![Rafale érkezés](https://htka.hu/wp-content/plugins/lazy-load/images/1x1.trans.gif)
Az elmúlt héten rendezték meg az Egyesült Arab Emirátusokban az INDEX 2011 kiállítás és vásárt, ahol természetesen a Dassault is képviseltette magát.
Haditechnika torzítások nélkül
Irán nem hisz az atomfegyverben, és nem akar ilyenre szert tenni – jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken az állami tv-ben. A NAÜ azt írta a sajtónak kiszivárogtatott bizalmas jelentésében, hogy olyan értesülései vannak Irán nukleáris tevékenységéről, melyek szerint az iszlám köztársaság atomfegyver előállítására készülhet.
Irán tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy keddtől megkezdi uránkészletének 20 százalékosra dúsítását. Döntésével Teherán félresöpörte azokat a nemzetközi aggodalmakat, melyek szerint egy ilyen lépés közelebb juttatja őt ahhoz, hogy képessé váljon nukleáris robbanótöltetek gyártására.
Irán az Egyesült Államok és más nagyhatalmak „szigorú szankcióinak” teszi ki magát nukleáris programja miatt – jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter, aki a kongresszus védelmi bizottságában azt mondta: e büntetőintézkedéseket „részben az ENSZ Biztonsági Tanácsa, részben az Egyesült Államok veti ki majd Iránra, és a többi ország osztja nézeteiket”.