|

Fokozatosan valósulhat meg az afganisztáni erősítés

Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajtanák végre – mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön, az afganisztáni Khilagay bázison.

Afganisztáni vizit

A tárcavezető az afgán katonák kiképzésében részt vevő magyar-amerikai csoport (OMLT) bázisán azt mondta, hogy a csapaterősítés előkészületeit még idén megtennék; a kezdeti lépéseket átcsoportosításokkal fedeznék, de már a jövő év elején szükség lehet a központi tartalékból az 5,2 milliárd forintos csomagra. Mint hozzátette: jelenleg egyébként 12 milliárd forintba kerül fenntartani az afganisztáni missziót.

Szekeres Imre elmondta, hogy a hangsúlyt ezentúl a képzési és felkészítési területre helyezi a honvédség, így a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak ezek a feladatok. A tervek szerint erre mintegy 50 katonát vezényelnének az országba, és az egység részt venne például az afgán légierő kialakításában is. Sőt, egy újabb OMLT-t is vállalhat Magyarország, amire mintegy 30 embert küldenének – tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország már jelezte: újra vállalná a kabuli reptér vezetését, amely 70 plusz katonát venne igénybe. Egy ilyen méretű magyar kontingens esetében már szükséges egy, a logisztikai utánpótlást biztosító, 35 főből álló katonai egység is, amely Mazari-Sarifban teljesítene szolgálatot – fűzte hozzá Szekeres Imre. Mint hangsúlyozta: a csapaterősítéssel nem lépik át az Országgyűlés által meghatározott 1000 fős missziós keretet. Jelenleg 850 katona teljesít szolgálatot külföldön.

MH Afgnisztán

Tömböl László vezérkari főnök arról beszélt, hogy az afganisztáni stratégiának alapvető kérdése: mikor tudjuk a helyi erőknek átadni a biztonság szavatolását. Az eddigi tapasztalatok ebben a kérdésben nagyon kedvezőek – mondta -, például jó és hatékony az együttműködés az afgán hadsereg kiképzésében részt vevő magyar és amerikai katonák között. A vezérkari főnök szólt arról is, hogy a közelgő afganisztáni parlamenti választások biztosítására – bár erre még nem kapott felkérést Magyarország – megint kiküldenénk 40 katonát.

Szekeres Imrét és Tömböl Lászlót elkísérte Puch László szocialista és Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Bíró László tábori püspök. A delegáció felkereste a Baglán tartományban lévő Mazari-Sarifban, Puli-Humriban és a Khilagay bázison dolgozó magyar katonákat, a miniszter találkozott a tartomány vezetőjének helyettesével és az északi régió parancsnokával, akinek alárendeltségében szolgálnak a magyar egységek.

Forrás: honvedelem.hu

One Response to “Fokozatosan valósulhat meg az afganisztáni erősítés”

  1. „az afganisztáni stratégiának alapvető kérdése: mikor tudjuk a helyi erőknek átadni a biztonság szavatolását”

    afganisztánban akkor volt utoljára biztonság, amikor még nem élt homo sapiens arrafelé… nem is hiszem, hogy van egyáltalán ilyen értelmű szó az afgán nyelvben… :(((