|

Romániában jöhet létre az amerikai rakétapajzs

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként. Traian Basescu elnök szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat állomásoztatnának a szomszédban, és a rendszer 2015-ben válna működőképessé.

|

Irán szigorú szankcióknak teszi ki magát

Irán az Egyesült Államok és más nagyhatalmak „szigorú szankcióinak” teszi ki magát nukleáris programja miatt – jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter, aki a kongresszus védelmi bizottságában azt mondta: e büntetőintézkedéseket „részben az ENSZ Biztonsági Tanácsa, részben az Egyesült Államok veti ki majd Iránra, és a többi ország osztja nézeteiket”.

|

Irán belemegy a cserébe?

Ha Teherán hajlandó elfogadni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az urándúsításra vonatkozó ajánlatát, akkor ezt a NAÜ-vel kell közölnie – jelentette ki kedden a washingtoni külügyminisztérium szóvivője. P.J. Crowley ezt arra reagálva mondta, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő tévéinterjúban közölte: országa hajlandó elfogadni az ajánlatot.

|

Egy folyamat beteljesedése: újból egy parancsnokság alatt az Amerikai Légierő nukleáris arzenálja

Mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok Légiereje bizonyos szempontból visszatért a gyökereihez: 2010. február 1-vel kezdődően az Egyesült Államok szárazföldi telepítésű nukleáris arzenálja 17 év után ismételten egyetlen parancsnokság alá tartozik, ahogy több évtizeden át volt az USAF létrehozása óta.

|

Iráni nem az uráncsere-ajánlatra

Irán hivatalosan értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy elutasítja a NAÜ által ajánlott uráncsere-ajánlat kulcsfontosságú elemeit. A terv a nyugati országok aggodalmait lett volna hivatott csökkenteni, amelyek attól tartanak, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.

|

Irán bosszúval fenyegetőzik

Irán bosszút áll Izraelen és az Egyesült Államokon egy iráni fizikaprofesszor múlt heti meggyilkolása miatt – közölte az IRNA iráni hivatalos hírügynökség. „Vegyétek biztosra, hogy Irán bosszút áll Maszúd Mohammadi mártír véréért” – idézte a jelentés Musztafa Muhammad Nadzsar belügyminisztert, aki Izraelhez és az Egyesült Államokhoz intézte szavait.

|

Irán egyelőre megúszta a szankciókat

Az Iránnal szembeni ENSZ-szankciók szigorításáról tanácskoztak a Teheránnal annak vitatott atomprogramjáról tárgyaló nagyhatalmak, de nem hoztak semmilyen döntést, mert Kína ellenzi újabb büntetőintézkedések meghozatalát. A nyugati országok azt gyanítják, hogy Irán polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.

|

Urándúsítás kizárólag Iránban!

Irán maga akarja 19,5 százalékosra dúsítani uránkészletét, amennyiben nem jön létre megállapodás a nemzetközi közösséggel – közölte a teheráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Alaeddin Borudzserdi felszólította az atomprogramjáról folyó vitában részt vevő államokat, hogy hagyjanak fel a „problémák gyártásával”.