|

Megkezdődtek az új ománi korvett tengeri tesztjei

Omán haditengerészetének vonatkozásában még nem szerepelt híreink között, ám ennek is eljött az ideje, hiszen a 2007-ben megrendelt 3 korvett közül a közelmúltban az első megkezdte tengeri tesztjeit.

A kisméretű Ománi Királyi Haditengerészet legnagyobb szállítója a 70-es évek óta Anglia, így talán nem meglepő, hogy 2007-ben ismételten csak az angolokkal született megállapodás 3 korvett megépítésről. A Project Khareef program keretében megvalósuló hadihajók jelentős mértékben fokozzák majd az ománi haditengerészet képességeit, mely nagyobbacska hadihajók vonatkozásában jelenleg 2 korvettet tud felmutatni. Az 1996-97 között leszállított, angol eredetű hadihajókat 2 hajóosztály összesen 7 járőrhajója – 4 angol és 3 francia – egészíti ki. (Illetve 8, lévén papíron a korábbi királyi yacht is ezen szerepkörben tevékenykedik.)

A Khareef-osztályú korvettek építésének megkezdését szimbolizáló első lemezvágásra 2007 októberében került sor, az azóta a VT Shipbuilding-től teljes egészében a BAE Systems tulajdonába került Portsmouth-i hajógyárban. Az Al Shamikh nevet viselő korvett 2009 júniusában lett vízre bocsátva, majd vegyes legénységgel idén december 20-án indult először a nyílt víz felé. További munkálatok utáni tesztekre – többek közt a fegyverzet tesztelésére – és az átadásra már csak 2011-ben kerül sor.

Az Al Shamikh első tengeri tesztjére hajózik ki

Az Al Shamikh első tengeri tesztjére hajózik ki | BAE Systems ,

A hajóosztály 2. tagja, az Al Rahmani idén júliusban került vízre, tengeri tesztjei 2011-ben kezdődnek, míg a harmadik hajó, az Al Rasikh 2011 márciusában kerül vízre a tervek szerint.

Az Omán által újonnan beszerzendő korvettek a dolgos hétköznapokon alapvetően szintúgy járőr és SAR feladatokat látnak el, azonban képességeik némiképp komolyabb feladatokra is alkalmassá teszik ezen 99 méter hosszú hadihajókat. A légvédelemről a 12 cellás VLS rendszerbe süllyesztett MICA rakéták, a kollégák orra alá borsot törni pedig az Exocet legújabb, Block 3-as változata lesz hivatott. A hajók aktív védelmi rendszerébe tartozik a Rheinmetall által szállított, a beérkezőben lévő rakétáék szenzorainak zavarásáért felelős MASS nevezetű rendszer is. Csöves vonalon mindezt egy 76 mm-es Oto Melara 76/62 Super Rapid ágyú és 2 db 30 mm-es gépágyú egészíti ki. Forgószárnyas vonalon Super Lynx vagy HN90 méretű helikopter hordozására van lehetőség – Omán légierejének Super Lynx 300-asait használja tengerészeti szerepkörben (is).

3 hozzászólás “Megkezdődtek az új ománi korvett tengeri tesztjei”

  1. Ez tetszik! Klassz kis hajó, a méretéhez képest impozáns fegyverzettel és felszereltséggel. Sokkal komolyabb, mint a szlovénok új őrhajója, bár nyilván az árcédulája is sokkal komolyabb… :-))