|

Önálló lengyel rakétavédelmi rendszer épül – Korrigálva

Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól, írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita. A lengyel újság, amelyre a hírt felröppentő orosz RIA Novosztyi hírügynökség hivatkozott, úgy tudja, hogy a leendő támaszpontot Lebork térségében építenék fel 2012-ig.

|

Év végi összefoglaló – 2009

Nos, kedves Olvasók, eltelt ez az év is. 2009 nem tartozott a legeseménytelenebb esztendők közé, haditechnikai téren sem. Szerény kis oldalunk hírei között is előfordultak olyanok, melyek méltóak arra, hogy felidézzük őket. Ez már csak azért is fontos, hogy maximálisan felkészültek lehessünk 2010 várható eseményeire. A következő néhány oldalon megpróbáljuk felsorolni azokat a híreket, melyek […]

|

A Hamász a „győzelmét” ünnepli

Megszólaltak a szirénák vasárnap Gázában annak első évfordulóján, hogy rövid, de véres háború kezdődött Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista mozgalom között. A szirénák helyi idő szerint 11 óra 20 perckor harsantak fel, amikor egy évvel ezelőtt, 2008. december 27-én az izraeli hadsereg megkezdte az „Öntött ólom” hadművelet első légitámadásait.

|

Debütálás előtt az új angol terepminta, a Multi-Terrain Pattern

Tény, hogy a 60-as évek elején megalkotott Disruptive/Displacement Pattern Material (DPM) két angol változata, a mérsékelt égövre szánt woodland/erdei és a sivatagi körülmények közé szánt desert/sivatagi mintázat kiválóan megállta a helyét, de mára az angol haderőnél is eljött az ideje egy új terepmintázat bevezetésnének.