|

Kiváltották a Faina-t, de a kalózok elégedetlenek

Egy magát Ahmed-nek nevező szomáliai kalózt idézve az ukrán ICTV csatornán ma arról adtak számot, hogy az ukrán teherhajót elraboló tengeri patkányok elégedetlenek a váltságdíj érkezésével kapcsolatban.

Annak a bizonyos Ahmed-nak a nyilatkozata alapján a hajó kiváltásáról megállapodás született a múlt héten, de a hajó tulajdonosa még nem adta át a váltságdíjat.

Vagy legalábbis lehet valami kavar, hiszen Mikhail Boytenko, a Sovfracht International szerkesztőjétől származó pénteki hírek hírek szerint egy hajó már útban van a váltságdíjjal és az amerikai hadihajók „ostromgyűrűje” is megnyílt, hogy utat adhasson ezen hajónak és hát sajnálatos módon majd a távozó kalózoknak is.

Azt nem tudni, hogy végül is ki fizette ki a váltságdíjat és hogy ez végül mekkora összeg lett. A Faina szeptember 25-i elrablása után 35 millió Dollár közötti összegekről lehetett hallani. Illetve arról, hogy a kalózok menetközben visszavonták azon fenyegetőzésüket, hogy legénységgel együtt felrobbantják a teherhajót, ha nem kapják meg az összeget. A legutóbbi információk 3,5 millió Dolláros összeget rebesgettek.

MV Faina
A Faina elrablása után, a USS Vella Gulf cirkálóról fotózva (Nagyítható)

Az MV Faina, fedélzetén 33 T-72-es tankkal és egyéb, Kenyának szánt fegyverekkel (RPG, légvédelmi gépágyúk, lőszer) belizei zászló alatt hajózótt, mikor is kalóz kézre került. Fedélzetén a 17 ukrán és 1 lett állampolgár mellett 3 orosz is tartózkodott. Többek között a hajó kapitánya, Vlagyimir Kolobkov, aki az első tiszt szeptember 28-i híradása szerint agyvérzésben életét vesztette. Földi maradványai azóta is a hajón vannak egyébként.

Az MV Faina-hoz kapcsolódó korábbi írásunk itt, míg a szomáliai események itt és itt olvashatóak.