|

A Magyar Honvédség szállítógépek beszerzésére készül

Rövidesen tendert írnak ki a Magyar Honvédség szállítógépeinek leváltására, a program várhatóan 5-10 milliárd forintba kerül majd.

A Magyar Nemzet cikke szerint megtörténtek az első kormányzati lépések a honvédség légi szállító képességének megújítására. Megkezdődött a modernizációs lehetőségek felmérése és számbavétele, majd a felső döntéshozóknak való továbbítása.

Amikor még volt három repülőképes gép | Fotó: Dömösi Zoltán

Amikor még volt három repülőképes gép | Fotó: Dömösi Zoltán ,

A napilap úgy tudja, hogy az erről szóló előterjesztést a kormány is megtárgyalta és jóváhagyta, ami azt eredményezi, hogy rövidesen tendert fognak kiírni a mai igényeknek jobban megfelelő, az An-26-os repülőgépeket leváltani hivatott szállítógépekre. A cél ugyanakkor átmeneti, mintegy öt évre szóló megoldás keresése, mivel a források szűkössége nem teszi lehetővé a helyzet hosszú távú rendezését.

A lap értesülései szerint a különböző elképzelések 2-6 repülőgépről szólnak, melyeknek a honvédség személy- és korlátozott teherszállítási igénye mellett a kormányzati vezetők szállítására vonatkozó eseti igényeit is ki kell tudniuk elégíteni. Lehet szó váltásról, bérletről és lízingről is, új és használt gépekről, de a szóba jöhető repülőgéptípusok is széles skálán mozognak. A Magyar Nemzet szerint 5-10 milliárd forintba kerül majd ez a program.

Forrás: MTI

23 hozzászólás “A Magyar Honvédség szállítógépek beszerzésére készül”

  1. Deszantolni kéne őket 1 lakatlan sziget fölött…!!!
    De attól tartok, hogy szállítógépek is úgy lesznek, mint a helikopterek: Halasztva 2XXX évre!
    A hír forrása pedig garantálja a hápogást! – Mert mint tudjuk kutyából nem lesz szalonna!
    És kacsából sem lesz szállítógép…!!!

  2. „Megkezdődött a modernizációs lehetőségek felmérése és számbavétele, majd a felső döntéshozóknak való továbbítása.”

    Akkor ez eltart még egy darabig.

    Érdekes számomra ez a hír. Abban a tudatban voltam, hogy már ki is választották a repülőt (ami elsősorban kormánygép lenne), de még titkolni kellett.

  3. Egyetlen ép MALÉV gép van a Boeing 767-200ER /HA-LHB/
    Röpképtelen, konzerválva van, karbantartva nincs. Röpképessé tétele pár millióba kerülne – természetesen dollárba – de már nem éri meg! Tulajdonosa pedig a vagyonkezelő és néhány bank – pontosabban marakodnak rajta, hogy kié legyen.
    És miközben marakodnak, ott rohad szét a betonon!!! /- Természetesen majd a parkolásért is fizetni kell a „nyertesnek”, mert az Ferihegyen sem ingyenes! Sőt!!!/
    Ha ezek után valaki hasonlóságot vél felfedezni e repülőgép sorsa és a mai magyar viszonyok között, az nem a véletlen, hanem az Orbán rezsim műve…!!!

  4. Örülök hogy erre sor kerül végre és ha jól vettem ki Hende pénteki nyilatkozatából, a helikopter tendert is kiírják. Nem készítettem leletárt. de 2010 óta ez a vezetés többet tett a honvédelem ügyéért, összegében kevesebből, mint az őket megelőző kurzus 8 év alatt. Pontosabban, a bal liberálisok csak leépítettek, „honvédelmi reform” címén.

  5. „Remek! Ezek szerint bedobjuk a szállítási kapacitást Orbán Viktor és pribékjeinek fuvarozásáért…”

    Az ilyen jellegű, hangnemű, hozzászólásokkal nem lehet mit kezdeni ezen az oldalon. Látható hogy már zajlik a kampány és megjelentek új „kommentelők”, akik írásaiból arra következtetek, fontosabb számukra a jelenlegi kormány szidása, mint a haditechnikai, honvédelmi témák, tárgyilagos megtárgyalása.

  6. http://iho.hu/hir/dicserik-megis-kivonjak-a-c-27j-t-120312
    Kíváncsi lennék, hogy ezekkel a gépekkel mi van. Ha kivonták őket, biztosan olcsóbban megvehetőek.
    Úgy rémlik, hogy az Aranysas egyik számában, a Lokátor rovatban azt olvastam, hogy az Alenia az L3 Communications céggel keresi a gépek további hasznosításának lehetőségeit.
    A Wikipédia a G.222-es gépről szóló cikkben azt írja, hogy az amerikai légierő az 1980-as évek végén megvizsgálta típust, és 1990-91-ben 10 darabot rendelt, amik C-27A Spartan (helyi nevén:Chuck) nevet kapták. Ezek a gépek ma Davis-Monthan bázison állnak lekonzerválva.
    http://www.amarcexperience.com/ui/index.php?option=com_content&view=article&id=5&catid=16&dbsource=typelist&dbtype=C027A&dbpage=1&dbletter=
    Ha vennénk 3-4 darabot, átmenetileg ezek is megtennék, 6-8 évet még biztosan lehetne velük repülni.
    Egyébként a témával kapcsolatban az Origo is közölt egy rövid szöveget. (http://www.origo.hu/techbazis/20130301-modern-szarnyas-tevekre-ahitozik-a-magyar-honvedseg.html)

  7. Ha az amcsiktól kunyerálnánk pár használt herculest akkor ez az összeg elég lehet azon 2-3 gép modernizálására minimális korszerűsítésére! A lengyeleknél az 5 hercules E szolgálatba állítása nem került 100 millió dolllárba kiképzéssel nagyjavítással logisztikával!
    Hozzáteszem ők az f-16-ot választották! :)

  8. „Nagyon idegesítő hogy sokan csak a hír alatt látható ~7 hozzászólást nézik és nem a fórum részt”

    ha látszana itt a cikk alatt az össze hsz. (lehetne lapozni mint régen) megoldódna a probléma… ;)

    legalább annyira idegesítő, hogy 100 kattintás kell ahhoz, amihez régen elég volt egy is…
    pl neked sem sikerült belinkelni 4x-re sem… :)
    bocsi

  9. “Viszont Hende nem lavírozik rosszul….trójai falónak használja a kormány VIP szállítási igényét, hogy vhogy fejlessze az MH szállítókapacitást.”
    Ez elég dőreség, az Eu-ban és a világ többi – nálunk gazdagabb – részein is menetrendszerűvel mennek a vezető öltönyösök. Sokkal többe kerül és felesleges a különgép, Brüsszelbe, Párizsba, Londonba, napi több járatot számba véve nem gond eljutni és célszerűtlen is volna a másik verzió. Maximum Afganisztán és hasonló egzotikus helyek.
    Amúgy meg venni kell egy An-124-est aztán kalap :)

  10. Nos ha jól tudom, helikopter tender sem indult vagy dőlt el. Szerintem az lenne a fontosabb, mert ha valakinek kellenek a csapataink külhonban az küldjön érte taxit. De a helikopterekre itthon lenne szükség, (szállító és csata) vagy rosszul tudom? Ha kicsi a sereg legalább mozgékony legyen.

  11. Phoenix

    A Gripen-hez kapcsolódóan írtad, hogy szereztek be bombákat. Erre találni valahol valami leírást? Mert az e havi Aranysas még azt írja, hogy nincs hozzájuk.

    Ami a gépeket illeti – hasonlatosan a külföldi példához -, szerintem civil gépek lesznek, amiket lehet teherszállításra is használni. Korábban volt itt egy írás a cseh Airbus-okról, amik idejük részében bérszállítanak. Itt is egy hasonló megoldást látok, lízingben és darabszámban a kettőhöz közelebb.

  12. Littlejohn:

    Igazad van:-) Izrael is kap nyomott áron tengeralattjárókat a németektől.
    Minket is megszálltak a háború végén és még a Ju-52-eseket se szállították le! Botrányos!
    Szerintem vádoljuk meg antihungarizmussal Angela Merkelt, vonjuk felelőségre a németeket a dédapjaik bűneiért, akik felrobbantották a Duna hidakat és csikarjunk ki belőlűk ingyen szállítógépeket! :-)