtt, ebből 15 tonna a fedélzeten elhelyezett adatrögzítő-berendezések súlya. A fedélzetén két pilóta – a 60 éves Edward “Ed” Strongman kapitány, az Airbus Military fő berepülőpilótája, valamint a 43 éves Ignacio “Nacho” Lombo tesztpilóta -, valamint további négy mérnök tartózkodott. A nemzetközi személyzet összesen 31 000 repült órával a háta mögött szállt be a gépbe.

Az eseményen számos katonai és repülőgépipari vezető, valamint magasrangú politikus is tiszteletét tette.

httpv://www.youtube.com/watch?v=oX-kIUYRyDk

A HTKA Fórumban ezen jeles esemény alkalmából nyílt topic: A400M.

9 hozzászólás “Exklúzív: Levegőben az Airbus A400M! (Video UPDATE)”

  1. > A hibát kétszeri rendszer-újraindítással sikerült elhárítani, így szükségtelen volt az első repülés időpontját tovább halasztani.

    Persze ha repülés közben újra előjön a hiba, akkor majd szidják a Bill Gates családfáját.

  2. Hát megéltük repül A400M! Szemből egy kicsit emlékeztet más amerikai tehereszállítóra….de ez csak látszat.
    Egy biztos nem valami hangos gép, legalábbis amit így hallani lehetet.
    Amúgy talán csak az én szememet bántja, de a függőleges vezérsíkja egy kicst túl lenne méretezve..