Újabb halálos baleset színesíti CV-22 Osprey tiltrotoros repülőeszköz eddig sem problémamentes történetét, tegnap este ugyanis eddig ismeretlen okokból lezuhant a típus egyik példánya Afganisztánban.
Érdekes pletyka röppent fel a napokban a lengyel Rzeczpospolita napilap által: a napilap lengyel pilótákra hivatkozva azt írta, hogy néhány a nem is olyan túl régen beszerzett F-16-osok közül 2012-ben Afganisztánba települ.
Ünnepélyes keretek között adták át kedden az MH Pápa Bázisrepülőtéren a C-17-es repülőgépek új parkolóhelyét. A 22 ezer négyzetméteres parkoló jó lehetőségeket biztosít a gépek korszerű és gyors kiszolgálásához.
Miközben a RIA Novosztyi értesülései szerint Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár hétfőn a washingtoni Georgetown Egyetemen nyilatkozott Ukrajna és Grúzia NATO tagsága kapcsán, addig Oroszország NATO követe is hallatta Moszkva hangját a kérdésben.
Meghalt két NATO-katona abban az offenzívában, amely az észak-atlanti szövetség és az afgán hadsereg közösen indított a tálibok egyik erősségének számító Mardzsa városa ellen a múlt hét végén.
Oroszországnak és a NATO-nak partnerként kell fellépnie, és képes az együttműködésre; bár a két fél érdekei nem azonosak, számos olyan probléma van, amelyet egyikük sem oldhat meg egyedül
A Boeing minden lehetséges alkalmat és eszközt próbál felhasználni arra, hogy a C-17 Globemaster III gyártósora továbbra is üzemeljen. Ezúttal érdekes ötlettel álltak elő.
A weboldal sütiket alkalmaz a jobb használhatóság és a nagyobb felhasználói élmény érdekében a részletes adatkezelési tájékoztatónkban rögzítettek szerint. EngedélyezemNem engedélyezemAdatkezelési tájékoztató
Cookie beállítások
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.