|

Összefoglaló – ez történt idehaza 2013-ban

Bevallom, nehéz egy olyan országban hazai vonatkozású haditechnikai híreket összevadászni egy összefoglalóba, amelyben – legalábbis az általános vélekedés szerint – nem igazán van előkelő helyen kezelve a hadsereg, de azt kell mondanom, hogy idén mégis csak eseménydúsnak mondható ez a szegmens.

Év elején kapásból azzal nyithattunk, hogy – ha nem is túl nagy mértékben – növekedett a honvédelmi költségvetés, amely némiképp alátámasztja a kormány azon vállalását, hogy 2015-ig biztosan nem farag le a katonáinkra fordított büdzséből. További örömhírnek tekinthető, hogy egy kutatás szerint az ország lakosságának nagy része támogatja a helikopterbeszerzést, és úgy általában a Honvédség technikai fejlesztését, amelyre később még rátett egy lapáttal az, hogy helikopterkérdésben a pártok között is egyetértés született. Sajnos helikoptereink ügyében egyelőre ennyi az összes fejlemény, lévén az eddigi kormányzati kommunikáció nem igyekszik eléggé hangsúlyozni, hogy bár elkötelezettek a fejlesztés mellett, de a tényleges döntés meghozatala már a következő kormány dolga lesz, jelenlegi ciklusban inkább csak ezen döntés előkészítése zajlik. Ezzel kapcsolatban szerkesztőségünk bízik benne, hogy a 2014-es év összefoglalójában már egy Magyarország által kiírt, nyílt helikoptertenderről is beszámolhatunk.

A helikopterflotta már csak árnyéka önmagának| Fotó: Csontó Dorottya

A helikopterflotta már csak árnyéka önmagának| Fotó: Csontó Dorottya ,

Azonban ne ragadjunk le a helikoptereknél, lévén hazánk légierejének vannak szállítógépei is, már jócskán benne a korban. A honvédelmi vezetés ezen a téren is eltökéltnek látszik, bár kérdés rendezése némiképp kaotikus módon indult – ami mondjuk nem is csoda, hiszen mostanában tényleg egyre több rendszeresített technikával kapcsolatban kerül kényszerhelyzetbe a vezérkar. Kezdetben először csak pletykák keringtek a dologról, de júniusban ténylegesen kiírásra is került a rövid életű szállítógép-tender. Igen, rövid életű, mivel augusztusban kérdésünkre már arról számolt be Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy a szállítógépek helyzetének rendezésére egyelőre még keresik a megoldást, ezért a tendert is visszavonták és egyelőre az An-26-asok – feltehetően nagyjavításával – megy tovább a bolt.

Fáklyaforduló

Fáklyaforduló ,

És ha már megemlítettem az augusztust, akkor bizony Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, Kecskemét 2013! Idén – hosszú szünet után (és a rossz nyelvek szerint néhány idegösszeomlás árán a szervezők részéről) – megrendezésre került újra az ország legnagyobb katonai bemutatója, amelyen természetesen szerkesztőségünk is aktívan és több minőségben is részt vett. A rendkívüli meleg ellenére a szervezők felkészülten kezelték az eseményeket és a kiállítók se spóroltak a patika állapotúra tisztított haditechnikai eszközökkel, tovább a hazai hadiipari fejlesztésekbe is némi betekintést nyerhettünk. Persze az igazi show az égen volt, ahol többek között az Orosz Vitézek vagy éppen lengyel Szu-22M4-esek szórakoztatták a nagyérdeműt, de idd debütált a hazai közönség előtt vadászbombázó-pilótáinak új látványeleme, a fáklyaforduló is. Természetesen C-17-est is láthattunk, mert Globemaster „beköszönés” nélkül nem repülőnap a repülőnap. Egyébként az utóbbi típusból álló, Pápán fészket rakó flotta idén teljesítette nálunk a 12 ezer repült órát. A HAW, azaz Nehéz Légiszállító Ezred mellett a Gripen-zsokék is ünnepelhettek, lévén december közepén a hazai Griffek elérték a 10 ezer repült órát.

Magyar mentorok Afganisztánban | Fotó: honvedelem.hu

Magyar mentorok Afganisztánban | Fotó: honvedelem.hu

Missziós feladatainkat sem hanyagoltuk el: még év elején felajánlottuk részvételünket a Maliba készülő EU-erőknek, amely egyébként októberben véget is tért a Honvédség részéről. Emellett a lassan véget érő afganisztáni nemzetközi misszió kapcsán három kontingensünk, az Air Mentor Team, a Tartományi Újjáépítési Csoport és a kabuli reptér biztonságára felügyelő kontingens is befejezte feladatait és a karácsonyt már idehaza töltötte. Ez utóbbi persze nem igaz az Afganisztánban lévő „különlegesekre”, hiszen magyar irányítás alá került a – honvédek mellett – főképp amerikai, észt, román és szlovén katonákból álló Különleges Műveleti Osztag.

A fentieken kívül persze még sok más is történt, álljon itt ezek közül még egy pár különösebb körítés nélkül: tavasszal egy előadáson több, a magyar hadiipar bevonásával készülő több hi-tech fejlesztésről is beszámolt Hende Csaba. Szintén tavasszal újra eladásra kínálták fel a már jó pár éve kivont MiG-29-es vadászgépeinket. Bár egyelőre sikertelen az ügylet, nem ez az egyetlen dolog, amelyből pénzt remél a Honvédség, számos más inkurrenciaként tárolt eszköz is kalapács alá került, de a honvédelmi miniszter egy év végi összefoglalója szerint kihasználatlan ingatlanoktól is megszabadult hazánk hadereje. A diplomácia se „ült a seggén”, katonai/biztonságpolitikai együttműködések lehetőségeinek kutatása terén igen csak aktívnak bizonyultunk idén, már csak Hende Csaba keleti körútját figyelembe véve, amely során Dél-Koreát, Kínát és több „isztánt” is meglátogatott, emellett a Balkánon tevékenykedő erőinknél is körbenézett.