|

HTKA Hírhalom 2013. 4. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 4. hét

Kedden lefutott a kifutópályáról a Török Légierő egyik F-16 vadászgépe az ország dél-keleti részén, Diyarbakır városának repterén. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, az okok kivizsgálását megkezdték.

—-

Elvégezte szűzrepülését az elő Spanyolországban összeszerelt NH90. A helikoptert az Eurocopter España üzemében állították össze, Albacete-ben, és az első repülésére is itt került sor. Utóbbi köré ceremóniát is szerveztek, melyen a spanyol védelmi miniszteren és a helyi regionális kormány elnökén kívül megfordult az Eurocopter, valamint az Eurocopter España vezérigazgatója is.
A gyárban az NH90 GSPA variáns gyártják, melyből még 2006-ban rendelt a Spanyol Hadsereg. A helikopterek leszállítását még az idén megkezdik.

Első Spanyolországban összeszerelt NH90 | Fotó: Eurocopter

Első Spanyolországban összeszerelt NH90 | Fotó: Eurocopter ,

Gyakran mondják, hogy valami újnak a kezdete egy régebbi dolog végét vonja maga után. A párhuzamot most rá lehetne húzni a spanyolországi repülőgépgyártásra is, hisz az előző hír mellett az Airbus Military több mint 40 év után befejezte a C-212 Aviocar könnyű tehergép gyártását. A típus 1971-es első felszállása óta 477 példányt gyártottak Spanyolországban, ezek 92 üzemeltetőnél találtak gazdára. Manapság még 290 C-212 repül 40 különböző ország felségjele alatt. A 477. s egyben utolsó példányt a Vietnami Tengeri Rendőrség (Vietnam Marine Police) kapta kézhez december 28-án.

—-

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Joint Strike Fighter, ismertebb nevén a JSF program, melynek második sorozatgyártású repülőgépe is átlépte az 500. repült óráját. Az AF-1 névvel ellátott gép a hagyományosan fel- és leszálló variáns első sorozatgyártású példánya, szűzfelszállására 2009 november 14-én került sor. Azóta 271 repülést végeztek az Edwards légibázisról, és az utolsón lépték át az félezredik levegőben töltött órát.
Mint említettem, az AF-1 a második Lightning II mely elérte az 500-as számot, az első a nem sokkal később elkészült AF-2 volt, ez már tavaly június 26-án teljesítette a félezer repült órát.

Az F-35A tervezett repülési programjának idáig a 43%-át teljesítették, a 3 variáns 55 példánya idáig 5900 alkalommal emelkedett a levegőbe, ez a teljes tesztprogram kb. egyharmadát jelenti.

—-

Megújulnak az Amerikai Légierő KC-135 utántöltő gépeinek hajtóművei. A jelenleg alkalmazott “R” és “T” verziók a CFM-56 erőforrásokkal a szárnyuk alatt repülnek, de a légierő vezetése úgy döntött, hogy a hosszú üzemben tartási idejük miatt lecserélik a hajtóművek nagynyomású kompresszorait és turbinaszekcióit. A módosításoktól további 20 évnyi üzemelést várnak, csökkent fogyasztás és karbantartás igény mellett. Az újítást nemcsak a KC-135-ök kapják meg, hanem a haditengerészet E-6B Mercury gépei is.
A hajtóműveket az Oklahoma City-ben található légi logisztikai központban alakítják át, majd átszállítják Floridába, a MacDill légibázisra, ahol felszerelik azokat a gépek szárnyaira. A szerződés 1440 hajtómű átalakítását tartalmazza, ami 3 évre ad munkát a cégeknek.

Stop there

Több hónapnyi készülődés után idén újra részt vettek a svéd Gripen-ek a nevadai Red Flag hadgyakorlaton. Ebben az évben a Svéd Királyi Légierő F17-es százada kapta a lehetőséget a világ legnagyobb hadgyakorlatán való részvételre. Első bevetésükre január 18-án, pénteken került sor, 4 vadászbombázóval, 70-90 további repülőgép bevonásával. A század vezetője, Gábor Nagy ezredes elmondta, hogy nagyon értékesnek találják a lehetőséget, mert a feladataik nagyon valósághűek és cseppet sem könnyűen, valamint hogy a líbiai bevetések óta ez a legnagyobb kihívás, amivel a Svéd Királyi Légierő embereinek meg kell küzdeniük. A gyakorlat február 1-jén, pénteken ér véget.

—-

Indiai képviselők aláírták a GE F414 hajtóművek megrendeléséről szóló szerződést. A Super Hornet-ek erőforrása a Tejas MK II típusba kell Indiának, mivel a típus súlynövekedési problémái valamint a Kaveri fejlesztés támogatásának megszüntetése miatt új hajtóművet választottak. Először úgy állt hogy a megrendelést az Eurojet nyeri az EJ200-al, de aztán mégis az amerikaiak mellett tették le a voksukat. Erre még 2010 októberében került sor, a megegyezést csak most sikerült megkötni – a General Electric 99 példányt szállít le az erőforrás F414-INS6 fajtájából India számára, potom 560 millió dollárért. A hajtóművek a Tejas Mk II verzióba kerülnek, ám néhányat lehet hogy a tengerészeti variáns számára tartogatnak.

F414-es a Gripen Demonstratorba építve | Fotó: Phoenix HTKA.hu

F414-es a Gripen Demonstratorba építve | Fotó: Phoenix HTKA.hu ,

Sikeresen vizsgázott az AGM-154 JSOW siklóbomba új, kettős vezérlésű verziója. A C-1 jelzést kapott fegyvert az Amerikai Haditengerészet repülőerői tesztelték a China Lake lőtéren, Kaliforniában. Két próbaindítást hajtottak végre, egy F/A-18F Super Hornet segítségével. Az első teszten nappal oldották a fegyvert egy falra, melyet sikeresen el is találtak. A második indítás során a fő különbség az volt, hogy nappal helyett az éjszakát választották az időpontnak. Az új variáns mindkét teszten sikeresen vizsgázott, és az új irányításnak köszönhetően elvileg mozgó vízi célpont leküzdésére is alkalmas.

—-

A Rolls-Royce sikeresen beépítette az első MT30-as gázturbinát az HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó hajótestébe. Az MT30 a világ legerősebb hajófedélzeti gázturbinája, teljesítménye eléri az 50 000 lóerőt. Mindkét Queen Elzabeth osztályú hordozó 2 MT30-ast kap, ezek 100 000 lóerője a 65 ezer tonnás hajó energiaszükségletének 2/3-át biztosítja.

—-

A Mi-17 helikoptereket gyártó Kazan Helicopters 85 RDR-1600 időjárásradarra adott le megrendelést Telephonics Corporation részére január 24-én. A lokátorok az Indiai Légierő számára Mi-17V5 forgószárnyasokba kerülnek majd.

Mi-17V5-10

Az Embraer és az AgustaWestland együttműködési megállapodást írtak alá, melynek értelmében a brazil gyártó végzi majd az európai vállalat civil és katonai forgószárnyasainak promotálását és forgalmazását a dél-amerikai kontinensen. Az AW jelenleg 14 százalékot birtokol a brazil piacból, ezt szeretnék feltornázni 25 százalékra. A helyi gyártó emellett felkészül az AW139, AW189 és AW149 típusú forgószárnyasok összeszerelésére, mivel a régióban elkelő gépeket az EMBRAER üzemében szerelik majd össze.

—-

A Eurocopter Tiger HAD verziója 2013. január 14-én megkapta a DGA (Directorate General of Armaments) katonai hatósági típusengedélyét.

—-

Várhatóan 2013. május 1-jéig befejeződik az AERO Vodochody átszervezése. A cseh repülőgépgyártó céget 2007-es privatizációja után profitorientáltabb szerkezetűvé formálták. Remélhetőleg az átalakításoknak köszönhetően hosszútávon fennmarad a neves múltú vállalat.

—-

Kambodzsa 12 darab Harbin Z-9 típusú forgószárnyast vásárolt egy 195 millió dolláros hitelszerződés keretében. A gépeket főként humanitárius missziókban tervezik használni.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.