|

Ínyencségek a 60 éves Kínai Légierő évfordulóján

November 11-én lesz immár 60 éve, hogy megalakult a Kínai Néphadsereg Légiereje. Az esemény alkalmából hatalmas felhajtást szerveznek és számos különleges gép is a levegőbe emelkedik majd.

Az október elsejei nemzeti ünnepen tiszteletüket tett típusok repülését érdekes „meglepetéssel” koronázzák majd meg. A Kongjing-2000 AEW&C (Airborne Early Warning and Control) légtérellenőrzők, J-11 és J-10 vadászbombázók, valamint H-6 bombázók mellett egy különleges festésű, Chengdu J-10 típussal repülő, „Augusztus 1.” elnevezésű kötelék díszfestésű gépei is áthúznak majd a Tian’anmen tér felett. Hogy egyéb, dinamikus(abb) programot is láthat-e tőlük a Nagyközönség, azt egyelőre nem közölték. A bemutatócsapat gépeit fehér alapon kék nyilakkal díszítették, svancukra a kínai lobogó került.

Az egyik díszfestésű J-10-est már lekapták a szemfüles spotterek

Az egyik díszfestésű J-10-est már lekapták a szemfüles spotterek ,

A csapat eddig a J-7-es típussal repült, de az egyre nagyobb számban elterjedő J-10-es innen is kiszorítja elődjét. A bemutató alkalmával egy vegyes köteléket is alkotnak majd a csapat tagjai, 4 darab J-10-es a J-7-es 6 példányával repül majd együtt.

httpv://www.youtube.com/watch?v=PNNYb1WJ2mM&feature=player_embedded

12 hozzászólás “Ínyencségek a 60 éves Kínai Légierő évfordulóján”

  1. Csak igazán hozzáértő légierő nem demózás alapján rendel gépet. Megkérdezi az alábbiakat.

    – fegyverterhelés és választék
    – radar
    – HMS + szernzor fúzió
    – ECM + vontatott radar csali
    – data link
    – hajtómű élettartam
    – $$$$ ? :)

    Ezek alapján a J-10 igazából másodvonalas államok kedvenc gépe lehet max. Pakisztán, Irán. Dél-Amerikát már meghódította az F-16 és a Szuhoj. Afrika szegény, komoly mennyiséghez, de ott ez mondjuk nem szempont sokszor…

  2. molni: nem is igazán szánják, szánhatják máshova a kínaiak. Nyilván tisztában vannak a gép képességeivel az élvonalhoz mérten ;) Mondjuk félig-meddig házon belül belepiszkíthat a J-10 levesébe a JF-17. Ami persze gyengusabb vas, de Afrikában okozhat azért gondokat az ára miatt. Ettől függetlenül a J-10-nek simán meglehet a piaca ha valami épkézlábat tudnak domborítani végre hajtómű téren…