|

Az oroszok nagyobbik része ellenzi a további nukleáris leszerelést

Romantically Apocaliptic

Oroszország vezető közvélemény-kutatója, az Oroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) által szolgáltatott információ szerint szépen látszik a trend a nukleáris arzenál leszerelésének lakosság általi megítélésében: míg 1991-ben a lakosság majdnem fele, konkrétan 48 százaléka foglalt állást a leszerelés mellett, addigra ma már csak 40 százalékuk maradt ezen az állásponton, így elmondható, hogy az ellenzők tábora 60 százalékra […]

|

Oroszország nem csökkent a tempón

Már ami az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztjeit illeti. A RIA Novosztyí hírügynökségnek nyilatkozó, magas rangú katonai forrás alapján Oroszország 2020-ig évi 10-12 rakétatesztet kíván végrehajtani. Azaz egyelőre nem kívánja csökkenti a tesztek mennyiségét. „Jelenleg 10-12 tesztet hajtunk végre ballisztikus rakétákkal évente és ezt az ütemet tartani fogjuk a jövőben is.” – nyilatkozta csütörtökön Alexander Burutyin […]

|

LGM-30 Minuteman

A LGM-30 Minuteman az Amerikai Egyesült Államok földi telepítésű – és 2009 óta az egyetlen ilyen típusú – interkontinentális ballisztikus rakétarendszere (ICBM), melyből az idők során három típust is rendszeresítettek (Minuteman I-III)

|

Ismét zöld lámpásak a Bulava tesztek

Bulava indítás

Ami persze nem jelenti azt, hogy megváltozott a május második felében bejelentett, az év első negyedében még vastagon nyári időzítésűre hangoztatott tesztek őszre halasztásának terve. Mindössze annyi a fejlemény a kifejezetten hányattatott sorsú SLBM körül, hogy a 2009 decemberi produkcióját (is) kivizsgáló testület némi csúszással júniusban befejezte az incidens okainak vizsgálatát és a Bulava tesztjeinek […]

|

Fegyvercsempészet észak-koreai módra

Egy újabb Észak-Koreát érintő ENSZ vizsgálat erősítette meg, hogy a kommunista ország – a nemzetközi szankciók és több ország eddigi lépései ellenére – továbbra is fegyvereket csempész külföldre. Az észak-koreai fegyvercsempészés legnagyobb veszélye, hogy annak keretében könnyen sor kerülhet kémiai és nukleáris fegyverek előállításához szükséges szaktudás és technológia átadására is.