|

Hazatérhetnek a Szerbiában veszteglő iraki MiG-ek III

Nos, a mai nap a folytatásos híreké. Hétfőn írtunk róla, hogy az iraki kormányzat 19 egykori, még a Szaddám rezsim alatt Szerbiába, felújításra küldött MiG-21 és MiG-23 vadászgépét szeretné visszakapni. Csütörtökön azonban már arról tudósítottunk, hogy ezen álmok szertefoszlani látszanak, hiszen nemhogy felújítva nem lettek a gépek, de 2-3 kivételével még csak egyben sincsenek már…

|

A légi indítású fegyverek fejlődésének lehetséges irányai

Napjainkra a légi eszközök fedélzetéről indítható fegyverek egy olyan technikai csúcsot értek el, minek hála alkalmazhatóságuk kezdi elérni a pilóták mindenkori vágyálmait. Lehet őket leoldani minden időjárási viszonyok között (a légierők az éjszakát is időjárási tényezőnek tekintik), képesek nagy távolságból indulni, autonóm célmegközelítést végezni, vagyis kilövés után nem is kell foglalkozni velük. Mára a pilótának elég a sisakcélzóval ránézni a célra, a bomba vezérlőegysége memorizálja a célt, és ha az indítás megtörtént, jó eséllyel el is találja. Ez mind szép is, de ennek súlyos ára van

|

Radom Air Show 2009

Az idei év legnagyobb kelet-európai repülőnapi durranásának a lengyelországi Radomban megrendezendő airshow ígérkezett augusztus utolsó hétvégéjén. Már tavasztól kezdődően a fehérorosz légierő részvételéről lehetett olvasni, akik katonapolitikai nyitásnak szánták a részvételüket nyugati szomszédjuknál. Sajnos csak később derült ki, hogy ez a nyitási kísérlet sokkal nagyobbat szólt a kelleténél.