|

Eurofighter indonéz felségjellel?

Március 10-én érdekes hírt szellőztetett meg a The Times, mely szerint Nagy-Britannia tárgyalásokat folytat Indonézia képviselőivel az Eurofighter Typhoon esetleges értékesítéséről.

A hírek szerint az ázsiai szigetország kereste fel a briteket és 24 gép beszerzéséről érdeklődött. A 8,1 milliárd dolláros üzletet beárnyékolja az aggodalom, mivel a britek félnek, hogy úgy járnak, mint 1999-ben, amikor az indonéz haderő brit fegyverekkel támadta a civileket, most pedig az arabok ellen vetnék be őket. A Eurofighter Typhoon vadászbombázók eladása mellett a BAe Systems felajánlotta, hogy az 1994 és 1999 között rendszeresített BAe Hawk gépeket is korszerűsíti. A brit védelmi miniszter, Gerald Howarth hamarosan Jakartába látogat, ekkor várhatóan tovább tárgyalnak a beszerzés részleteiről.

Az üzlet lehetősége természetesen nem okozott kitörő örömöt Nagy-Britanniában. Miután 1999-ben Jakarta több ízben is megsértette az emberi jogokra vonatkozó törvényeket és a kelet-timori lázadókat bombázta brit gyártmányú katonai gépekekel, a Blair-kormányzat visszavonta a fegyvereladásokra vonatkozó engedélyét. Az embargót sokan, többek között polgári jogi személyek sem akarják megszüntetni, de a jelek szerint a kormány és a hadiipari cégek is nyitottak az üzletre.

Az indonéz repülőipar ráadásul komoly kapcsolattal rendelkezik Európában, az EADS leányvállalatának, a spanyol CASA termékeit licenszben gyártották is, így amennyiben az Eurofighter eladásra kerül, nem lehetetlen, hogy az Indonesian Aerospace beszállítóként részt vegyen a gépek gyártásában. Azonban több, mint valószínű, hogy a fejlesztő országok által megrendelt, ámde mégsem igényelt gépek közül passzolnak le két tucatnyit az ázsiai országnak.

9 hozzászólás “Eurofighter indonéz felségjellel?”

  1. Hát ez „kis pénz” jól jönne a bajlódó angol gazdaságnak, még akkor is ha nem mind az ő zsebükbe folyna. Lehetséges, hogy a mély ember jogi eszémket hírdető angolok most a zizegő papírra fognak hallgatni, mint inkább a lefektetett jogoknak. Amik valljuk meg őszintén, az utóbbi időkben többször voltak megsértve, mint betartva… Jól mondják az egyik ismeretterjesztő műsorban: A Hülyeség korát éljünk. Nemcsak emiatt Na de vissza a témához:
    Ennyi dohányért alaphangon Tranche 3-as gépekről, teljes háttérről, egy jó adag fegyver csomagról, hajtóművekről, kiképzésről lehet csak szó!
    A szaudiak nem fogják csóválni a fejüket, ha olyan géppel támadják az arabokat, mint amilyen nekik is van? Lehet ez kicsikét naiv – csupán morális – kérdés volt, de azért ne nyeljetek le keresztben!
    „Ennyire” azért nem jó gép az EF! Csak nehogy úgy járjanak az angolok, ahogy a fraciák a Rafale-lal, hogy addig srófolják az árakat, hogy a végén már senkinek nem kell – a jelenlegi felhasználókon, vásárlókon leszámítva természetesen – tovább fejlesztés ide vagy oda. Az utóbbi is csak úgy valósulhat meg optimálisan, ha minél többen tartanak rá igényt van biztos anyagi háttér. Így az upgradek kidolgozását nem veszélyezteti a negatív előjel, vagy az hogy nem valósulnak meg megrendelések nélkül. Ebből a szempontból jó húzás, hogy a szaúdiakat is bevonják, mivel a költségek tovább oszlanak. Na azért erre a bulira kiváncsi leszek, főleg ennyi zöldhasú tükrében!