„Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.

Ha egy kissé megengedőek vagyunk, akkor idén 100 éves a repülőgép-hordozó koncepciója. 7 évvel az első motoros repülés után, 1910. november 14-én egy bizonyos Eugen Ely végrehajtotta az első repülőgépes felszállást az átalakított USS Birmigham cirkáló fedélzetéről. Ha a Glenn Curtiss által szállított géppel végrehajtott mutatványt nagyvonalúan elfogadjuk a repülőgép-hordozó megszületésének, akkor igaz a 100 évvel kapcsolatos kijelentés.

Ellenkező esetben a hordozóknak be kell érni egy 93, vagy egy 88 éves plecsnivel – függően attól, hogy az első, kifejezetten repülőgép-hordozónak tervezett hajó, az angol HMS Hermes 1917-es megrendelésétől, vagy a szintén repülőgép-hordozónak tervezett japán Hosho-nak a Hermest pár hónappal megelőző átadását tekintjük mérvadónak. Netán a Hosho-hoz hasonlóan kísérleti jellegű USS Langley fedélzetéről, a Hermes-t és a Hosho-t megelőzvén, 1922. október 17-én végrehajtott első felszállást.

Ám akár szűk 9 évtizedet, akár egy évszázadot adunk meg nekik, az nem képezheti vita tárgyát, hogy az igazándiból a 20-as években beindult fejlődésük után mintegy 2-2,5 évtizeddel már a tengerek ifjú titánjaiként, jól szervezett haditengerészet tagjaként konfliktusok potenciális eldöntőiként köszöntek vissza, lerugdosva a képzeletbeli trónról a hosszú ideig a királykategóriát jelentő csatahajókat.

A 2. Világháborús tapasztalatok alapján a repülőgép-hordozók fejlődése a 40-es évek 2. felében magasabb fokozatba kapcsolt. Ehhez, azaz a ma is ismert hordozók megszületéséhez az angolok nagyon sokat tettek hozzá – gondoljunk itt a nagyobb sebességű landolást és a párhuzamos indítást/leszállítást lehetővé tévő szögfedélzetre, a gőzkatapultra, vagy az első optikai leszállítórendszer megalkotása.

Mindezeket egybegyúrva, majd később még megfűszerezve a nukleáris meghajtással is létrejöttek azon acélszörnyek, azon úszó légibázisok/saját irányítószámmal rendelkező „városok”, melyeket ma az Egyesült Államok „szuperhordozóiként” ismerünk és a globális erőkivetítés nélkülözhetetlen eszközei.

Bár kétségtelenül az Egyesült Államok a repülőgép-hordozó király, azért nem csak a U.S. Navy körül forog a világ! Az USA mellett további 8 állam – Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország, Brazília, India és Thaiföld – rendelkezik kisebb-nagyobb repülőgép hordozókkal. Ezek közül az angolok még ha rettenetesen nyögvenyelősen is, de újból repülőgép-hordozós történelmükhöz illő hordozóval állnak elő – ahogy jelenleg kinéz a dolog, nagyjából az HMS Hermes hadrendbe állításának 100. évfordulójának magasságára. És persze nem szabad megfeledkezni a klubba a közeljövőben belépő Kínáról és az ilyen téren egyre jobban mozgolódó Japánról sem.

Az idei év egyik utolsó Film-frontjában arra a nem is annyira egyszerű feladatra vállalkozunk, hogy egy két részre osztott, rövid áttekintést nyújtsunk a jelenlegi repülőgép-hordozó üzemeltetők arzenáljából. Nem is egyszerű, mert mi maradjon ki? :)

Azért reméljük, hogy sikerül egy sokaknak tetsző válogatást összehoznunk, némi, tényleg csak távirati jellegű szöveges kiegészítéssel fűszerezve. Lássuk is!

Egyesült Államok

Közismert, hogy jelenleg az Egyesült Államok tartja hadrendben a legtöbb repülőgép-hordozót, melyek a USS Kitty Hawk kivonása óta mind nukleáris meghajtásúak. Jelenleg az első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó, a nagyon is nyugdíjra érett USS Enterprise és 10 Nimitz-osztályú hordozó képviseli az Egyesült Államok érdekeit a világ mindegyik óceánján.

Az Egyesült Államok első, a rajzasztalon is repülőgép-hordozónak készült hordozója egyébként az 1934-ben hadrendbe állított USS Ranger (CV-4) volt. A CV-1 Langley eredetileg szénszállítónak épült, a USS Lexington (CV-2) és a USS Sratoga (CV-3) pedig be nem fejezett csatacirkálók törzsét kapták meg.

Az 1941-ben megkezdődött a USS Essex és ezzel együtt a 32 darabosra tervezett Essex-osztály építése. Az Essex-osztállyal az Egyesült Államok olyan hordozót tett le az asztalra, mellyel nem voltak párban az ellenfél hordozózói. A 2. Világháború alatt az Egyesült Államok repülőgép-hordozós haderejének gerincévé váló 24 hajóból egy sem veszett oda a harcokban. (Ez természetesen nem pusztán a hajóosztály érdeme, egyéb tényezők is közrejátszottak.)

Az Essex-ek a némiképp nagyobb Midway-osztály 4 hordozójával kiegészülve a már az ún. szuperhordozó kategóriába eső Forrestal- és Kitty Hawk-osztályú hordozók elterjedéséig (~60-as közepe) alkották a U.S. Navy repülőgép-hordozós erejének alapját – természetesen modernizálások és átépítések (pl. szögfedélzet, gőzkatapult) történtek rajtuk ennek érdekében. Legtöbbjüket a 70-es évek első felében érte utol a lángvágó. A National Geographic dokumentumfilmje végett talán az egyik legismertebb Essex a 2006 óta a jelenlegi legnagyobb mesterséges korallzátonyként funkcionáló USS Oriskany (CV-34).

A szuperhordozó éra

A szuperhodozó egy nem hivatalos megnevezése az általában a 70 000 tonnánál nagyobb vízkiszorítású repülőgép-hordozóknak – jelenleg csak a U.S. Navy hordozóit illetik ezen, először a Forrestal-osztály kapcsán használt megjelöléssel. A Forrestal-osztály kapcsán a kor nagy hajóihoz képest is jelentős vízkiszorítása (teljes terheléssel 80 000 tonna körül) miatt kezdték használni.

A USS Forrestal (és a C-130) adottságai végett meg lehetett csinálni az alábbi műveletet

1961-ben hadrendbe állt a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Enterprise (CVN-65), mely azonban a nukleáris meghajtás implementációja miatt – 8 reaktor – zsákutcát jelentett, így a Navy a 6 hajósra tervezett osztály megvalósítása helyett beiktatta a hagyományos meghajtású, 4 hajót számláló, immáron nyugdíjazott Kitty Hawk-osztályt.

1975-ben aztán hadrendbe állt a USS Nimitz és megkezdődött a manapság talán legismertebb, 75-85 repülőgépet hurcolászni képes, 10 hajóból álló Nimitz-osztály 2009-ig tartó kiépítése. Jelenleg már az utód, a méretekben nagyjából azonos, de új technológiákat, például elektromágneses katapultot felvonultató Gerald R. Ford-osztály első egysége épül.

Apropó a fenti a Carrier című (A Repülőgéphordozó néven ment asszem magyarul) 10 részes sorozatból van. Ezen klassz kis sorozat a USS Nimitz-et követi végig egy teljes kiküldetése alatt, bemutatva a hajó mindennapjait, egyben azt is, hogy nem csak a pilótákról szól a műsor, hanem hogyan áll össze egy tökéletesen koordinált hadigépezetté a repülőgép-hordozó. A teljes sorozat megtekinthető a PBS Youtube csatornáján – erre tessék.

No, ennyit a jenkikről! :)

Anglia

Az angolok szintúgy a repülőgép-hordozók korai úttörői közé tartoznak – mégis csak hajós nemzet, vagy mifene… – és a hajótípus fejlődéséhez igen sokat tettek hozzá – a korábban már említett gőzkatapult és szögfedélzet, optikai leszállítórendszer és a sísánc.

Egy kis áttekintés

A jelenleg hadrendben álló Invincible-osztályú, inkább tengeralattjáró vadászatra kihegyezett kisméretű hordozók egyre inkább a múlté: az Invincible már korábban ki lett vonva, jelenleg eladásra van felkínálva, az HMS Ark Royal pedig a közelmúltban teljesítette utolsó útját, az SDSR értelmében kivonásra kerül. Így az HMS Ocean-nel szemben nemrégiben alulmaradt HMS Illustrious képviseli még egy rövidebb ideig a britek repülőgép-hordozós vonalát, majd pár év szünet után 2020 magasságára várhatóan megérkezik a britekhez méltóbb Queen Elizabeth-osztályú 2 hordozó közül az egyik, melyeken a korábbi elképzeléssel szemben mégsem lesz az ezen méretű hordozón már felesleges kategóriát jelentő sísánc és az F-35B helyett F-35C gépeket indíthat a várhatóan elektromágneses katapultrendszer.

Az HMS Ark Royal német búcsúztatása utolsó, 2010. november 25-i hamburgi látogatása apropóján…

Az HMS Invincible Falkland-szigeteki kalandjai:

Franciaország

A galloknak az 1961-től hadrendbe álló Clemenceau-osztály 2 tagjáig nem igazán volt saját fejlesztésű, tisztességes repülőgép-hordozója. A két világégés közben voltak ugyan fejlesztések hidroplán anyahajókkal, ám a későbbiekben repülőgép-hordozó nem igen született a német megszállás végett. A 2. Világháború alatt nem volt lehetőségük ilyesmire, majd ex-amerikai és angol repülőgép-hordozókat üzemeltettek. Egészen a sikeresnek bizonyuló, relatíve kisméretű Clemenceau-osztályú Clemenceau és Foch megépítéséig. Az 1955-ben megkezdett építésű és 1961-ben hadrendbe állt Clemenceau-t 1997-ben vonták ki, míg a Foch-ot 2000-ben. A Clemenceau hosszú huzavona után az angolokhoz került szétvágásra, a Foch ellenben ezen Film-front 2. részben visszaköszön majd a braziloknál… :)

1986-ban megrendelték, 1989-ben elkezdték építeni, 1994-ben vízre bocsátották, 2001-ben pedig hadrendbe állították az időnként kisebb-nagyobb problémákat produkáló Charles de Gaulle, közepes méretű repülőgép-hordozójukat, melyről elmondható, hogy a U.S. Navy hordozói mellett az egyetlen nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó jelenleg.

A következő hordozójuk kapcsán egy ideig az angolokkal való szorosabb együttműködés volt kilátásban, azonban egyelőre úgy néz ki, hogy bár a Queen Elizabeth-osztály alapjain, de attól eltérő repülőgép-hordozó egészíti majd ki a Charles de Gaulle-t a jövőben.

—–
Nos ennyi fért az 1. részbe, a folytatással az idei utolsó Film-front kapcsán jelentkezünk majd, kicsivel az év vége előtt.