|

Fejlődik a pápai bázis

Ünnepélyes keretek között adták át kedden az MH Pápa Bázisrepülőtéren a C-17-es repülőgépek új parkolóhelyét. A 22 ezer négyzetméteres parkoló jó lehetőségeket biztosít a gépek korszerű és gyors kiszolgálásához.

A meghívott vendégeket és a kivitelezőket Gunnar Borch, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezet (NAMA) vezérigazgatója, a beruházás megrendelője köszöntötte. Kiemelte: a most mintegy 2,8 millió euróból megvalósult nagyberuházás egyike azoknak a fejlesztéseknek, melyek nélkülözhetetlenek a minőségi előrelépéshez. „Ez az első beruházás, ami azt követően indult be, hogy a repülőgépek megérkeztek a pápai bázisra, és megkezdték feladataik végrehajtását. Ezzel párhuzamosan került sor a hangárberuházások beindítására, valamint később kerül beindításra az utasszállítás kezeléséhez kapcsolódó terminálok felépítése. A beruházásokban nagyon sok szervezet együttműködésére volt szükség, és ezt a feladatot sikerült jól koordinálniuk. Olyan csapatmunka volt ez, ahol a feladatokat különböző helyeken készítették elő és végezték el”, fogalmazott a vezérigazgató. Példaként emelte ki a szerződések előkészítését és megkötését, amit a szakemberek Luxemburgban végeztek el. Végezetül elmondta: nagyon örömteli számára átadni ezt a nagy parkolóhelyet, mert a jövőben mind a használók, mind a karbantartók számára megkönnyíti a munkavégzést. Megköszönte a kivitelező cég és az egyéb tervezést elvégző szervezetek munkáját.

Ezt követően John D. Zazworsky ezredes, a Nehéz Légiszállítási Ezred parancsnoka mondott beszédet. Beszéde első részében köszönetet mondott a NAMA, valamint a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek a beruházás létrejöttéért. „Nagyon jó volt, hogy a tervezésnél és a kivitelezésnél figyelembe vették azokat az igényeket, melyeket a kiszolgálók és a használók fogalmaztak meg. Többen már több mint másfél éve itt vannak a magyarországi bázison, és rendkívül pozitív az a tény, hogy az eltelt időben is tudtak folyamatosan repülni, ezzel a nemzetek igényeinek megfelelően teljesítve a katonai légi szállítási feladataikat. Örvendetes, hogy ezzel a beruházással is bővül a magyar részvétel a feladatok végrehajtásában és itt látható az is, hogy ebben az együttműködésben még vannak tartalékok”, fogalmazott Zazworsky ezredes. Kiemelte: a parkolóhely-beruházással nagy előrelépés történt a repülőgépek biztonságosabb és gyorsabb kiszolgálásában, hiszen most már elegendő hely áll rendelkezésre a gépek felkészítéséhez, karbantartásához, valamint a ki- és berakodások végrehajtásához. „Ezzel a biztonsággal szeretnénk megfelelni azoknak az elvárásnak, amit az ezredet létesítő nemzetek állítanak velünk szemben”, mondta, majd végezetül a használók nevében még egyszer köszönetet mondott a készíttetőknek és a kivitelezőknek egyaránt.

A befogadó ország és az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága nevében Jakab Ferenc ezredes köszöntötte a kivitelező céget, és kiemelte: olyan beruházás volt ez, amelyet tizenkét részes nemzet finanszírozott együtt. „Magyarország már eddig is sokat tett a C-17-es repülőgépek kiszolgálása érdekében, de a bázisrepülőtéren a szállító képesség növelése érdekében még további feladataink vannak. A jelenleg átadásra került beruházás a bővítés első lépcső fokának tekinthető, a további fejlesztések újabb erőfeszítést kívánnak az országtól és a programban résztvevő nemzetektől”, hangzott el. A jelenlegi elképzelések szerint a repülőbázis két év múlva, az új fejlesztések átadását követően lesz képes elérni teljes műveleti kapacitását.

Az ünnepi beszédeket követően Gunar Borch vezérigazgató elvágta a parkoló felavatását jelképező szalagot, az ünnepségen megjelent vendégek pedig megtekinthették a C-17-es repülőgépeket.

(További képeket a forrásoldalon (honvedelem.hu) találhattok.)

5 hozzászólás “Fejlődik a pápai bázis”

  1. Cinikus vagyok, ha azt gondolom, hogy a „pápai áldás” (Fletó) kedves mamájának pápai panelházától külön-metró vezet a C-17 bázisig, a baj esetén esedékes lelépés megkönnyítése végett?

    Valahogy a magyar nagyberuházásoknál mindig van valami érdekes funkció, ami papíron megkétszerezi az összköltséget, a valóságban meg zsebeket tölt itthon és a tengeren túl, adó-paradicsomi szigeteken.

    További kérdésem lenne, hogy a 22ezer m2 parkoló betonja alatt ki van eltemetve, természetesen Jimmy Hoffát és az osztrák piktort kivéve? Nem lennék meglepve, ha a régészek 2303-ban találnának ott néhány Gitmo-ról hiányzó foglyot. Biztos volt valami ára, hogy ide került a C-17 bázis…

  2. Hát én évek óta olvasom ezt az oldalt. Mivel, hogy ez így van ez azt jelenti, hogy tetszik. Igaz, hogy néha nagyokat rötyögök a hozzászólásokon, de ez is hozzátartozik. De ez a TacskO egy tacskó. Most nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá. Lehet csak rossz napom van:)

  3. Sziasztok én is feféhez csatlakozván tetszik de már én se birtam
    Érdemes elgondollkodni a bázison..végre a nato-ban is van szerepünk és munkahelyek keletkeztek
    2-nézétek meg romániát és lengyelországot…mind az amiknak nyalnak…és lám az amik nyomják a tőkét az országba elengedték az államadóságokeat stb…a sor végtelen..pedig pár f-16-osról és herculesről van szó….meg románia átadta használtra bázisait…sorolhatnám..És mi..mi nem nyalunk senkinek..lásd grippen..stb egy q-radart se tudnak a zengőre nyomatni…
    HOL VAN A SVÉD-TŐKE—A NAGY ELLENTÉTELEZÉS…ja még nem hallottam róla..Ha az f-16-ost válasszuk már nem itt járna az ország..de valakik már megint magukra gondoltak…ja tacsi..elgondolkoztál már azon hogy ki a p-csa fog benünket megvédeni ha gáz lesz…töröm a fejem…Nekünk is nyalni kéne valami nagy multi országnak..mert ismeritek a mondást…egyedül nem megy…

  4. De kár hogy nem ott dolgozom…:),de gondolom az összes főmufti aki bennevolt mind oda nyomta be a porontyát valami iróasztal mögé…nem mintha hiányozna:)de sajna magyarországon igy megy….de viszatérve a témához legalább felpezsdült a repülés pápán….még mindig jobb mintha eladták volna valami jötment szeleburdi kft-nek…példaként…Kunmadaras,Kalocsa,Szentkirálym…máshol bázisokat épitenek..vagy múzeumot csinálnak belőllük,de itt…rombolnak…2-évig dolgoztam a tököli pg.be-itt ipari rep és heli felújitás volt…ledózerolták..hm