|

HTKA Hírhalom 2012. 43. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Precíziós muníciót kap a legnépszerűbb Oto Melara löveg is

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közepes kaliberben az Oto Melara 76 mm-es hajóágyúja évtizedek óta a legsikeresebb haditengerészeti használatra szánt löveg – az első változataiban 1964-ban bemutatkozott hajóágyú valamely változatát 56 haditengerészet kisebb-nagyobb hadihajóján találhatjuk meg. Vélhetően ezen üzemeltetők mindegyike érdeklődéssel követi az olasz védelmi csoport precíziós lövedékek terén végzett munkásságát. Már csak azért is, mert […]

|

Idén mégsem áll hadrendbe egy Borej sem

RFS Jurij Dolgorukij

Mondhatni a behívót már rég kézhez kapták, ám egyelőre egy Borej sem jelent meg honi kikötőjében. Sőt, legalább még pár hónapig nem is áll szándékukban. Azaz valami még mindig nem kerek a Borej/Bulava felállásban, ugyanis újabb halasztást ütemeztek be a veszedelmes páros hadrendbe állítása kapcsán. Anatolij Szergyukov védelmi miniszter hétfői közlése szerint az Orosz Haditengerészet […]

|

HTKA Hírhalom 2012. 42. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Kína miatt lefújták a soron következő amerikai – japán hadgyakorlatot

A japán miniszterelnöki hivatal álláspontjának figyelembe vételével a japán vezetés arra a döntésre jutott, hogy lemondja azt a közös hadgyakorlatot, amit az Egyesült Államokkal közösen rendeztek volna meg novemberben. A gyakorlat során az Okinawa prefektúra területén található lakatlan Irisuna-szigetet „foglalták volna vissza”. A japán kormány szerint azonban ez nem sokat lendítene a komoly mélyponton lévő […]

|

Mennyi is az annyi? – A JSF program költségnövekedése

Még szolgálatba sem álltak az F-35-ös első példányai, mégis az ezredforduló előtti időkben megállapított darabár többszörösénél tartanak a gépekre lebontott költségek. Ezúttal igyekszünk mélyebbre ásni, bemutatva a folyamatot, melynek köszönhetően az egekbe szaladt a Lightning II ára.