|

Romániában jöhet létre az amerikai rakétapajzs

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként. Traian Basescu elnök szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat állomásoztatnának a szomszédban, és a rendszer 2015-ben válna működőképessé.

Traian Basescu román államfő a CSAT ülése után kevés részletet árult el, de úgy tűnik, hogy a Barack Obama amerikai elnök által módosított rakétapajzs-építési elképzelések keretében telepítenének elfogórakétákat a Fekete-tenger partján fekvő országba. Basescu szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat telepítenének Romániába, s a rendszer 2015-ben válna működőképessé. A román államfő hangsúlyozta, hogy a terv nem Oroszország ellen irányul.

Obama tavaly szeptemberben módosította elődjének, George Bushnak az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztésére vonatkozó tervét, amely az úgynevezett lator államok – például Irán – esetleges rakétatámadásai elleni védekezésül Csehországba egy radarállomás, Lengyelországba pedig elfogórakéták telepítését irányozta elő. Obama új terve értelmében szárazföldi és tengeri kilövőállásokról indítandó elfogórakétákat telepítenének a Perzsa-öbölbe és köréje, hogy védelmet nyújtsanak az „egyre súlyosabb iráni rakétaveszély” ellen. Basescu csütörtöki bejelentése megfigyelők szerint váratlan volt.

Korábban a Romániához hasonlóan NATO- és európai uniós (EU-) tagállam Csehország és Lengyelország aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Obama módosította Bush rakétapajzs-építési tervét. Az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztése felbosszantotta az egykori hidegháborús ellenfél Oroszországot, amely nukleáris elrettentő erejét aláásó fenyegetést látott benne, és azzal vádolta Washingtont, hogy beavatkozik az orosz érdekövezetbe.

Több más EU-tagállamtól eltérően Romániában a lakosság körében nagyon népszerű az amerikai katonapolitika. Az országban már működik egy kisebb amerikai támaszpont, amelyet azért hoztak létre, mert az amerikai védelmi minisztérium a hidegháború idején kialakított nagy nyugat-európai támaszpontokról kisebb és a közel-keleti és egyéb válságövezetekhez közelebb fekvő helyekre vezényel át erőket.

forrás: honvedelem.hu

5 hozzászólás “Romániában jöhet létre az amerikai rakétapajzs”

  1. No, meglátjuk, mit szól Böszi, amikor az oroszok a gázcsapot kezdik tekergetni… befűtenek egy kicsit s a nagy talpnyalókájuk elfagy… most kezdett a gazdaság igazán meglendűlni a szakadáék feneke felé és még ugrálnak… ezeket a meggondolatlan dolgokat még kamatostúl kisz…juk… Az hogy felszedték a vasfüggönyt az nem jelenti, hogy nincs, csak némileg szélesebbé vált a nagyhatalmak „játszótere”, s már megin a helyben lakók, akik a kurtát húzzák. Legfeljebb pár politikus pálmafák alatt nyaral, a többi meg csak nyel… ha már nam „nyalhat”…

  2. Ahogy nézem a térképet, mindegy lett volna, ha az orosz határra teszik.xD Ilyen közel hozzájuk. Amerikának az a jó, hogy Oroszország messzi van, így ők nem tudnak szinte az USA seggébe tenni ilyen rakéta pajzsot. Ha meg Kubába raknák, mennének a csapatok egyből…