|

Amerikai „NEM” Irán ultimátumára

Az Egyesült Államok nem fogadja el Irán ultimátumát a nukleáris fűtőanyag ügyében – közölte Mike Hammer, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője. Néhány órával korábban Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter bejelentette, hogy országa maga fog előállítani nukleáris fűtőanyagot, ha nem sikerül január végéig megállapodni a Nyugattal ebben az ügyben.

|

Önálló lengyel rakétavédelmi rendszer épül – Korrigálva

Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól, írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita. A lengyel újság, amelyre a hírt felröppentő orosz RIA Novosztyi hírügynökség hivatkozott, úgy tudja, hogy a leendő támaszpontot Lebork térségében építenék fel 2012-ig.

|

Iráni ultimátum a nyugat számára

Ultimátumot intézett a nemzetközi közösséghez Irán külügyminisztere: mint szombaton közölte, a perzsa állam maga fog előállítani nukleáris fűtőanyagot, ha nem sikerül január végéig megállapodni a Nyugattal ebben az ügyben.A NAÜ novemberben ajánlotta fel Iránnak, hogy szállítsa át Oroszországba uránkészlete közel 70 százalékát dúsításra.