A Saab AB prognózisa szerint ahogy egyre több ország gondolja át a részvételét az F-35 JSF programban, úgy emelkedik az esély további Gripenek exportjára.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis JAS-39 hajózói az idén is Stockholmba utaztak egy hétre, hogy március 3-8. között a Gripen-szerződés által biztosított taktikai szimulátor képzésüket teljesítsék.
Kanadában egyre nagyobb a káosz a típusváltás körül. Sokáig biztosnak tűnt az F-35-ös rendszeresítése, de a csúszás miatt 4+ generációs típusok is szóba kerültek a Hornetek váltótípusaként.
A védelmi és biztonsági profilú Saab megrendelést kapott a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalától (FMV) a jelenlegi Gripen-flotta korszerűsítésére. A 2013-2014-re vonatkozó megrendelés összege 140 millió svéd korona.
A Saab és az FMV szerződést írt alá a következő generációs Gripen E vadászgéppel kapcsolatban, és a skandináv gyártó megrendelést kapott a típus továbbfejlesztésére.
Hétmilliárd forinttal nőtt az idei honvédelmi költségvetés a tavalyihoz képest, de továbbra is takarékos gazdálkodásra van szükség – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az éves feladatszabó állománygyűlésen a fővárosban.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kanadai kormány közölte, annak ellenére, hogy fix áras szerződésük van az F-35 Lightning II beszerzésére, még vizsgálják az alternatív lehetőségeket is.
A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.
A weboldal sütiket alkalmaz a jobb használhatóság és a nagyobb felhasználói élmény érdekében a részletes adatkezelési tájékoztatónkban rögzítettek szerint. EngedélyezemNem engedélyezemAdatkezelési tájékoztató
Cookie beállítások
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.