|

Nagyüzem kalózéknál – 5 nap alatt 6 hajó

Bő egy hónapja jelentkeztünk utoljára kalózhírekkel. Mint azt akkor meg is írtuk a tavalyi évhez képest a menetközben szépen kiépült nemzetközi hajóhad alaposan megnyirbálta a kalózok esélyeit az Ádeni-öböl térségében. Az utóbbi napokban azonban megint, az utóbbi időben szokatlanul erős aktivitást mutattak a kalózok: szűk 5 nap alatt 6 hajót raboltak el.

|

3 nap alatt 27 kalóz került francia kézre

A Szomália partjai mentén járőröző, immáron igazán nemzetközi „hajóhad” ide-oda a kalózok egyelőre még nyeregben érzik magukat és folytatják portyáikat. Január 1-én és 4-én azonban három támadásuk is kudarcba fulladt és egy kisebb csapatnyi, konkrétan 27 tengeri haramia nézhetett szembe azzal a ténnyel, hogy a hadihajók nem kiránduláson vannak a térségben. Mindhárom sikert a franciák könyvelhették el.

|

MV Faina: érkezőfélben a Rettenthetetlen is

Korábban beszámoltunk az orosz Neustrashimy (Rettenthetetlen) fregatt szeptember 24-i kihajózásáról. Az említett hír közzététele után nem sokkal derült ki, hogy a kalózparadicsom, Szomália a célpont. A Kalinyingrádból kihajózott fregatt ma, október 21-án érte el a Szuezi-csatornát, azaz bár még messze van célpontjától, már bőségesen túl van az út felén.