|

A Boeing, a Kongresszus és a Silent Eagle

A Boeingnél próbálják megtalálni a legkisebb radarkeresztmetszet és a Kongresszus által engedélyezett technológiák exportja közötti ideális keveréket.

Közel 40 éves koncepció, de az F-15-ös modern változatai még mindig kelendőek az exportpiacon. Mivel szaftosabb megrendelések már nem várhatók a Strike Eagle variánsaiból, így a Boeing létrehozta a legújabb „lopakodó”-technológiával megpakolt Sast, a Silent Eagle-t. A koncepció már megvan, ám hogy pontosan milyen felszereltségű és képességű lesz a típus, azt egyelőre még a Boeing illetékesei is csak találgatják.

F-15SE Silent Eagle

„Nem az a kérdés, hogy milyen alacsony radarkeresztmetszetű (angolul RCS, vagyis radar cross-section) típust tudunk kihozni az F-15-ös sárkányából, hanem az, hogy mit engedélyez az Egyesült Államok kormánya.” – mondta Brad Jones, a program menedzsere. „A gépek „lopakodó”-képessége országonként eltérő lehet.”
Nyilatkozatából látszik, hogy a Boeing tényleg elsősorban exportra gyúr a géppel.

A gyártási tanulmányok készítése javában folyik, többek között a laboratóriumi RCS-tesztek is, mely alapján adatokat tudnak szolgáltatni a Kongresszusnak a megfelelő döntés meghozásához. A tanulmányokban az új gyártású Silent Eagle-k mellett vizsgálják a korábban legyártott verziók átalakítási lehetőségét is.

A függőleges vezérsíkokat a Raptorhoz hasonlóan kifelé döntötték (Nagyítható)

A függőleges vezérsíkokat a Raptorhoz hasonlóan kifelé döntötték (Nagyítható) ,

A radarhullám-visszaverő felületeket csökkentendő, az illeszkedő póttartályokból (CFT) kialakított illeszkedő bombakamra (CWB) légiharc-rakétákat és precíziós bombákat rejthet, azonban több ország érdeklődik az oldalra néző radar, valamint elektronikai ellentevékenységre képes berendezések beépítésének lehetőségéről is.

A gép tömegcsökkentésére is törekednek, a teljes elektronikus kormányvezérlő rendszer miatt elhagyható mechanikus alkatrészek, valamint a kifelé döntött vezérsíkokon keletkező felhajtóerő miatt a gép orrészéből kiszedhető 4-500 fontnyi (180-220 kg) ballaszt miatt a gép üres tömegét várhatóan sikerül csökkenteni.

Láthatók az illeszkedő póttartályba integrált bombakamrák (Nagyítható)

Láthatók az illeszkedő póttartályba integrált bombakamrák ,

Jones elmondta, hogy reményeik szerint, amint befejezik a tanulmányt – ez várhatóan 2010 végén történik meg – az első potenciális vásárló, Dél-Korea benyújtja igényét a típusra.
Továbbá kifejtette, hogy várhatóan a Kongresszus rábólint az F-35-öshöz hasonló frontális RCS-értékre, amit el is tudnak majd érni.
Ez kissé merész kijelentésnek tűnik, mivel az „alap” F-15-ös kirívóan magas RCS-értékkel rendelkezik, az F-35-öst pedig „lopakodónak” tervezték, így ha mégis elérik a fent említett határt, az az ötödik generációs típusról állíthat ki nem túl fényes bizonyítványt.

F-15SE Silent Eagle

Jones szerint 2010 tavaszára-nyarára ütemezett első felszállás után minél előbb demonstrálni szeretnék a gép képességeit az érdeklődő országok számára.
„A nemzetközi vásárlók alacsony kockázatot szeretnének, valamint látni kívánják a tesztjeink eredményét, mielőtt komolyabb lépéseket tennének a típus megvásárlásának irányába.”

26 hozzászólás “A Boeing, a Kongresszus és a Silent Eagle”

  1. Nem semmi kijelentés.
    „az F-35-öshöz hasonló frontális RCS-értékre, amit el is tudnak majd érni.”

    Ha komolyan megcsinálják sok ma F-15 üzemelő ország tuti nem kér majd F-35-ből.

    Minek! Ez a gép is elvégzi a légvédelem ki iktatását ,utána még az amcsiknál is 4+ gépek ,meg a külső fegyver felfüggesztési pontok kerülnek elő.

    Új SAS akkor is komoly ellenfél ha az RCS éréke nem sokkal marad el az F-35-től

    Tudtommal az F-35 lassabb gép mint a sas.

  2. Új SAS akkor is komoly ellenfél ha az RCS éréke nem sokkal marad el az F-35-től

    Tudtommal az F-35 lassabb gép mint a sas.

    Ez így nem értelmezhető. Mit értesz lassabb alatt? Gyorsulás? Max. sebesség? Max. sebesség külső fegyverzettel?

    Az F-15 tisztán képes minimális szupercirkálásra, de ennek harcászati jelentősége nem nagyon van. Ez max. két légiharc rakéta lehet. A hírek szerint viszont az F-35 sem tud többet majd 1.35 tájánál, és az F-22 1.6-1.65 Machjától bőven elmarad.

    Viszont a SE csak belső fegyverekkel fog repülni és talán egy kicsit combosabb lesz a hajtmómű. Ha az F-15E is képes minimális fegyverzettel 1.2-re vagy 1.15-re, akkor ez is képes lesz belső fegyverzettel. A kis teljesítmény növekedés meg effektíve jobban érzehertő, mert tudommal a gépek szuperszónikus hullámellenállása 1.1 Mach után csökkenő tendenciát mutat. Tehát nagyobb kratft kell 1.0 és 1.1 között, mint 1.1 és 1.2 között.

  3. Igen, a gép oldalán még dolgozni kéne a jobb RCS értékért,pláne a légbeömlők körül. Szerintem változtatni is fognak rajta. Ahogy más oldalakon is olvasni lehet, rengeteget változtatnak és újítanak a Sason. Az eredmény pedig nem fog elmaradni. Az F-35-nek nagyon jó eredményeket kell felmutatnia egy ilyen erős konkurenciához.

  4. Az F-15-ös csúcssebességére értem.

    Mert gondolom nem mindegy mikor milyen sebességgel tud belépni a célzónába biztos lesz minden gépnél olyan ható kör amelyen belül a lokátorok érzékelik és rávezetni képes.
    Itt jön az elgondolásom minnél rövidebb ideig tartózkodik gép számára legveszélyesebb zónába annál nagyobb a túlélési esélye.
    Ilyenkor még a max sebesség számíthat.
    Másik meg aktív zavarással kilehet tolni a alacsony érzékelhetőség határát.

  5. Másik ami a mostani F-15 gépek üzemeltetőinél fel van halmozva egy logisztikai és alkatrész bázis. Aminek egy rész lehet alkalmazni az új sason meg kiszolgálók is könnyebben alkalmazkodnak.

    Ma F-15 pilótának se kell sok hogy az új vasat megszokják.
    2 hajtó mű nagyobb üzembiztonság.

    Avionika terén az F-35 se kínálhat jobbat. Ugyan azok a szabályok vonatkoznak rá.

    Boing lehet hogy megcsinálta a nagy húzást.
    F-22-nél úgy is sok tapasztalatot szereztek. F-15 felturbózása meg vélhetőleg sokkal kisebb költség mint egy új típus kifejlesztése

  6. Még a stealth képesség, vagy inkább a csökkentett radar keresztmetszet kapcsán arra lennék kíváncsi hogy szemből ez hogy fog kinézni? Célzok itt a beömlőkre és bennük a lapátokra…
    És a fegyvertárolók kapacitása? 4 légiharc rakéta? Vagy esetleg 6 ha a CFT-k hátsó szekcióját is igénybe tudják venni?
    Egy jó árral azonban exportra jó lehet..:)

  7. Nos, a jelek szerint az F-35 az ár érték arányt nézve nem biztos hogy jobb. Csapásmérése ma még mindig jobb a kétszemélyes gép. Ha a SE kicsivel gyengébb RCS téren, de minden másban üti és még olcsóbb is, akkor az F-35 nem is olyan biztos, hogy befutó.

  8. Ez kivételes eset Molibalage egyet értünk.

    Ezt ecsetelem.
    Régi kaszni oké de bevált kaszni! Olyan mint az AK 1949 tervezték és szinte biztos hogy 2020-ba is néhány elvetemült még használni fogja.
    Szabályok mind két típusra ugyan azok. Azaz nem lehet olyan avionikát belerakni az egyikbe ami a másikba bele ne kerülne.

    Ha két gép feladat körét nézzük akkor a két hatómű üzembiztosabb.
    Két hajózó is jobb kisebb a leterheltség gyorsabb a reakció idő.

    Tegyük hozzá bejönnek az 5.g.és gépek. Őket követik az elhárító rendszerek is arra a szintre jutna. Főleg azoknál akiknek még nincs ilyen súlycsoportos gépük.

    Boeing akkor cseszki szerintem az F-35-el ha megcsinálják ugyanezt SH-tel.
    Pont az amcsiknál nem gond ha nem helyből repkedő a gép.
    Másik egy anya hajó szűkös ,ha van csökkentet érzékelhetőségű SH++-úk akkor egy csomó helyet meg spórolnak hiszen főbb alkatrészek ott is megegyeznének és az a gép is olcsóbb lennének.

    Ott is elő jönne a F-18SH alapkoncepciójának előnyös megoldásai.
    Tengere egyetlen hajtóművel hát nem életbiztosítás.

    A nagyobb üzembiztonság érdekébe a bevetési zónához nem fog közelebb menni egy hordozó kötelék a mostan elfogadott távolsághoz képest

  9. @hegyaljai: A Boeing nem nagyon szerezhetett tapasztalatot az F-22-vel, mivel az egy Lockheed Martin fejlesztes.

    Most hogy olvasom az F-35 zart forraskodu szamitogepes szoftvert kap,hat ez csak kapora jon az uj Sasnak, ami szerintem kemenyen 5. gen. gep lesz. Bar a Boeing majd lehet azt mondja hogy `ez csak 4+ os` es igy picit at lehet palizni a kongresszust, es el lehet adni a Sasokat konnyebben, nem ugy mint a Villamot.

  10. Oké az F-35 új gép és mindet igényeket ki elégítőnek tervezték túlságosan is. Sólymokat meg a heriert gond nélkül kiváltja.
    Na de a többi feladatkör nehézkes.

    Korszer pilótákat kivéve hány hadi tengerész pilóta mondja hogy egy hajtóművel szeretne repülni. Ami a fő hajtó mű!
    F-14, F-18 bedöglik az egyik motor kellemetlen túléli de eleve egymotoros gépnél gáz.

    Viharban ,viszontagságos időben tudtommal két hajtómű nagyobb tolóerőt biztosítja . Így biztonságosabb is.

  11. Új sas generáció VS F-35

    Záró gondolatom e témához.

    Szerintem az F-35 nem rossz gép de nagyon erőltetnek érzem azt amire szánják. F-16 és Herieer leváltására tökéletes és pont.
    Tengerész légierő fő erőssége legyen szerintem egy F-22 vagy FX-23 kostrukrió l.
    Két hajtómű haditengerészetnél igen is kell.
    Komolyabb nem haditengerészeti gépeknél is, szerintem. Megvannak a hátrányo,k de nagyobb a túlélési esélye ezen gépeknek.

    Elértük az ember vezette gépek aerodinamikai határaihoz.
    Ezért érdemes a 4+ javítgatása.
    Mert olcsó őket feljavítani ,és nagyon jól ismerik a alap típust.
    Nagy létszámba alap századoknál szerintem ezekkel a gépekkel kell ellátni.
    Az elit meg kapja az F-22 meg a többi specifikus új vasa helyesebben új kompozitot.

  12. Nem értem miért ragaszkodsz még mindig foggal körömmel a 2 hajtóműhöz. Elismerem, ha meghibásodik nagy a gebasz, de ezek nem orosz hajtóművek! Sokkal nagyobb üzembiztossággal működnek, mint a keleti típusok, nem véletlen, hogy a flotta már az elején simán rábólintott a JSF-re, holott tudták, hogy 1hajtóműves lesz.

    A másik érv, hogy harcban ellövik… Jah igen, de nézd meg a Super Hornetet. Annyira egymás mellett vannak a hajtóművek, hogy ha ott vmi eltalálja az egyiket és szétszáll, akkor garantáltan kukás a másik is.

    Az F-22-est pedig mióta akarnák haditengerészeti gépnek? egyszerűen nem alkalmas a feladatra. Bár voltak tervek még az ATF projekt elején egy tengerész verzsön kifejlesztésére, de lemondtak róla. Íme pár rajz róla:

    http://www.ausairpower.net/NATF-4S.jpg

    http://www.ausairpower.net/NATF-3S.jpg

    http://www.ausairpower.net/NATF-1S.jpg

  13. Ja. Én sem értem azt a kéthajtóműves dolog erőltetését. Már a ’90-es évek vége óta a hajtómű hiba miatti meghibásodás miatti gépveszteség terén nincs lényeges eltérés az USAF-ban statisztikailag, de olyan is volt, hogy abszolút tekintetben is 100’000 órára eső gépveszteségben az F-15 rosszabb volt az F-16-nál.

    Tényleg jó, ha kettő van, csak az ára kicsit borsos dollárban és műszaki szempontból is.

    Mondjuk ennek is közel voltak a hajtóművei, de azért hazament.

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/48/F-18A_VMFAW-121_SA-7_damage1991.jpg/300px-F-18A_VMFAW-121_SA-7_damage1991.jpg

  14. Azért a rendszeres túlzás. Néha még Szu-25 lekapása is ment Stinger által.

    Afganisztán után nem véletlenül kezdték leselejtezni az összes egyhajtóműves gépet az oroszok. Csakhogy azok azért nem éppen F-35 szitnű hajtóművekkel repültek.

  15. Az igaz hogy egy Silent Eagle 100 millio dollarba kerul??Az valahol 65 millio Euro korul van.Ha ez igaz akkor az egyaltalan nem sok mondjuk egy Eurofighter Tranche 3 az kerul 100 millaba euroban a Rafale meg nagyjabol ugyanannyiba.Szal joval olcsobb.Amit hallani lehet hogy az uj Gripen NG az fog kerulni 55-60 millio euroba.Ez meg mar majdnem ugyanennyi.Persze az Eagle fenntartasa az tobbe kerul de az olyan fegyver lehetne itt Kozep Europaban ami nemhogy a szomszedoknak nincs de meg a szomszedoknak egyuttveve sincs meg.

  16. Nehéz árat mondani egy olyan gépre, ami nincs gyártásban. Sem az SE sem a Gripen NG. Az SE legalább kulcsrakésznek tekinthető, hiszen az E változat egy újabb inkarnációja. A Gripen NG fegyverzet integrációja max a C griff szintjén lehet, minden másért kőkeményen fizetni kell…

    Az EF kulcsrakészsége és fegyverpalettája igen messze van a jenki gépétől.

    Az ár megállapításában további tényező az, hogy ki veszi meg. Aki már üzemeltet F-15E-t, annak az háttér egy komoly része meg lehet. Akinek nincs, annak tokkal vonoóval kell minden + fegyverzet.

    Ex. VSZ országoknak sem szüksége sem pénze nincs sem EF-re sem SE-re.