|

Végéhez ért a CLEVER FERRET 2014

Ünnepélyes záró ceremóniával ért véget a CLEVER FERRET 2014 gyakorlat Szlovéniában, amelyen több mint 170 magyar katona vett részt. A Multinational Land Force (MLF) gyakorlat célja az volt, hogy a különböző nációk alegységei közösen, a magyar, olasz és szlovén és az idén először résztvevő osztrák katonákból álló törzs irányításával hajtsák végre feladataikat.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár ,

Az elöljárók beszédükben értékelték a többhetes közös gyakorlatot, hangsúlyozták a közös célokat és a többnemzeti feladatok végrehajtásának jelentőségét. Minden évben minden résztvevő nemzet egy-egy katonája részesülhet az MLF elismerésében, elöljáró parancsnokaik javaslatára, olyan katonák, akik tevékenységükkel és munkájukkal kitűntek a gyakorlat ideje alatt. A magyar fél részéről idén ebben a megtisztelő elismerésben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár egyik egészségügyi altisztje részesült. Némedi Erika törzsőrmester a gyakorlótéren ellátott egy katonát, akinek égési sérülései voltak. A többnemzeti dandár mellett a gyakorlatnak otthont adó 72. dandár parancsnoka is kifejezte elismerését és háláját a törzsőrmester asszonynak kiemelkedő helytállásáért.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár ,

Bőven volt része a magyar katonáknak dicséretekben és elismerésekben, mivel a gyakorlat ideje alatt megrendezett Challange Cup elnevezésű verseny díjainak átadására is az ünnepségen került sor. A kilencfős magyar csapat hat másik olasz és szlovén csapatot maga mögé utasítva megnyerte az embert próbáló megmérettetést. A rendezvény a zászlók ünnepélyes levonásával ért véget.

Facebook-galéria

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.