
A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.
Haditechnika torzítások nélkül
A HTKA HÍRHALOM, mely olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve. Egy tajvani politikus szeptember 7-ei kijelentése szerint várhatóan egy új légi indítású fegyver fejlesztéséhez állnak neki a közeljövőben a szigetországban. A fegyver földi […]
Szokatlanul nagy az amerikai jelenlét Oroszország hátsó kertjében, hiszen jelenleg nem is egy, hanem 2 Ticonderoga-osztályú cirkáló tevékenykedik – egy a Fekete-tenger nyugati medencéjében, egy pedig a keleti végen. A romániai Konstanca kikötőjében 3 nappal ezelőtt vetett horgonyt a USS Monterey (CG 61) – a ma kihajózó cirkálóval kapcsolatosan olvasóink talán emlékeznek rá, hogy márciusban […]
Szűk két hete jelentette be Moszkva, hogy Abházia felé (is) meglévő védelmi kötelezettsége és a területen lévő orosz csapatok védelme érdekében Sz-300-as légvédelmi komplexumokat telepített a Tbiliszi által szakadár régiónak tekintett területre. Míg a grúz kormány vélhetően nagyobb adag nyakkendő megrendelése után, az újraegyesítései miniszter, Temur Jakobasvili által kommunikálta nemtetszését és a helyzetet a 2008-as […]
Tbilisziben nem váltott ki osztatlan örömöt Moszkva azon bejelentése, melynek keretén belül (meg nem nevezett mennyiségű) Sz-300-as légvédelmi rendszert telepítenek Abházia területére az abház és a dél-oszét légtér védelmére hivatkozván. „Sz-300-as rendszert telepítettünk Abháziába. A szárazföldi erők által telepített egyéb légvédelmi megoldásokkal együtt fog gondoskodni Abházia és Dél-Oszétia légterének védelméről” – nyilatkozta szerdán az Orosz […]
A grúzoknál a pumpát felnyomó, az Sz-300-as légvédelmi rendszerek telepítéséről szóló orosz bejelentés után nem sokkal újabb orosz erők érkezéséről számolt be az abház illetékesek. Ezúttal vízen érkezett az erősítés: a Tbiliszi által továbbra is szakadár tartományokként kezelt Abházia és Dél-Oszétia, illetve Moszkva között fennálló védelmi szerződés értelmében Oroszország védelme természetesen kiterjed a partvonal és […]