|

A határokat feszegetik az Airbusnál

Apránként szállingóznak a hírek az Airbus kompozittörzsű katonai teherszállítójának berepülési programjáról, nem olyan rég dermesztő hidegnek tették ki Svédországban, ezúttal szintén a gép határait feszegették az A400M tesztpilótái.

Az Airbus Military a dél-franciaországi Istres-ben újabb fontos tesztet hajtott égre a típussal, azt a lehető legalacsonyabb sebességértéket keresték, mellyel még fel lehet szállni a típussal. Ezzel együtt egy másik területen is feszegették a határt, a legnagyobb megengedett állásszög meghatározása folyt. Ehhez felszereltek egy ütközőt a törzs hátsó részére, hogy ne a borítás szenvedje el a határérték átlépéséből adódó roncsolódást.

Fotó: Airbus Military ,

A minimális sebességről nem kerültek ki adatok, az állásszöget közleményben elárulták.
“A gép orrát addig emelték a pilóták, amíg a törzs végére szerelt különleges ütköző hozzá nem ért a pálya burkolatához. Ez 13 fokos állásszögnél következett be.” – állt az Airbus Military tájékoztatásában.

Az eredményeknek köszönhetően az eddig 12 fokos limitet feljebb emelhetik, ám minden bizonnyal a sebességtartomány bővítését is meglépik.

Jelenleg négy tesztpéldány vesz részt a berepülési programban, várhatóan az ötödik gép a közeljövőben csatlakozik társaihoz. Belgium, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Luxemburg, Spanyolország és Törökország is részt vesz a típus fejlesztésében, a malajziai exportmegrendeléssel együtt eddig 174 gép legyártására van érvényes szerződése a Sevillában található üzemnek. Az Airbus Military tájékoztatása szerint az első 4 példányt 2012 során átadják a megrendelőknek, 2015-ig pedig szeretnék havi 2.5 gépre felfuttatni a gyártást. Az első A400M-et a Francia Légierő kapja, a gép gyártása már megkezdődött, várhatóan 2013-ban áll hadrendbe.

6 hozzászólás “A határokat feszegetik az Airbusnál”

  1. na én most lehet h nagy hülyeséget kérdezek, de egyáltalán nem értem ezt az állásszög tesztet! az ilyet nem a levegőben szokás végezni ( maximális állásszög) !? Ennek mi értelme van, hogy letesztelik, hány foknál ér le a gép vége a földre. szerintem ez egy vonalzóval és egy szögmérővel is megállapítható.

  2. Pont, hogy szögmérővel/vonalzóval nem. Lévén pl. szimulálni kéne azt is, hogy melyik kerék/keréken gumi… milyen terhelésnél… mennyire nyomódik be…

    A lényeg pedig, hogy minden korábban “szögmérővel/vonalzóval” kiszámított dolgot tesztelni kell. Ezek komplex rendszerek szoktak volt meglepetések lenni.

  3. Én örülök, hogy lesz Európának is egy saját ilyen kategóriájú nagymadara, egy csomó eszköz gyakorlatilag hiányzik Európából, ami az USA-ban megvan. Legalább itt már nem lesz hátrány, akármekkora költségtúllépés is lesz, mert biztos lesz.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.