|

Dedikált parancsnokság a nukleáris fegyvereknek

Az utóbbi 1-2 évben többször is hibázott az USAF ami a hatásköre alá tartozó nukleáris arzenál kezelését illeti. Emlékezetes a 2007 augusztusi eset, mikor is szétszerelésre szánt robotrepülőgépeket a többlépcsős ellenőrzési folyamat ellenére mindenki tudta nélkül nukleáris robbanófejjel együtt reptetett át egy B-52-es Amerika egén. Később meg kiderült, hogy Tajvan-ra tévedésből, egy szállítmány összecserélése végett nukleáris fegyverekben használt gyújtószerkezet komponens került kiküldésre. Ezen esetek számos nagykutya karrierjébe kerültek, többek között részben ezen esetek miatt intettek búcsút idén júniusban a légierő korábbi parancsnokának és miniszterének.

|

MV Faina: érkezőfélben a Rettenthetetlen is

Korábban beszámoltunk az orosz Neustrashimy (Rettenthetetlen) fregatt szeptember 24-i kihajózásáról. Az említett hír közzététele után nem sokkal derült ki, hogy a kalózparadicsom, Szomália a célpont. A Kalinyingrádból kihajózott fregatt ma, október 21-án érte el a Szuezi-csatornát, azaz bár még messze van célpontjától, már bőségesen túl van az út felén.

|

A Spártai immáron amerikai színekben

Kezd felpörögni az USAF/US Army közös JCA programjának szállítási szakasza. Többször is beszámoltunk már a fejleményekről, így arról is, hogy a június közepén szűzfelszállását végrehajtó első Amerikának szánt C-27J Spartan szeptemberben érkezett meg az államokba, ceremoniális átadására várva. Jelentjük megtörtént. Kicsit be is néztük, hiszen minderre már 15-én sor került.