|

Mintegy 200 további magyar katona mehet Afganisztánba

Magyarország azt vállalta, hogy több lépcsőben, a jövő év folyamán mintegy 200 fővel növeli meg az afganisztáni szövetséges haderők kötelékében szolgáló csapatai létszámát – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Washingtonban.

A kormány a héten már egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal az ügyben.
“Tájékoztattam a köztársasági elnököt a szándékunkról” – mondta Bajnai Gordon, miután találkozott Joe Biden amerikai alelnökkel. Magyarország katonai képességeihez illeszkedő felajánlásról van szó, “részt veszünk logisztikai, kiképzési, tréning műveletekben, támogatjuk az ottani választásokat”.

Egyelőre még nem dőlt el, pontosan kik is mennek Afganisztánba a honvédség állományából, a kormány azonban természetesen betartja majd azt a parlamenti döntést, melynek értelmében csak katonáink 10 százaléka vehet részt külföldi hadműveletekben. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy ennek érdekében részben máshonnan végez majd átcsoportosításokat a kabinet. A miniszterelnök ugyanakkor kifejtette azt is, hogy a Balkánhoz hasonló stratégiai fontosságú övezetekben nem szeretnénk feladni az eddigi kötelezettségvállalásokat.
„Ha esetleg többletszám biztosítására lesz szükség, akkor a parlamenthez fordulunk majd”, tette hozzá Bajnai Gordon, ám saját bevallása szerint ennek rövid távon nem látja szükségét.

Nem kell módosítani a költségvetésen ahhoz, hogy Magyarország több lépcsőben növelje az afganisztáni kontingens létszámát – közölte a kormányfő az MTI kérdésére válaszolva, hozzátéve, hogy a többletként megjelenő igényt a kormány a költségvetés tartalékából biztosítja. A csapaterősítéshez egyébként nem kell külön parlamenti döntést hozni, hiszen az Országgyűlés által engedélyezett keretig a kormány hatásköréről van szó. Ezt azonban olyan súlyú döntésnek tartja, amelyben a parlamenti pártokat nemcsak tájékoztatni, hanem velük egyeztetni is kell – hangsúlyozta Bajnai Gordon.

Joe Biden a miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után az amerikai és a magyar sajtó előtt arról beszélt: a 200 fős csapatfelajánlás – mellyel több mint 500 főre nő a magyar csapatok létszáma – kevésnek tűnhet, de ez jelentős kötelezettségvállalás a 10 milliós Magyarország részéről.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerdán bejelentette, hogy 30 ezer újabb amerikai katonát küldenek Afganisztánba. Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára erre azt közölte, hogy a NATO legkevesebb ötezer újabb katonára számít a szövetségesektől az afganisztáni csapaterősítéshez, melyhez a hírek szerint Lengyelország 1000 fővel járulna hozzá.

Jelenleg 340 magyar katona teljesít szolgálatot a közép-ázsiai országban.

Forrás: honvedelem.hu

23 hozzászólás “Mintegy 200 további magyar katona mehet Afganisztánba”

  1. Figyu, a katona nem politizál és elmélkedik. Ha küldik, megy. Ezért fizetik és nem demokratikus intézmény. Nem kötelező annak menni.

    A politikus küldi ki a sereget. Ha elkúrta, őt kell felelősségre vonni. Nagyon.Ha nem adja mega a forrásokat ahhoz, hogy ne felesleges áldozatok legyenek – lásd. helik lehetséges kizavarása – akkor is őt kell segberrúgni és azt a parancsnokot is, aki nem tiltakozik kézzel lábbal egy ilyen parancs ellen. Egy fejes kötelessége ugyanis tudatni a politikussal, hogy mire képes a sereg az adott fegyverzettel és kiképzéssel és mire nem.

  2. Katona esküjéhez legyen hű. Ha valami az ellen szól akkor joga a parancsot megtagadni.

    Rendőrök is csak arra hivatkoznak ma hogy parancs meg mikor már Alkotmánnyal, törvényekkel, hatályos jogszabályokat ellen cselekednek akkor meg azt mondják hogy politikai ügy.

    Itt ma senki nem felelős.

    Mint hogy Nyílas bűnözők hatalom átvétele után a tisztek háború végén joggal kaptak kötelet.
    Megszegték az esküjüket ez által becstelenné váltak katonához méltatlanok, haza árulóvá.

    A Magyar köztársaság katonája addig ,magyar katona míg katonai esküét meg nem szegi.

  3. A hivatásost kiküldhetik a szerződésest csak csak akkor ha vállalja. De ha jól tudom 6szoros a túljelentkezés a missziókra a pénz miatt.
    Itthon 80-100ezerért szopatják. Ott kint 600ezerért azt csinálja amit egy katonának kell és tapasztalatot szerez!
    Persze a heliket kiküldeni szerintem is felelőtlenség. Mindent biztosítani kell a katonáknak, hogy élve tudjanak hazajönni! Ez az elsődleges szerintem!!!

  4. Onedin kapitány

    Részemről a Szekerest, a Bajnait, a Gyurcsányt, a Martonyit, és még 196 hasonlóan véresszájúan NATO/USA-elkötelezett cimborájukat szeretném ott látni, méghozzá minél veszélyesebb helyen. Nem baj, ha sohasem térnek haza. Majd megsiratjuk őket:)

  5. molnibalage. Pont most van neked gebasz.

    Pont két haverommal söröztem kint mind a kettő katona az egyik altiszt a másik meg tiszt.

    Katonai eskű ma annyi hogy aláírsz egy nyilatkozatot, köszönték.

    afgán kontigesnél az a szitú hogy a merci telepjárók nem páncélozottak, a BTR-ek is nagy szarok AK képes átütni a páncéljukat. A 30-mm-el szeret BTR meg fegyver használatkor az egész harcjármű hátra csúszik a hátra rúgás miatt.

    Ami most kint jó az a néhány páncélozott hamvi ami a magyaroknak van.

    Pilótákat meg tényleg küldjenek ki mert van szolnoki ismeretség is azt mondja hogy a kirepülhető rep órákat se használják ki a pilóták.

  6. Ja , van nehany pancelozott HMMWV. De miert is? Hat nem a HM beszerzesei gyanant. Az amik voltak olyan rendesek, hogy megdobtak par hasznalhato oldal pancelozott geppel, IED ellen vedettsege nincs, ezt azert hozza kell tennem. Masreszt alig ert vki a HMMWV-hoz odakint. Neztem par fotot a kinti magyar HMMWV-rol. Te Jo EG ! Teli deadline-okkal. Kulonbozo gumik egy tengelyen [diagonal-radial] stb…
    A kezi fegyvereink donto tobbsege is kuka, de ezt Ti is tudjatok.
    Jo lenne ha mi magyarok odakint inkabb epito jellegu tevekenyseggel vennenk reszt, ugy ertem nekunk meg kene nyerni az afgan embereket, nem azt mutatni hogy katonaink milyen vidia kemenyek, mert annak ugy sincs jo vege.

  7. Szándékosan van szét verve a magyar hadsereg.
    Mikor a Szolnoki zöme “nagy magyar”.
    Mért mert senki se elmebeteg szadista és mazohista.
    A közelharc gyakorlatokon dalolva szerezzen véraláfutásokat, meg zúzódások hadát.

    Ugyan ez igaz ma azokra aki harc művészettel foglalatoskodnak.

    Nézd mikor az amcsikat meg a Többi NATO állam katonái veszélybe vannak.

    Pedig a felszerelésük sokkal jobb.

    De a magyar katona mint baka ugyan olyan min 100-200éve a csata mező isten nyila.

    Itthon mindenki nagyba hallgatnak hogy a Szolnokiak afgán erő támogatása mellett 4 tálib helyi fővezető fogtak el.
    Hosszú ideje ez volt a NATO legnagyobb sikere.
    Még az Origon olvastam és ki hozta le ezt a hírt frissen a Kínai állami hírügynökség.

    Azóta az ügy kapcsán nagy csend van.

  8. arnie977!

    Nem tudom mennyire vagy szakértő, én annyira barátom, hogy éppen most is kint vagyok. Még mindig Több százból lehet válogatni hogy ki irta ezt a hozzászólást, szóval remélem nem kenik el a seggemet miatta… :-) Egyébként se fogok neked semmi szolgálati titkot leirni, amit itt leirok az tuti közszájon forog, kérdés hogy milyen kicsi közösségben. De elég sok dolgot olvashatsz a http://www.honvedelem.hu oldalon ami külön egy könyvet érdemelne.

    Pár dolog.
    Pénz: 6K fölött nem keres itt mindenki. A legénységi állomány erősen karcolja az 5kilót, igaz még éppen felülről. De mivel váltság van nem hiszem hogy ez sokáig igy marad.
    Másik fele: annyira jó ez a pénz? Éveket szivhatsz kiképzéssel, terepen hóba fagyba sárba, szolgálatok ünnepnapon, stb stb, mire eljutsz odáig hogy a parancsnokod azt mondja ok, add be a jelentkezésedet afgánba én meg támogatom. És ekkor még csak a nagy kalapban vagy benn. Szó sincs róla hogy ki is jutsz. Sok év munkája az hogy valaki itt lehet. Mert a 29. szülinapomat hipotermiában töltöttem 33 fokra kihülve, a 30.at szolgálatban, a 31-et meg képzeld itt. És karácsonykor se leszek otthon. És te? Ha ezt szeretnéd irány az első toborzó iroda barátom aztán majd meglátjuk. Legyen szerencséd. De ne birálja a rendszert az aki nincs benne… Kérlek… :-)
    Jelenlévők, túljelentkezők: Elárulom neked a 6x túljelentkezés amit valaki irt egy nagy baromság. A felkészülés elején ugyan voltak annyian amennyien (nem irhatom meg mennyien), de mivel elég “érdekes” követelmények vannak (nem a kiképzési követelményekre gondolok) a végére koppra lett meg a létszám. Tény: volt lemorzsolódás menet közben. Azt nem mondhatom el hogy milyen volt az arány, de annak szellemében hogy – és erre esküszöm – jópáran MUSZÁJBÓL van aki már 3,5 x volt itt (helyettesitett, beugrott anno). Egyre több olyannal találkozok aki már többször volt itt, és képzeld el az életedet hogy 12 hónap otthon, 3-4 hó felkészülés majd 6-7 hónap itt. Szorozd be 3-4-el és elment 6-7 év az életedből… Közbe lehet elment a feleséged is. Valaki mással… De hát az eskü kötelez, életünket és vérünket nem igaz?
    Hummerek: Az amcsiktól eleve hulladék állapotúakat kaptunk “millió” mérfölddel. Kamion számra hoztuk a tartalék alkatrészeket erős ráhagyással, most már nincs velük gond, a szerelők mostanában már lefekszenek éjfélkor ha jobb napjuk van. És nem a két szép szemünkért kaptuk. BÉRELJÜK ŐKET.
    Maga a Hummer jó gép sok szempontból egyszerű mint a lejtő, csak egy ajtó a páncélzatnak hála több mint 400kiló. Megfogja a cuccot. Képet sajnos nem mutathatunk neked, de hidd el, működik. CSak a futőmű, meg a motor nem úgy birja a témát ahogy kellene. Mindegy, van heggesztő. Tény: IED-t nem álja, de 85-ben amikor elkezték gyártani ez nem volt szempont.

    Cougar: szép lassan ide ér. Kulcsszó: Lassan. Persze nem mind mert kell otthon is amivel villogni lehet. :-) Tuti ott lesz a BI2010-en. Egy rekesz sörbe fogadok veled… :-)

    AMD: ilyen már nincs a Magyar Honvédségnél. Én a 90es években használtam utoljára, mindegyik el lett osztogatva. Ide-Oda. Rengetegett kapott az Afgán Nemzeti Hadsereg is tudtommal. Fegyvert mindent használak az afgánok (a hadsereg és az ellenállók is) amihez csak hozzájutnak. Láttam már náluk, mindenféle AK-t, koppintást 7.62, és 5.xx űrméretben is ez utóbbi bakelit 40es tárral. A mi fegyverünk: AK-63D. Egy két okositással jó ez a fegyver, hisz erősebb mint az M4, és ez üt adott esetben mellényen keresztül is. Nem mondom, az M4-is ok, de 5.56 akkor lett kitalálva amikor a Viet még nem mellényben rohangált.
    Kézi fegyvereink döntő töbsége kuka: Nos, nézd meg youtube: Top Ten Rifles. Ha nem hiszel egy katonának ott azért van egy két fegyverszakértő. És ha a nagy nacionalista amcsi mondja hogy AK leveri az M4-et akkor tényleg leveri. Tény: az optika és pár apróság fényéveket dobna rajta, de hát van még a földön olyan aki bambusz dárdával harcol, szóval én csöndben is maradok.
    Képzeld annyira rossz ez az AK, hogy még meg is vették volna az enyémet. Napi 1$ az átlag kereset, de olyan szépen csillogott az enyém adott volna érte 100$-t is… :-)

    További szép napot mindenkinek!

  9. > Képzeld annyira rossz ez az AK, hogy még meg is vették volna az enyémet. Napi 1$ az átlag kereset, de olyan szépen csillogott az enyém adott volna érte 100$-t is…

    Állítólag a TM cég gyárt olyan airsoft-ot, ami pontos mása a Szaddám testőrsége által egykor használt, 18 karátos arannyal teljesen befuttatott, rózsafa markolatú AKSU-nak (bár gondolom az aranyozás nem valódi a műanyagon). Na az szépen csilloghat, biztos megadnak érte egy zsák krumplit fekete-Afrikában.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.