Érdekes hírt hozott le a minap a svájci Basler Zentung, mely szerint a független ország vezetése hamarosan bejelenti az Northrop F-5E/F Tiger II váltótípusát, amely az eddig exportsiker nélküli Dassault Rafale lesz.
Komoly együttműködést ajánl Indiának az EADS
2017-ig kivonják a MiG-21-eseket Indiában
Eldőlt az indiai Mirage-ok sorsa
Ladával Indiába a 11 milliárdért(?)
Nincsen védelmi expo különféle bejelentés nélkül – a Szentpétervárott vasárnap záródott, haditengerészeti kötődésű IMDS-2011 kapcsán az oroszok saját haditengerészetük kapcsán nyilatkoztak már, de tegnap indiai kötődésű bejelentés is elhangzott. Mondjuk semmi meglepő, hiszen eddig is tudni lehetett, hogy India újabb 6 db dízel/elektromos tengeralattjáró beszerzésére indított tenderen a Lada-osztály export változatával, az Amur-osztállyal indulnak majd. […]
India és a 4,1 milliárdnyi Big Mac
Ugyan a zsíros MMRCA tendertől elesett, ám Washington vigasztalódhat azzal, hogy az indiai vezetés tegnap rábólintott arra a csomagra, melyben 10 db C-17 Globemaster III kerül az IAF állományába – az amerikaik zsebébe pedig 4,1 milliárd dollár. Illetve csak részben, lévén ezen összeg mintegy 30 százalékát – 1,2 milliárd dollárt – vissza kell majd forgatniuk […]
Zöld lámpás az indiai Mirage modernizáció
Az archívumot feltúrva a 2008 januári részben találtuk az első kapcsolódó hírünket, melyben egyébként az szerepelt, hogy India 51 Mirage 2000H gépének felújítása és elektronikai modernizálása kapcsán a galloknak áll a zászló, az év végéig, netán 2009 elején nyélbe is üthetik a szerződést. Nos ez csak most történt meg, az elmúlt lassan 3,5 évben pedig […]