|

HTKA Hírhalom 2011. 10. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

BAE: akciós OPV-t vegyenek

Scarborough - Trinidad és Tobagó egyik OPV-je lett volna

Ugyan a BAE Systems tudomásunk szerint semmi ilyesmivel nem környékezett meg senkit, de még megtörténhet. Egyik korábbi írásunkban, melyben arról értekeztünk, hogy a brazil flottafejlesztési tervekre a BAE is erőteljesen lecsapott megemlítettük azt is, hogy többek közt OPV vonalon is küldtek terveket. És hogy ezen, a River-osztályon alapuló 90 méteres őrhajók, meglehetős hasonlóságot mutatnak a […]

|

Tűz egy angol atom-tengeralattjárón

HMS Astute

Úgy tűnik az Astute-osztály tagjai hajógyári tartózkodásuk alatt szeretnek időnként kicsit lángra kapni – hovatovább egységenként egyelőre több alkalommal is. Ezúttal az Astute-osztály második egysége a tavaly decemberben megkeresztelt, idén január 6-án vízbe bocsátott HMS Ambush (S120) füstölgött egy kicsit a barrow-i Devonshire Dock területén. Az incidensre még a múlt héten, konkrétan január 21-én, pénteken, […]

|

Újabb szakaszba lépett az HMS Queen Elizabeth építése

Queen Elizabeth-osztály

Ismert, hogy a már a tervezési és építési szakaszában is kalandos sorsú Queen Elizabeth-osztály két hordozója a már szinte nem is rezgő, hanem egyenesen ugráló léc ellenére megúszta az SDSR általi elkaszálást, így az angoloknak ismét lesznek tisztességes repülőgép-hordozóik – még ha csak az egyik is lesz aktív a kettő közül. A zöld lámpa kiharcolása […]

|

Brunei átvette a német OPV-ket

KDB Darulehsan

Az ománi korvettbeszerzés fejleményei után ismételten csak egy kis haditengerészettel kapcsolatos eseménnyel fűszerezhetjük a nagyokról szóló híreket: Brunei védelmi minisztériumának weboldalán közzétettek tanúsága szerint a Borneó szigetének északi felén elterülő aprócska abszolút monarchia átvette a német Lürssentől megrendelt Darussalam-osztályú OPV-k három tagja közül az első kettőt. Brunei kisméretű haditengerészete az ország GDP-jének igen markáns szeletét […]

|

Megkezdődtek az új ománi korvett tengeri tesztjei

Az Al Shamikh első tengeri tesztjére hajózik ki

Omán haditengerészetének vonatkozásában még nem szerepelt híreink között, ám ennek is eljött az ideje, hiszen a 2007-ben megrendelt 3 korvett közül a közelmúltban az első megkezdte tengeri tesztjeit. A kisméretű Ománi Királyi Haditengerészet legnagyobb szállítója a 70-es évek óta Anglia, így talán nem meglepő, hogy 2007-ben ismételten csak az angolokkal született megállapodás 3 korvett megépítésről. […]

|

Elkezdődik az AMOS sorozatgyártása

Patria AMV AMOS

Nagy sorozatra egyelőre nem kell gondolni, lévén a finn haderő és a Patria között 2003-ban, 24 rendszer szállításáról megkötött szerződés kiegészítése történt meg, a prototípus szakasz után zöld lámpát adva a sorozatgyártásnak. A finn Patria és a svéd BAE Systems Hägglunds együttműködésével megszülető, 120 mm-es, ikercsöves aknavető rendszerrel szerelt Patria AMV-k hadrendbe állítása 2013-ban lesz […]