|

Magyarország növelné a koszovói misszióhoz való hozzájárulását

Mintegy 160 katonával növelné a NATO koszovói missziójához való hozzájárulását a Magyar Honvédség – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Pristinában az MTI-nek.

A tárcavezető elmondta: a magyar kontingens erősítése a NATO-nak és a koszovói hatóságoknak is igényük, tekintettel arra, hogy Franciaország és Marokkó a közeljövőben jelentősen csökkenti Koszovóban szolgáló katonáinak létszámát.

Hende Csaba nyugat-balkáni útjának második napján a Pristinában állomásozó magyar kontingensnél tett látogatást. Ahogy előző nap Bosznia-Hercegovinában, pénteken Koszovóban is részt vett a magyarok ünnepi állománygyűlésén, ahol a családtagok, barátok és ismerősök által küldött karácsonyi ajándékokat és üzeneteket adta át a katonáknak.

„Magyarországhoz nagyon közel van Koszovó, emiatt, valamint a térségben élő magyarok szempontjából is nemzeti érdekünk az ország stabilitása” – mutatott rá nyilatkozatában Hende Csaba, aki szerint a szerbek és az albánok békés egymás mellett élésének garantálásában való fokozottabb magyar részvétel minden bizonnyal jótékonyan fog hatni a szerb–magyar együttélésre is.

Hende Csaba honvédelmi miniszter balkáni körútján | Fotó: MTI (Koszticsák Szilárd)

Hende Csaba honvédelmi miniszter balkáni körútján | Fotó: MTI (Koszticsák Szilárd) ,

Pillanatnyilag azt mérlegeli a kormány, hogy az Afganisztánból való kivonulás, illetve létszámcsökkentés eredményeképp felszabaduló magyar erők egy részét Koszovóba küldje. A következő hetekben, hónapokban születhet meg a döntés, ezután megkezdődhet a csapatok felkészítése, és valamikor a jövő év folyamán telepítik az erőket – mondta a miniszter, és hozzátette, hogy „minden bizonnyal egy manőverszázadot küldünk” Észak-Koszovóba, ahol többségben élnek az országban egyébként kisebbségben lévő szerbek.

Ebben a térségben kell leginkább fokozni a nemzetközi közösség erőfeszítéseit a béke megóvása érdekében – hangsúlyozta a miniszter.

Magyarország a kezdetektől, 1999 óta vesz részt a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erőben (KFOR), amelynek feladata a koszovói albánok közötti ellenségeskedés kiújulásának megakadályozása, a tűzszüneti megállapodás betartatása, a szerb enklávék védelme, valamint a koszovói biztonsági szektor kialakításának támogatása.

Kovács Attila alezredes, a magyar kontingens jelenlegi parancsnoka az MTI-nek elmondta: jelenleg több mint 200 magyar katona szolgál Pristinában. Jellemzően járőrözési, biztosítási, VIP-kísérési feladatokat látnak el, de az egység bármilyen célra bevethető. A KFOR katonáinak veszélyeztetettségi szintje az ország nagy részén alacsony, az észak-koszovói Mitrovicában viszont közepes.

Az idei önkormányzati választások biztosításában is részt vettek a magyar katonák Mitrovicában, de szerencsére nem történt semmilyen incidens vagy atrocitás. A parancsnok szerint az albán és szerb közösség közti viszonyban egy szikra is elegendő, hogy rosszabbra forduljon a helyzet. Ugyanakkor a lakosság elfogadja és szereti a KFOR-katonákat, s „mindkét fél a béke megteremtőit látja bennük” – hangsúlyozta az alezredes.

Forrás: kormany.hu/MTI