|

Amerikai „NEM” Irán ultimátumára

Az Egyesült Államok nem fogadja el Irán ultimátumát a nukleáris fűtőanyag ügyében – közölte Mike Hammer, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője. Néhány órával korábban Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter bejelentette, hogy országa maga fog előállítani nukleáris fűtőanyagot, ha nem sikerül január végéig megállapodni a Nyugattal ebben az ügyben.

A nyugati országoknak el kell dönteniük, hogy hajlandóak-e eladni Teheránnak vagy gyengén dúsított urániumért elcserélni a fűtőanyagot – mondta Mottaki az állami televízióban, hozzátéve, hogy ezt „ultimátumnak” tekinthetik. „Egy hónapjuk van, hogy döntsenek, máskülönben Teherán maga fogja a szükséges szintre, 20 százalékosra dúsítani uránkészletét” – közölte.

Hammer reagálásában leszögezte, hogy az ilyen nyilatkozatokkal Irán önmaga érdekeit sérti. Rámutatott, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által előterjesztett javaslatok minden félnek megfeleltek. Egyfelől elvileg Irán is elfogadta ezeket, másfelől pedig a nemzetek közössége is rábólintott. „Ha Iránnak az a célja, hogy nukleáris fűtőanyagra tegyen szert, nincs semmiféle ok arra, hogy elégtelennek tekintsük a létező javaslatot” – mondta a szóvivő.

A NAÜ novemberben azt javasolta Iránnak, hogy szállítsa át Oroszországba 3,5 százalékos dúsítású uránkészlete közel 70 százalékát, amelyet ott 20 százalékosra dúsítanának, majd Franciaországban nukleáris fűtőelemekké alakítanának át, végül – csaknem egy év elteltével – visszaszállítanák Iránba, ahol egy kutatási célú atomreaktor működtetésére használhatnák. Teherán a 2009 végére kitűzött határidőig nem fogadta el az ajánlatot, hanem helyette azt javasolta, hogy a Nyugat adjon el neki fűtőanyagot vagy iráni területen bonyolítsák le az uráncserét. Az urándúsítás kérdése évek óta vitatéma Irán és a nyugati országok között, amelyek azt gyanítják, hogy az iszlám köztársaság békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik.

Forrás: honvedelem.hu

7 hozzászólás “Amerikai „NEM” Irán ultimátumára”

  1. Hát nem tudom de egyik fél sem bízik a másikban. Ez érthető.
    Az Irániakat át is verhetik a nyugatiak. Elszállítják az ércet, aztán kitalálnak valami mondvacsinált ürügyet és embargóra hivatkozva nem adják vissza nekik. De az Irániakat se félteném. Ki garantálja hogy csak 20%-ra dúsítják és nem tovább? Ki garantálja, hogy békés célokra fogják használni az uránt és nem próbálnak robbanófejet eszkábálni belőle?
    Kell egy olyan fél közvetítőnek akiben mindkét fél megbízik!

  2. Én is ezen filóztam,mert nekem úgy rémlik mikor egyszer olvasgattam hogy az atomerőművekbe szánt fűtőelemek U235 tartalma jócskán 10% alatt van…az a 20% már alapból gyanús,bár talán ráfoghatják arra hogy ez egy új kísérleti atomerőmű:DCsak kérdés hogy honnan van egy ilyen „újfajta” erőműre technikai és elméleti tudásuk mikor tudtommal nincs sok tapasztalatuk ezen téren,nem?

  3. „Az Irániakat át is verhetik a nyugatiak. Elszállítják az ércet, aztán kitalálnak valami mondvacsinált ürügyet és embargóra hivatkozva nem adják vissza nekik.”

    Ha NY cheatel max visszavetik az Irániakat fél évvel….. (ennyit adnának át első körben) és mire mennének evvel? Fél évvel tolnak. És elérték a célt, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere? Nem. Azt avval érhetik el ha visszaadják és rálátásuk van a programra. Ezért is vállalta a NY, hogy ingyen finomít ha kizárhatja, hogy Irán atomfegyverre törekszik.
    érdekesek innen a dolgok az első atomrobbantással lesznek….

  4. Manapság csak idő és pénz kérdése nukleáris fegyvert gyártani,nem kell hozzá senki jóváhagyása.Amúgy meg pont amerikának nincs joga bárkit is tiltani atomfegyver kifejlesztéséről!