|

Összefoglaló – ez történt idehaza 2014-ben

A 2014-es év zárultával újfent elővesszük az archívumot, és a címhez hűen összefoglaljuk a Magyarországgal kapcsolatos történéseket, híreket.

Már az első hetekben jó hírrel kezdtük a hazai híradást, ugyanis az előzetes információknak megfelelően Magyarország és Szlovénia megállapodást írt alá arról, hogy a magyar JAS-39EBS-HU Gripen típusú vadászbombázók bekapcsolódnak a délnyugati szomszédunk légterének védelmébe. Ezt a feladatot addig a pillanatig Olaszország egyedül látta el.

Az is hivatalossá vált, hogy 2015 szeptemberében Gripenjeink a Baltikum légterét is védik majd. Emellett először kósza hírek formájában, majd egyre „hivatalosabb” helyekről került megerősítésre, hogy szükség esetén a horvát védelmében is részt veszünk. Erre végül nem volt szükség, délnyugati szomszédunk idejében visszakapta MiG-21-eseit.

12 gépes magyar Gripen-kötelék a 10 000. repült óra tiszteletére | Forrás: MH 59. SZDRB

12 gépes magyar Gripen-kötelék a 10 000. repült óra tiszteletére | Forrás: MH 59. SZDRB ,

Szintén örömteli híradás volt a medinai radarállomás befejezéséről közölt bejegyzésünk is. A komplexum műszaki átvétele február elején kezdődött, a hivatalos átadóra március 18-án került sor.

Februárban a magyar hadiipar jövőjéről is szó esett a „A hadi- és biztonsági ipar a honvédelem, a rendvédelem és a magánbiztonság szolgálatában” című konferencián, ahol szó esett többek között a magyar fejlesztésű pilóta nélküli repülőeszközökről, a kecskeméti légibázison átadott vízműről, valamint a Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratórium komplexumról is.

A 2014-es év leginkább várt eseménye a helikoptertender volt, illetve csak lett volna, mivel az előzetes ígéretekkel ellentétben nem került kiírásra. Januárban még arról szóltak a hírek, hogy egységes bázissal és típussal lenne a leghatékonyabb a helikopterek működtetése, azóta sem történt érdemi előrelépés (legalábbis nyilvánosan), de annyi bizonyos, hogy az összevont tender eredményeképpen már hat gyártó (az olasz Agusta Westland, az orosz MIL, az amerikai Sikorsky, a szintén amerikai Bell, a dél-koreai Korean Aerospace Industries /KAI/ és az európai Airbus Helicopters /korábban Eurocopter/) érdeklődik a közbeszerzés iránt.

A tender elhúzódása és a katasztrofális helikopterhelyzet mérséklése érdekében áprilisban jelentették be, hogy három darab használt, de frissen nagyjavított Mi-8T-t szerez be a Magyar Honvédség. A gépek egy An-124-es gyomrában érkeztek Kecskemétre, ahol megtörtént a felkészítésük, berepülésük és műszaki átvételük, majd az MH Légijármű Javítóüzem szakemberei több lépcsőben „militarizálták” és modernizálták, valamint átfestették a gépeket.

A helikopterflotta már csak árnyéka önmagának| Fotó: Csontó Dorottya

A helikopterflotta már csak árnyéka önmagának| Fotó: Csontó Dorottya ,

A végletekig kihasznált szállítógépeink idén jubiláltak: 1974-ben állt szolgálatba az első An-26-osunk. Az azóta kétgépesre apadt flotta 407-es oldalszámú tagja is ünnepelt, áprilisban elérte a 12 ezer repült órát. Információink szerint 2015-ben pozitív változás lesz a flotta életében, ugyanis „talpra állítanak” egy további gépet, mivel a szállítókapacitás bővítésére égető szükség lesz a baltikumi légtérrendészeti feladatra kitelepülő egység ellátásához.

A pápai C-17-esek éve sem volt unalmas: már januárban végeztek teherledobási gyakorlatokat Veszprém közelében, a Magyar Honvédség gyulafirátóti kiképző körzetében. Az MH Pápa Bázisrepülőtér is fejlődött, átadták a Stratégiai Légiszállítási Képesség tranzitáru-raktárát.

A koalíciós feladatok terén is történtek változások, egy vezérkari döntés értelmében Magyarország az afganisztáni létszámcsökkentéssel párhuzamosan több katonát küldött Koszovóba, hazánk idén 180 fővel bővítette szerepvállalását a KFOR műveleteiben.

Forrás: honvedelem.hu

Forrás: honvedelem.hu ,

Gyakorlatokban sem szűkölködtünk, már márciusban dupláztak honvédjeink, a FOURLOG 2014 Nemzetközi Logisztikai Kiképzés után március 12. és április 22. között a „Várpalota Challenge 2014” (Várpalotai Kihívás) nemzetközi gyakorlaton vettek részt.

Májusban a „Tavaszi Áttörés 2014” elnevezésű kiképzési rendezvényen, júniusban a NEWFIP 2014-en, augusztusban a Közös Fellépés 2014-en tréningeztek egyenruhásaink, szeptemberben pedig a Cooperative Sarex 2014-en és az MISTRAL STARTASSESS 2014-en bizonyíthatták rátermettségüket. A nyár folyamán Szlovéniában is jártak a CLEVER FERRET 2014-en, novemberben pedig Litvániába látogattak katonáink a kéthetes Iron Sword 2014 gyakorlatra.

A NATO-ellenőrzésen jól vizsgázó Gripenek sem maradtak ki a jóból, áprilisban éleslövészetet tartottak a Bakonyban, májusban Németországba látogattak el deltaszárnyú vadászbombázóink, míg nyáron ismét tiszteletüket tették a Tiger Meeten.

A gyakorlatok száma még inkább növekedni fog, májusban magyar részről több NATO-, illetve a NATO-val partneri viszonyban levő országnak felajánlották, hogy azok katonákkal vegyenek részt jövőre egy zászlóalj harccsoport méretű magyarországi gyakorlaton.

Fotó: Snoj Péter

Fotó: Snoj Péter

Emellett még sok minden más is történt 2014-ben, szerepeljen itt még pár a teljesség igénye nélkül: lengyel-magyar titokvédelmi megállapodást írtak alá, szorosabbra fűztük a viszonyt a lettekkel is, egyre jobb kondiban vannak a magyar katonák, magyar hadihajó került a Balatonra, a választásokat követően is Hende Csaba maradt a védelmi miniszter, több mint egymilliárd forintot csoportosítanak át légi támogatási feladatokra és a V4-EU Harccsoportra, műszaki modernizáció előtt áll a magyar hadsereg, ezért 2015-ben és 2016-ban tovább növelik a honvédelmi költségvetést, Csehországba kerültek a magyar T-72-esek, a Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötöttek szerződést, „combat ready” minősítést kapott a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Osztaga, megkezdték a felkészülést a baltikumi kitelepülésre, melynek keretében a Gripenek országhatáron túli földi műszaki kiszolgálásához és karbantartásához szükséges eszközöket is beszerzünk.

Dióhéjban nagyjából ennyi volt a Magyar Honvédség 2014-es éve, reméljük, jövő ilyenkor is hasonlóan tartalmas esztendőről számolhatunk be, melyben remélhetőleg előrelépés történik a helikopterek és szállítógépek kérdésében is.