|

Hazatérhetnek a Szerbiában veszteglő iraki MiG-ek III

Nos, a mai nap a folytatásos híreké. Hétfőn írtunk róla, hogy az iraki kormányzat 19 egykori, még a Szaddám rezsim alatt Szerbiába, felújításra küldött MiG-21 és MiG-23 vadászgépét szeretné visszakapni. Csütörtökön azonban már arról tudósítottunk, hogy ezen álmok szertefoszlani látszanak, hiszen nemhogy felújítva nem lettek a gépek, de 2-3 kivételével még csak egyben sincsenek már…

„Ezek a gépek nem kerültek felújításra és nincsenek repképes állapotban” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Miloje Miletic altábornagy, a szerb haderő vezérkari főnöke. „Személy szerint úgy vélem, hogy amint az iraki félnél tudatosul a gépek állapota, fel fogják adni ezen követelésüket.”

Ismerős a kép, ugye? Erre írtuk, hogy ennél csak jobb állapotban lehetnek a szerbeknél ragadt iraki MiG-ek. Háát....

Ismerős a kép, ugye? Erre írtuk, hogy ennél csak jobb állapotban lehetnek a szerbeknél ragadt iraki MiG-ek. Háát…. ,

Bár mindössze pletyka értékű, de ezen kijelentés kapcsán meg kell említenünk, hogy névtelenségbe burkolózó szerb légierős források szerint elképzelhető, hogy a szerb kormány némi ellentételezésként esetleg felajánlhat néhány gépet öregedő gépparkjából, illetve segítséget nyújthat az iraki pilóták képzésében. Nos igen, egyre viccesebb ez a történet… Mondjuk szerény véleményünk szerint erre finoman szólva sem sok esély van.

No, de ne rohanjunk előre ezen a kétes lábakon álló vonalon, hanem térjünk vissza a realitások talajára. Melyen úgy tűnik, hogy a szerb reményekkel szemben(?) az irakiak még nem mondtak le egykori gépeik megmentéséről:

„Ezek a gépek Irak tulajdonát képzik és mi vagyunk az a fél, amely eldönti sorsukat.” – nyilatkozott az iraki védelmi minisztérium szóvivője Hozzátéve, hogy majd az iraki fél megvizsgálja a gépeket és eldönti, hogy azok használhatóak, avagy sem.”

A szerb kémelhárítás ezen bizonyító erejű felvételén az iraki titkosszolgálat emberei éppen a belgrádi repülőmúzeumból vontatják el jogos tulajdonukat. De hiába minden furmány és a gyanú elterelése céljából használt piros traktor, mégis lefülelték őket, így jobb híján maradt a kormányközi egyeztetés. (© BEARCAT)

Az iraki titkosszolgálat emberei éppen a belgrádi repülőmúzeumból vontatják el jogos tulajdonukat. De a gyanú elterelése céljából használt piros traktor ide-oda lefülelték őket, így maradt a kormányközi egyeztetés. (© BEARCAT) ,

Az iraki védelmi minisztérium tisztában van azzal, hogy ezen gépek valamilyen szinten sérültek és hosszú ideje elhanyagoltan állnak, de szerb illetékesek véleménye szerint néhány javítható.”

Na de komolyra fordítva a szót! A Belgrádban lakó iraki Floggert augusztus 13-án éjjel vontatták el Batajnica repterére, meg nem nevezett indokkal. Most már persze tudni mi állhatott a háttérben.

Na de komolyra fordítva a szót! A Belgrádban lakó iraki Floggert augusztus 13-án éjjel vontatták el Batajnica repterére, meg nem nevezett indokkal. Most már persze tudni mi állhatott a háttérben. ,

Felmerülhet a kérdés, hogy ha esetleg tényleg így van, akkor hol történhetne az a javítás? Csak nem iraki pénzen a szerbeknél, ahova eleve ilyen beavatkozásra érkeztek ezen gépek anno? No egyelőre ne vigyük túlzásba ezen találgatásokat, de készüljünk fel a várható folytatásra. Mert ennek az eddigiek alapján biztosan lesz valami folytatása.

7 hozzászólás “Hazatérhetnek a Szerbiában veszteglő iraki MiG-ek III”

  1. Nem értem miért erőltetik ezt az irakiak. Használt nyugati gépekkel többre mennének. De ha nekik Mig-23 kell akkor a nálunk kivont példányokat is el lehetne adni nekik! Legalább lenne egy kis pénzünk a grippenekre vagy a Mig-29eseinket azok is vannak olyan állapotban mint a szerbiában „állomásozó” iraki migek.

  2. Üdv Mindenkinek!

    Nem hiszem, hogy ez az „erőltetése” a dolgoknak. Szerintem a történet sokkal egyszerűbb: ezeket a gépeket nem kell megvásárolni, mivel eleve Iraké. Maximum a javítás (már ha megtörtént), tárolás és hazatérés költségei terhelik őket, ami elenyésző még használt F-16-osok vételárához képest is.
    A másik kérdés az, hogy vajon az USA akarna-e egyáltalán F-16-os gépeket adni Iraknak. Oké, hogy most per pillanat éppen amerika-barát rezsim lett Irak élére helyezve, de a dolgok arrafelé gyorsan változhatnak.
    És a megmaradt/újjászervezett iraki katonaság egy részét én nem nevezném feltétlen amerika barátnak. A leigázott vazallusok sosem megbízható szövetségesek…

  3. őőő Te láttad a saját szemeddel azokat a kivont gépeket mondjuk pápán vagy kecskeméten? Pápán ott állnak a betonfedezékekben pl. És nincsenek szétrohadva, és talán még jobb állapotban is vannak mint az iraki gépek szerbiában.
    Molnibalage-nak: Egyébként te míndíg mindenkibe belekötsz és mindíg te tudsz jobban mindent mindenkinél. Ez nagyon gyerekes. Otthon elnyomnak a szüleid? Esetleg a suliban voltál kirekesztve? Nölj fel kérlek. És ezt ne vegyétek személyeskedésnek.

  4. Nem belekötök. Az, hogy most éppen betolták őket, nem jelent semmit. Évekig a szabadtéren álltak. Fotóm is volt róla vagy talán van is valahol. Azok roncs gépek. Ez köztudott. Kb olyan állapotvan vannek, mint a kecsói jurassic park gépei.

    Még az szolgálatban álló gépeket sem ponyvázzák le. Ébredj fel. Ez nem kötekedés. Az, hogy az igazásot nehéz elfogadnod, az meg nem az én problémám.