|

A400M: Még mindig feje tetején a program

Továbbra sem tudni, hogy mi lesz az új európai teherszállító repülőgép jövője, pedig elvileg máig adott fizetési haladékot a megrendelő országok számára a gépet kifejlesztő konzorcium, az EADS.

Bár az első prototípus már szeli a levegőt (bár most perpillanat épp kissé átalakítják), az európai konzorcium további 9 milliárd dollárt kíván a program eredményes befejezéséhez. Az EADS elvárja, hogy az ügyfelek kifizessék a „kissé” megszaladt számlát, azonban Németország és Törökország elzárkózott ettől, a jelenleginél akár egy eurónál sem akarnak többet költeni a már célegyenesben haladó programra. Összességében a hét fejlesztő ország maximum 2 milliárd dollárt hajlandó az A400M-re áldozni, de ezt az EADS kevesli.

A fejlesztés csúszása miatt logikusan később vehetik át a megrendelők az A400M legyártott példányait, így számos ország átmeneti megoldás keresésébe kezdett. Nagy-Britannia C-17 Globemaster III flottáját gyarapította újabb példányokkal, Törökország pedig idén döntene 10 darab EADS/CASA C-295 vagy C-27J Spartan beszerzéséről, hogy tehermentesítsék a jelenleg szolgálatban álló, egyre kevesebb repült órával rendelkező gépeket. A törökök azonban az átmeneti megoldás szervezése mellett az angolokhoz és a franciákhoz (link 1 és 2) hasonlóan áttekintették azt az egyre inkább nagyobb valószínűséggel bekövetkező helyzetet, hogy szertefoszlik az A400M rendszeresítésének lehetősége. A kisebb szállítógép mellé a Lockheed Martin C-130J Super Hercules érkezne. Ezen esetben a C-27J Spartan biztos befutó lenne a nagy rendszerazonosság miatt.

Akármennyire is húzzák, halasztják a döntést az A400M ügyében, lassan lépni kell. Ha nem sikerül végső döntésre jutni a program folytatását illetően, akkor a megrendelők végleg búcsút intenek az összeurópai szállítógépnek és tapogatózhatnak más típusok után.

One Response to “A400M: Még mindig feje tetején a program”