|

Brazil F-X2: Előnyben a Rafale

Luiz Inacio Lula da Silva brazil köztársasági elnök nyilatkozata szerint a franciák nagyvonalú ajánlata által a Dassault Rafale-nak áll a zászló az F-X2 elnevezésű tenderen. A 4 milliárd dollárt is elérhető megrendelés első körben 36 (később lehet, hogy 120) vadászbombázóra szól.

RAFALE B

„Egy ilyen kaliberű ország, mint Brazília, nem teheti meg, hogy bármiféle technológia átadása nélkül vásároljon bármit is egy másik országtól” – mondta az elnök. „Franciaország többször megmutatta nekünk, hogy rendkívül rugalmasan kezeli a technológiai transzfert, megbízunk bennük és ezáltal jócskán előnyben vannak. Alakot öltöttek a stratégiai védelmi terveink, igényt tartunk a kiaknázatlan mélytengeri olajmezőinkre, ehhez megfelelő kapacitású és fejlettségű védelmi iparra van szükségünk.”

Nicolas Sarkozy, francia köztársasági elnök a napokban Brazíliába látogat, hogy tárgyalásokat folytasson a brazil féllel különféle haditechnikai eszközök eladásáról.

Rafale B

A Brazil Légierő nyilatkozata szerint a döntőbe jutott három típus (Gripen NG, Rafale, Super Hornet) teljesítményadatainak és a gyártók ajánlatainak elemzése után legkésőbb október végéig nyilvánosságra hozzák a végeredményt.