|

A400M: Megköttetett a szerződés

Úgy tűnik, hogy végre – vagy legalábbis egy kis időre – lezárult az A400M pénzügyi kálváriája, ugyanis több mint egy évnyi huzavona után a fejlesztő országok aláírták a kompozitból készülő összeurópai teherszállító repülőgép fejlesztésébe ölt újabb eurómilliárdokról szóló szerződést.

Bár már korábban is voltak komoly kérdések az A400M fejlesztésével kapcsolatban, azonban a kedélyeket az a 2010-es bejelentés kavarta fel leginkább, amikor az Airbus Military szóvivői bejelentették, hogy ha január végéig nem sikerült megegyezni a fejlesztő országokkal, akkor lőttek a projektnek. Az európai konzorcium további 9 milliárd dollárt kívánt a program eredményes befejezéséhez, ám ezt nem meglepő módon sokallták az európai megrendelők (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Törökország, Belgium és Luxemburg), ők maximum csak 2 milliárdot szántak volna a fejlesztésre pluszban, azonban ez meg az EADS kevesellte.

Meredek emelkedés Farnborough-ban ,

A fejlesztés csúszása miatt több ország átmeneti megoldás keresésébe kezdett. Nagy-Britannia C-17 Globemaster III flottáját gyarapította újabb példányokkal, Törökország pedig hamarosan döntene 10 darab EADS/CASA C-295 vagy C-27J Spartan beszerzéséről, hogy tehermentesítsék a jelenleg szolgálatban álló, egyre kevesebb repült órával rendelkező gépeket. A törökök azonban az átmeneti megoldás szervezése mellett az angolokhoz és a franciákhoz (link 1 és 2) hasonlóan áttekintették azt az egyre inkább nagyobb valószínűséggel bekövetkező helyzetet, hogy szertefoszlik az A400M rendszeresítésének lehetősége.

Az Airbus A400M története azonban nem vett ilyen drasztikus fordulatot, az EADS végül elfogadta a fejlesztők által felajánlott „potom” pénzösszeget. Bár mindkét fél rábólintott a fejlesztés folytatására, a tárgyalások több mint egy évig tartottak, mivel a politikusok eléggé vonakodtak az ígért 2 milliárdos szerződést is aláírni, mégis kiálltak a fejlesztés további támogatása mellett és a napokban szignózták a kontraktust. Az ünnepélyes pillanatra április 7-én, Sevillában került sor. Az eseményen részt vett a 7 európai megrendelő és az EADS képviselete is.

Szingapúrban nem fog ennyire fázni a Grizzly ,

A hét európai ország mellett Malajzia rendelte meg még a típust, ezzel együtt összesen 170 példány legyártása tűnik jelenleg biztosnak mintegy 27 milliárd dollár értékben. Ezidáig 4 tesztpéldány emelkedett a levegőbe, ezek a közel 500 felszállás során 1400 repült órát teljesítettek. A tesztelés során ugrottak a gépből deszantosok, üzemelt sarkvidéki körülmények között, megkezdték a légi-utántöltő rendszer próbáit, de a határokat is feszegették felszállás közben.

2011. márciusában újabb jeles esemény érkezett el az A400M történelmében, a típust kifejlesztő Airbus Military spanyolországi üzemében megkezdődött az Airbus A400M ‘Grizzly’ sorozatgyártása. Az EADS tájékoztatása szerint az első 4 példányt 2012 során átadják a megrendelőknek, 2015-ig pedig szeretnék havi 2.5 gépre felfuttatni a gyártást. Az első A400M-et a Francia Légierő kapja, a gép várhatóan 2013-ban áll hadrendbe.

23 hozzászólás “A400M: Megköttetett a szerződés”

  1. Antonovék hasonló dolgokban utaznak és nagyon jók, de ők konkurencia lesznek hosszabb távon, főleg az ázsiai piacokon, ott szerintem durva megrendelések várhatók, mondjuk az Antonov iroda Ukrajnában maradt SZU széthullása után.
    Moszkva egyértelműen Antonovot fog rendelni, nem hiszem, hogy beszállnának, szerintem 5.gen vadászba hamarabb beszállnának, oda is kell kompozit meg egyéb tapasztalat.
    Ez a gép már sínen van, csak kicsit drága lett a fejlesztés, ez van, ez így is marad, mert a nyugati bérek nem piskóták.
    Én úgy látom, hogy Európa védelmi költségvetése pont fele, mint USA-nak, de ha legalább egy szintre felhoznák az USA szintjére, akkor lenne forrás, pl. 5.gen bombázó vagy vadász fejlesztésre is, meg további rakétafegyverzet,műholdas rendszer tervezésére,építésére.
    Ilyen esetben egy olyan konfliktus, mint Líbia volt az USA nélkül is megoldható lenne.
    Mondjuk, hogy emeljenek a költségvetésen egyelőre sci-fi kategória marad, mert most úgy néz ki, hogy lehet Németország is bedől a mentőcsomagok miatt, már ilyen hangok is vannak a vezető köz.gazd. emberek részéről.
    Az EU belső piacát még lehetne fejleszteni, főleg a később csatlakozottaknál, de már nem jelentős mértékben, + ha igazán versenyképessé akarnák tenni az EU-t, akkor a jelenleg vezető ipari országok versenyelőnye veszne a ködbe az újak feltörekvése miatt.
    Így nem nő a belső piacunk(EU összességében) és nem lehet már tovább fokozni a fogyasztást-termelést.
    A BRIC-export lendíthet még valamelyest, mondjuk ebben az évtizedben még az EU-n, de már lassan a BRICS is önellátó lesz repülőgépgyártásig,elektronikáig,autó/gépiparig bezárólag, ami eddig EU-USA kuriózum volt.
    Mellesleg a válság az egészségtelen bankszektornak köszönhető, csak manapság ez tabu, mert ugye a hitel a gazdaság motorja, na most erre lehet rá fog cáfolni Kína, ahol ugye közpénz van, tehát állami irányítás alatt lévő monetáris politika.
    Az is meglehet, hogy ennek a kisded ovis szintű Kelet-Nyugat csatározásnak egy világméretű energia/nyersanyag/élelmiszer/ivóvíz válság keresztbe fog tenni és örülünk, ha fenn tudjuk majd tartani azt, amit az ipari forradalom óta elért az emberiség.
    A kérdés: egyes államok nyugodtak maradnak e egy ilyen krízishelyzetben, ami elengedhetetlen, hogy ne robbanjon ki egy eszkalálódó konfliktus világméretekben vagy azt mondja einstand, az erősebb kutya elvén és akkor van a gond.

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=393270

  2. Doca jó az elemzés

    Erről kinek mi a véleménye?:
    http://www.borsonline.hu/news.php?kritizalja-a-kormanyt-de-allami-segelybol-tartja-fenn-luxuslakasat&op&hid=40796

    Az EU egy gazdasági csőd. Most is gázolaj adóját emelik. Támogatási rendszer olyan hogy épkézlább dologra nem lehet felhasználni.
    Amióta belépet hazánk a mezőgazdaságot leépitik. Mikor pont ez az ágazat ami nagy munka igényű és hazánknak megvannak az adotságai hozzá.
    Mikkel liberális bevándorlás politikát a tagállamokra erőltetni.
    Az énházam az én váram elv nem érvényesülhet?
    Én vagyok itthon az engedekbe akit én akarok, nem pedig boldog-boldogtalant.

  3. monyok:
    elvileg liberóék azzal érvelnek, hogy kell a szakképzett munkaerő import, mert öregedik a lakosság :) azt nem teszik hozzá, hogy ez nem olyan gyors folyamat, hogy ne igazodna hozzá a kereslet csökkenése
    Persze, hihető történet, hogy az EADS vagy Nokia szintű vállalatok szomáliaiakat alkalmaznának, amúgy kutyaszart nem hajlandó szedni a nyugati őslakos, úgyhogy magukra vessenek.

    Kolombusz:
    http://www.ramb.de/ – itt van egy példának

    és a Welt napilap írta tegnap amúgy

    EP-nyelvezettel élve, valószínűsíthető, hogy euroszkeptikus lehet, mert ha nem az lenne, akkor nem merne ilyesmit „papírra” vetni.

    Portugália,Görögország,Írország,Spanyolország,Olaszország el lesz véglegesen adósítva a jó kis pénzügyi segítségekkel és majd az összes termelőeszközt és közvagyont jól ki lehet privatizálni, hogy fedezze a tartozást. Gyakorlatilag gyarmatosítva lesznek teljesen.

  4. Bors…

    Próbálják kiélezni a feszültséget a két vallás között, össze kell majd ugrasztani a két nagy felekezetet Nyugaton,Keleten egyaránt.
    A muzulmánok se ártatlanok, mert nem akarnak beilleszkedni és dolgozni,nyelvet tanulni(nem mindegyik persze), de azért nem is kell putrisnak beállítani őket, mellesleg az iszlám térítő vallás és ugyanolyan muszlim a csávó, attól még, hogy etnikailag brit.
    Alapvetően kihasználják a rendszer visszásságait, mert az arra épült, hogy előbb-utóbb kiveti magából a rendszer a számára selejtes anyagot, így az kénytelen a csordához visszatalálni, beilleszkedni, na most egy olyan extrém helyzet alakult ki, hogy ha nem akarsz dolgozni, esetleg tanulni, beilleszkedni, akkor sincs baj, mert vár a gettó és a segély.

    Alapvetően nem illeszkedik a két kultúra egymásba, de Amerikában a feketéket se tudták teljesen integrálni, a latinok meg végképp nem fognak integrálódni(bár többségük azért rendes és hajlandó is dolgozni), mert lassan többségben lesznek. Azért még folynak a próbálkozások, meg a pénz, de sajnos kettőn áll a vásár és ekkora embertömeget nem lehet sikeresen integrálni, lassan az őslakóknak is nehézséget okoz az elhelyezkedés.

  5. doca, a keresztények közül (tavalyi statisztika) közel 100 000 embert öltek meg a hite miatt a világon. Szinte kivétel nélkül az iszlám világban. Az iszlám nagyon sok országban egyáltalán nem békés, sőt kifejezetten intoleráns a másik féllel szemben. Dél Afrikától Nigériáig.

    Más.
    Európa katonai kiadásai még komoly növekménnyel együtt is csak arra lennének jók, hogy az olyan ballaszt katonai kiadásokat, mint a mienk, legalább arra a szintre felhozzák, hogy egy 30-40 fős trabantos alakulatot képes legyen megállítani, mielőtt elérik a fővárost…
    Szóval az esély a növekedésre, annyi mint vadászgéppel a birodalmi csillagromboló elleni támadásnak, ezt pedig már egy fényes páncélú robot kiszámolta egyszer:)

  6. :)
    szerintem nem érdeke senkinek felhozni a Honvédséget egy kiváló szintre sajna rajtunk kívül.
    Amúgy nem tudtam, hogy ilyen durva a statisztika. Sok helyen mondják, hogy a muzulmán vallás toleráns vallás, akkor hogy is van ez ? Valahol vagy félreértelmezik vagy nem értelmezik egyáltalán a saját tanításaikat ?

  7. Múltkor számolgattam, ha az Egyesült Államokat vesszük alapul és a NATO-n belüli egyenlő költségvetési vállalás lenne, akkor a németeknek 3 hordozócsoportot kéne kiállítaniuk, a franciáknak legalább még egy hordozót (nem ártana a CDG-nél nagyobbat), egyelőre a britek szénája állna jól ilyen téren a jövendőbeli 2 Erzsébet-osztályú hodozóval.
    Mindez persze lakosság arányosan, nem GDP arányosan, mert úgy lehet még magasabb szám jönne ki egyes tagországokra USA-hoz viszonyítva.
    A Honvédség akkor lenne pariban pl. US Armyval, ha 200 MBT-nk lenne, gondolom Leopard2 vagy Abrams.

  8. A közjőléti kiadások és a hadikiadások szorosen össze függenek.
    Úgyan azon a tálon osztoznak. Iszlámtól függetlenűl Eu-ba ez megy gondoljunk csak a magyar pénznyelő integrációs programra. Hazánkba elvileg 10-14 kisebbség él. 10-14-ből 1 kisebbségre költűnk évi 200-250 milliárd forintott. Dúrván 1M USA dollárt. A baj hogy Török időkbe vagy utánna jött be a diszes népcsoport hazánkba 400 év alatt nem sikerült integrálodniuk. Akkor az évi 1M dollároktól mér sikerülne?

    Ki mit mond mennyi kes kellene a honvédségre költeni hogy müködő képes legyen, mennyiszer egy milliárd dollárdot?

    Toleranci és a vallás.
    Két alap vető jogot kellene tisztelebe tartani:

    1, Én házam az én váram
    2,Madarat tolláról, ember barátjáról

    Valamint lényegi dolog jogállamba, a jogok a köteleségekből erednek a jogok.
    A többi csak rízsa.
    Nemzetek önrendekezésének joga(Wilson bácsi egyik elvi pontja)

  9. „Én úgy látom, hogy Európa védelmi költségvetése pont fele, mint USA-nak, de ha legalább egy szintre felhoznák az USA szintjére, akkor lenne forrás, pl. 5.gen bombázó vagy vadász fejlesztésre is, meg további rakétafegyverzet,műholdas rendszer tervezésére,építésére.
    Ilyen esetben egy olyan konfliktus, mint Líbia volt az USA nélkül is megoldható lenne.”
    Az 5. generációs vadászon/bombázón (utóbbira szükség van egyáltalán?) kívül minden megvan.
    Légvédelmi rakéták terén van Aster 15/30, amivel franciák már lőttek le ballisztikus rakétát, tehát Sz-300/400 és PAC-2/3 -hoz hasonló, vagy megegyező szintű, légiharc rakéták esetében a hamarosan elkészül a Meteor, az IRIS-T pedig már hadrendbe is állt. Levegő-föld fegyverek esetében a németek épp fejlesztik a PARS-3 LR -t, a (nem EU -tag, de azért európai állam) Norvég Naval Strike Missile -t pedig az USA F-35 -öseihez is rendszeresíteni akarják, kézi páncéltörő fegyverek területén pedig a svéd BILL-2 és NLAW rendszereket emelném ki. Emellett, elvileg 2015 -től üzembe áll az európai Galileo műholdas navigációs rendszer is.

    „Mondjuk, hogy emeljenek a költségvetésen egyelőre sci-fi kategória marad, mert most úgy néz ki, hogy lehet Németország is bedől a mentőcsomagok miatt, már ilyen hangok is vannak a vezető köz.gazd. emberek részéről.”
    Úgy tudom, hogy az EU -s mentőcsomagok összértéke nem éri el a 300 milliárd eurót, Németország éves GDP -e 2400 milliárd euró fölött van, és nem egyedül fizeti ki az egészet, az összes tagállam kiveszi a részét belőle. Ennyitől nem hiszem, hogy összeomlana az említett ország gazdasága.

    „Az EU belső piacát még lehetne fejleszteni, főleg a később csatlakozottaknál, de már nem jelentős mértékben, + ha igazán versenyképessé akarnák tenni az EU-t, akkor a jelenleg vezető ipari országok versenyelőnye veszne a ködbe az újak feltörekvése miatt.
    Így nem nő a belső piacunk(EU összességében) és nem lehet már tovább fokozni a fogyasztást-termelést.”
    Ezt kifejtenéd?

    „A BRIC-export lendíthet még valamelyest, mondjuk ebben az évtizedben még az EU-n, de már lassan a BRICS is önellátó lesz repülőgépgyártásig,elektronikáig,autó/gépiparig bezárólag, ami eddig EU-USA kuriózum volt.”
    Ha az megy végbe, ami Japánban és a „kis tigrisekben” néhány évtizeddel ezelőtt, akkor itt is a valuta felértékelődése és az életszínvonal emelkedése miatt az export növekedése csökkenni fog, az import pedig nagy mértékben nőni, így a külkereskedelmi mérleg valamennyire kiegyenlítődhet.

    „Az EU egy gazdasági csőd. Most is gázolaj adóját emelik.”
    Az EU jelenleg a világ legnagyobb gazdasága és ez még néhány évig így marad. Az energiahordozókra kivetett adók és a gazdaság teljesítőképessége között nem látom az összefüggést. ;)

    „Támogatási rendszer olyan hogy épkézlább dologra nem lehet felhasználni.”
    http://vmkorhaz.hu/oldalak/tiop224/264

    „Amióta belépet hazánk a mezőgazdaságot leépitik. Mikor pont ez az ágazat ami nagy munka igényű és hazánknak megvannak az adotságai hozzá.”
    A fejlett gazdaságokban a mezőgazdaság az aktív lakosság legfeljebb 4-4,5% -át foglalkoztatja. Emellett, úgy gondolom, hogy a leépítése nem az EU csatlakozással, hanem a rendszerváltással kezdődött.

    „elvileg liberóék azzal érvelnek, hogy kell a szakképzett munkaerő import, mert öregedik a lakosság :) azt nem teszik hozzá, hogy ez nem olyan gyors folyamat, hogy ne igazodna hozzá a kereslet csökkenése
    Persze, hihető történet, hogy az EADS vagy Nokia szintű vállalatok szomáliaiakat alkalmaznának, amúgy kutyaszart nem hajlandó szedni a nyugati őslakos, úgyhogy magukra vessenek.”
    Bár tényleg túlzott a bevándorlás, de nem említették szerintem a szakképzett jelzőt és takarítónak vagy girosz árusnak ők is alkalmasak.

    „Alapvetően nem illeszkedik a két kultúra egymásba, de Amerikában a feketéket se tudták teljesen integrálni, a latinok meg végképp nem fognak integrálódni(bár többségük azért rendes és hajlandó is dolgozni), mert lassan többségben lesznek. Azért még folynak a próbálkozások, meg a pénz, de sajnos kettőn áll a vásár és ekkora embertömeget nem lehet sikeresen integrálni, lassan az őslakóknak is nehézséget okoz az elhelyezkedés.”
    Szerintem a latinok kultúrája nem tér el jelentős mértékben a fehérekétől, ha pedig keményen dolgoznak és keveset balhéznak, akkor szerintem éljenek úgy, ahogy akarnak. Emellett csak egy-két államban kerülhetnek többságbe, az USA kb 300 milliós lakosságából még mindíg 200 millió a fehér.

    „doca, a keresztények közül (tavalyi statisztika) közel 100 000 embert öltek meg a hite miatt a világon.”
    Ezt alátudnád támasztani valamivel?
    A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint 2009 -ben összesen 37 keresztényt öltek meg a hitéért ( http://mkdsz.hu/content/view/17014/194191/ )
    Ha a 3. világbeli fegyveres keresztény milíciákat és az afganisztánban/irakban/stb szolgáló nyugati katonákat is beleszámítjuk, szerintem még akkor is messze vagyunk a 100 000 -től.

    „Az iszlám nagyon sok országban egyáltalán nem békés, sőt kifejezetten intoleráns a másik féllel szemben. Dél Afrikától Nigériáig.”
    Azért tegyük hozzá, hogy a 20. századig ez nagyrészt a kereszténységre is igaz volt.

    ” Hazánkba elvileg 10-14 kisebbség él. 10-14-ből 1 kisebbségre költűnk évi 200-250 milliárd forintott. Dúrván 1M USA dollárt. A baj hogy Török időkbe vagy utánna jött be a diszes népcsoport hazánkba 400 év alatt nem sikerült integrálodniuk. Akkor az évi 1M dollároktól mér sikerülne?”
    Akkor mégis mit csináljunk velük? :/

    „1, Én házam az én váram
    2,Madarat tolláról, ember barátjáról”
    Ha az egyes pontot az országra érted, akkor a pontos kifejezés inkább a „mi házunk, a mi várunk” lenne, a „mi” vagyis a nép által választott vezetők (akik elvileg a nép akaratát képviselik) pedig beengedték őket, tehát nem sértették meg ezt a törvényt alapvetően.
    Ha nem így, hanem az otthonod/magántulajdonod védelmére érted, akkor teljes mértékben egyet értek veled.
    A 2. -s pont jelentésében nem vagyok biztos. Ezt a nemzetközi kapcsolatokra érted? (tehát például ne barátkozzunk Kínával, mert diktatúra?)

  10. F1End, a forrás az Az Emberi Jogok Nemzetközi Társasága (ISHR), a Vatikán, és a Svájci Kat. Egyház.

    De van más forrás is, pl:

    http://www.hagalil.com/archiv/2007/08/christenverfolgung.htm
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:lo2vxIj7uo4J:www.dzsihadfigyelo.com/2010/12/17/eurabia-24/+100+000+kereszt%C3%A9nyt+%C3%B6ltek+meg&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&source=www.google.hu

    Én amúgy a Jezsuiták statisztikáiban olvastam, ők messze a legjobban tájékozottak e téren.

    Amit te belinkeltél, az az egyházi dolgozókról szól.

  11. F1AND.

    Mitlehet tenni egy ilyen kisebbség kapcsán. Hát nem azt amit mi csinálunk nyakló öntjük feneketlen zsákba pénzt.(…integráció+ pozitivan diszkiriminatív jogi környezet)

    A dolog összetett. Észak-Kelet Magyaroszági nőttem fel ahol lassan többség a kisebbség.
    Van közte aki kutúrált dolgos. Azzal nincs baj arra nem mondják hogy büdös…De azokat viszont már nem részesednek a integrációs pénzekből mert hajladóak volt minnimár bérért elmenni dolgozni.
    Ennek a dologos rétegnek kell származásuknál fogva lenyelni a keserű pirulát. Ha többször úgyan az népcsoort tagjai károsítsák meg az ember akkor 7-8 alkalommal mikor a náció tagjával találkozik, ohatatlanul meg előlegez dolgokat.
    Az a réteg amely nem próbál tisztes megélhetésből megélni, vagy csak segélyből. Na velük van teli a tv, borsodi falvat tőlűk rettegnek.
    Azok arogánsak és fehér ember gyűlölők (magyar=paraszt vagy csicska).
    Akik gátlástalanok, egyik pillanatba sírnak rínak a másikba vállogatot szadizmussal lincselnek.

    Ilyenekkel nem lehet mit kezdeni főleg hogy a 3-4.generáci nő fel aki nem ládta szüleit dolgozni és csak a jogait ísmeri meg egy bünbocsájtó szó az pedig ” csak azért mert (eszkimó)…… vagyok”. Ekkor ezzel a bűneiket felróni szándékozó már vádlott is lesz, és mosakothat a rasszizmus vádja alól.
    Ilyen emberek esetében e legtisztább a kitelepités. Áljanak tovább ha itt rasszisták vannak meg csicskák, akkor agyó. Biztos van olyan hely a földön ahhól nem bátják őket viselkedésük miatt.
    Ez meg a vallóság: http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_02_25_csak-penzbirsag-konnyu-robi-megveroinek

  12. Eu-s gazadaság. Pont azt kort éljük mikor örülhetünk hogy nem vagyunk Euró zóna tagok. Senkise hidte volna hogy ezt megéljük.

    EU-val a baj hogy sokáig 1/3 támogatást kapták a magyargázdák mint egy német vagy egy franci. Ez eleve diszkriminatív és nem érvényes a paic minden hatósága. Nem is beszélve ismeret szerint a nyugati gazdák azért fellettek tőkésitve ez nálunk megse kisérelték.

    Gazdasági és pénzügyi téren is bajok vannak Eu-ban jól mutatja az államcsőd közeli helyzetek. Spanyolok és olaszok is erre a helyzetre jutnak. A végén ott is lesz áron aluli privatizáció mint nálunk.
    Jó léti demokrácia is össze omlóba. Oka nem az amit szeretnek mondani,az a baj hogy több a segélyes mint aki a pénzt beteszi. Amigí a apák fikat neveltek és mikor már idősek voltak a felnevet nemzetdék jövedelméből ládták el őket addig nincs baj. Közben volt egy átfedés mikor apa és fiai is dolgoztak
    De megint bevándorlás és egy rakat 3. világ beli aki megint képzetlen és nem nagyon akar beilleszkedni.
    Ekkor már többen vennének ki mint amennyien betesznek ez pedik lyúkat ereményez.
    Svédeknél is ezért áll a báll :http://www.youtube.com/watch?v=BgiG9aRNRgQ
    mindenki ajánlom érdekes tényszerű kontraszt.

    Haditechnikát meg ez azért érinti mert szociállis réseket ma Eu-ban a katonai kiadásokból fedezik.
    Az a pénz ami a társadalom védelmére fordítodna, „jött mentek” etésére megy. Helyesebben jött itt marad ettejük, mit kezdjük velük? Nyelvünket még nem beszélik de ők már elnyomot jogokkal rendelkező kisebbség?

  13. Sajnálom Phonexis probáltam izlésesen válszoni ha zavarónak találod nyugotan tőröld az elmúlt két bejegyzésemet.

    Nem tudom a fenti két bejegyzés meg marad e.

    Lényeg vannak olyan pézügyi tényezők és társadalmi tényezők ami új kor betegsége.
    Nem lehet kérdés egy A400M program se.Európának képesnek kell lennie saját magát megvédeni.
    Az ehhez szükséges katonai programokhoz a pénz rendelkezésre kell állni.

    Rómaiak mondták ha Békét akarsz készülj a háborúra
    (Sic vis pacem, para)
    Cromvel:”Bizz Istenbe és tarsd szárazon a puskaport”
    Erre intő példa a Falkland szigetekért vivott háború

  14. „Nyelvünket még nem beszélik de ők már elnyomot jogokkal rendelkező kisebbség?”

    Nem akarok reagálni egyenként az összes hülyeségre, de nem tudom, hogy a te íráskultúráddal mennyire lehet hitelesen vádolni másokat a nyelv nem beszélésével.