|

Irak eddig 1 milliárd Koronájába került Dániának – vagy többe?

Washington egyik leglojálisabb szövetségesének számító Koppenhágának az elmúlt 2 és fél évnyi iraki kiküldetés kis hílyán 1 milliárd Koronába [33,5 milliárd Ft] került. Egy parlamenti bizottság vizsgálatai alapján – melyek a védelmi miniszter által átadott adatokra alapszik – a skandináv ország eddig 967 millió Koronát költött 2005 szeptember 13-ig. Ugyanakkor az egyik ellenzéki bizottsági tag állítása szerint országa ennél jóval többet költött, lévén ezen ár nem tartalmazza a zsoldot, csak a logisztikai illetve a kontingens bázisának és felszerelésének üzemeltetésével járó költségeket. Irakban, egész pontosan Basra körzetében, brit parancsnokság alatt 530 dán katona teljesít szolgálatot 2003 júniusa óta.

Jelenleg Dánia jobboldali koalíciós kormánya 2006 februárjáig biztosítja katonáit az USA vezette koalíció számára, ám nagyon valószínű, hogy ezt meghoszabbítják az ellenzéki pártok követelései ellenére. A miniszterelnök nem adott időpontot a csapatok hazahozására. Az ellenzék legkésőbb 2006 közepére otthon szeretné tudni katonáikat.

|

Hangszórók vs. torpedók

A Pentagon Fejlett Védelmi Kutatási Projekt Ügynöksége, azaz a DARPA egy új anti-torpedó rendszeren kifejelsztésén dolgozik. Az elképzelés szerint a hajók mindkét, vízvonal alatti oldala 360 db 1m2-es jelátalakítóval – lényegében egyfajta hangszóróval – lenne felszerelve, melyek összehangolása esetén olyan intenzív hullámot képes útjára indítani a hajó, mely akár a torpedó felrobbanásához, de legalább a semlegesítéséhez elegendő.

Említve lett itt a hangszóró. Nos igazából ezek nem a megszokott membrános hangszórókhoz hasonlítandók, lévén közepükön egy faltörő koshoz hasonlítható, henger alakú armatúra található, melyet elektromágnesek mozgatnak kifelé nagy sebességgel, lökéshullámot generálva. A 6 sorban elhelyezett 60 hullámkeltő együttes bekapcsolása esetén a "pusztító lökéshullám képes semlegesíteni egy torpedót" – áll a DARPA bejelentésében.

Perpillanat ennyi információ áll rendelkezésre. Mindenesetre nem lennék delfin, egy ilyen védelmi rendszert aktiváló hajó közelében…

|

Csehország fegyvereket küld Irak kulturális örökségeinek védelmére

Karel Kuehnl cseh védelmi miniszter bejelentése szerint Prága fegyvereket és egyenruhákat küld Iraknak, hogy "segítse az országot kultúrális örökségeinek megőrzésében". A szerződést ma írta alá a két ország. Az 1500 kiszuperált géppisztoly, 50 géppuska és 1500 katonai egyenruha összértéke 1 millió Korona, azaz cirka 8 és fél millió Forint körül alakul.

Irak csehországi nagykövete Zia Hadi Mahmood Dabas, elmondta az újságíróknak, hogy a fegyverek és egyenruhák főleg humanitáriánus célokra lettek szánva, nem pedig katonai használatra, és az irakiak moráljának növelése a céljuk. "Nem becsülhető meg ezen szerződés értéke, ez egy hatalmas morális támogatás az iraki népnek." – nyilatkozta az újságíróknak.

Irak több ezer éves kulturális emlékhelyei egyébként igencsak rászorulnak a katonai védelemre, lévén már sokat kifosztottak és sok meg is sérült Hussein bukása óta.

A cseh kormányzat iraki helyreállításra előirányzott 78 millió dollárjából [~ 16 milliárd Ft] eddig humanitáriánus segítségnyújtás, a basra-i cseh tábori kórház, iraki rendőrök képzése és most a kultúrális örökségek védelme valósult meg.

|

Orion esete a prérifarkassal

Mivel a US Navy az utolsó biztonsági teszteket végzi a Coyote (prérifarkas) UAV-al, a gép várhatóan még az idén megkapja az engedélyt. A Coyote egy egyszerű, alacsony költségű "eldobható" gépecske. A felszereléstől függően 5,5-6,3 kg súlyú, akksiról üzemelő robotrepülőgép fesztávolsága mindössze 1,75 méter. A gépecske cirka másfél órát képes a levegőben tölteni. Utazósebessége 93 km/h csúcssebessége pedig 140 km/h. Maximálisan 7,62 km magasba tud felemelkedni.

Érdekessége, hogy szárnyai behajthatóak, így befér a US Navy felderítőgépein – pl. a P-3 Orion – használt standard szonárbólya méretű burkolatba. Miután P-3 ledobta a csomagot a burok szétnyílik, a gép szárnyai és propellere kinyílnak, a motor beindul. A gép vezérlése rádiókommunikáció segítségével történik, melynek maximális hatósugara 36 km. Az érzékelők tekintetében semmi nagy durranásra nem kell számítani. Jelenleg ugyanis ez egy 500 dolláros Sony digitális kamerából, vagy egy kereskedelmi kategóriás infravörös érzékelőböl áll.

A P-3 gépek lesznek az elsők, melyek arzenáljába bekerül ezen mini UAV, ám a Navy keresi a módját, hogy a Coyote bevethető legyen hajókról/tengeralattjárókról is. Coyote nagy felbontású kép

|

A győztes: Stanford University

A Grand Challanger 2005 győztese a Stanford Egyetem által nevezett Stanley nevet viselő CW Touareg lett. A csapat jutalma a Pentagon által felajánlott 2 millió USD. A 2. és 3. helyen a Carneige-Mellon Egyetem által nevezett Sandstorm és Highlander végzett. A 4. hely a Grey Team Ford Escape hibrid SUV-je szerezte meg.

Végül a szervezők engedélyezték a Team TerraMax csapatnak, hogy befejezhesse a versenyt. A 16 tonnás TerraMax 12 óra 51 perc alatt teljesítette a távot.

|

Van nyertese a Grand Challange 2005-nek!

Helyi idő szerint szombat hajnalban 23 számítógép vezérlésű jármű vágott neki a nevadai sivatagnak, hogy megnyerje a 2. Grand Challange versenyt. Mi is ez pontosan? Ez egy, a DARPA által támogatott verseny, melyben sofőr nélküli autók versengenek egymással egy 132 mérföld hosszú pályán. A hadsereg célja, hogy az itt szereplő gépekből kifejlődjenk olyan járművek, melyek autonóm módon szállíthatják az utánpótlást a harci övezetekbe.

A pályát Las Vegas-tól mintegy 40 mérföldniyre északra a nevadai-kaliforniai határ közelében jelölték ki. Főleg azért, mert meglehetősen hasonlít Irakra. A járművek egy meglehetősen nehéz pálya elé néztek, ahol vasúti síneket és szűk átjárókat is le kellett küzdeniük. A tavalyi, első ízben megrendezett versenynek nem volt győztese, egyik jármű sem jutott túl az első, 7 mérföldes ellenörző ponton. Ennek ellenére Tony Tether, a DARPA igazgatója nagy reményekkel nézett az idei verseny elébe: "Legalább hét csapatnak van jó esélye a célbaérésre."

A GPS, és inerciális navigációs rendszerrel ellátott járműveknek egy előre betáplált útvonalat kellett követniük, melyet a verseny kezdete elött pár órával ismerhettek meg a csapatok. Radar, lézerek és fedélzeti kamerák küldték az információkat a fedélzeti számítógépnek a jármű környezetéről, hogy az ki tudja kerülni az akadályokat. Hogy izgalmasabb legyen a dolog a táv teljesítésére 10 óra állt rendelkezésre.

A 23 járművet 5 perces intervallumokban indÍtották útnak. 20 perc elteltével a Red Team Racing nevű független csapat módosított, Highlander neveztű, 1999-es Hummer terepjárója elérte a 8 mérföldes ellenőrzőpontot, megdöntve ezzel a tavalyi 7 mérföldes rekordot.

Az idei versenynek 4 befutója van, – köztük a Red Racing – ám ebből csak két jármű teljesített 10 óra alatt a távot [9 óra 56 perc illetve 9 óra 59 perc]. A Highlander 4 perccel túllépte az időkeretet, ugyanakkor a csapat másik járműve a Sandstorm időben [1 perccel a rendelkezésre álló idő lejárta elött] beért. Nyertes tehát van, ám még nem lehet tudni melyik csapat az. Hogy melyik csapat markolhatja fel a Pentagon által felajánlott 2 millió dollárt, az ma derül ki. Bár ha az időt nézzük, akkor a 9 óra 56 perc alatt beéró, módosított VW Touareg R5-el versenyző Stanford Racing Team a győztes elvileg.


Stanley, Highlander, Sandstorm – a Grand Challange 2005 első három befutója.
Kattints a képre a nagyobb változatért.

A verseny megrendezésével a hadsereg a kongresszus azon megbízásának akar megfelelni, mely 2015-re a hadsereg járműparkjának harmadát szeretné számítógép vezérlésűnek tudni. A DARPA igazgatója szerint az idei versenyen felvonult technológia fényében ez akár hamarabb is megvalósulhat: "Közelebb van, mint hinnénk" – mondja. "A konvojok akár 5 éven belül megjelenhetnek."

http://www.grandchallenge.org

http://www.redteamracing.org
http://www.stanfordracing.org

|

A Keleti Front

Ezúttal egy rendkívül jól összerakott orosz weboldalt szeretnénk a nagyérdemű figyelmébe ajánlani. A főleg flash alapú oldal a II. Világháború végének 60. évfordulójára készült, ám az angol változat csak mostanra készült el. Az oldal témája a Keleti Front. Nagyon-nagyon profi munka! Videók, fotók, veteránok visszaemlékezései. Bőségesen van olvasni/néznivaló.

http://english.pobediteli.ru/

|

Japán segítség orosz atomtengeralattjárók szétszereléséhez

Nem megnevezett kormányzati forrásból a Yomiuri Shimbun hírújság azt az információt kapta, hogy Tokió pénzügyi támogatást nyújtana Oroszország állományból kivont atomtengeralattjáróinak szétszereléséhez. A támogatás bejelentése a November végén esedékes Japán-Orosz csúcs keretein belül várható.

Az értesülések szerint a több tízmilló dolláros támogatásból Oroszország 40 szétbontásra váró atomtengeralattjárójából 5, Oroszország távol keleti régiójában található hajó lenne a lángvágók martaléka. Az újság értesülései szerint a munkálatok akár még az idén megkezdődhetnek. A japán kormányzat egyébként egy külön a leszerelt orosz atomtengeralattjárók szétbontását céljául kitűző szervezeten keresztül valósítaná meg a támogatást. Ugyanakkor még szükség van a két kormányzat közötti egyeztetésre is, lévén a hajókon található reaktorok titkosítottak.

A leszerelt és anyagi okok miatt szétbontásukat általában csak várakozó orosz atomtengeralattjárók egyébként nagy fejtörést okoznak a világnak, hiszen az atomreaktorok szivárgásának veszélye mindig fenáll. 1993-ban például egy leszerelt atomtengeralattjáróból került kiégett fűtőanyag a Japán-tengerbe.

|

Orosz ballisztikus rakétateszt

Az orosz haditengerészet egyik atommeghajtűsú tengeralattjárójáról szombati napon egy SS-N-18 Stingray rakétát indítottak a Kamcsatka-félszigeten található egyik tesztmezőre. Az SS-N-18 [orosz nevén Volna] az orosz haditengerészet legöregebb rakátatípusa egyébként, melyet még az 1970-es évek közepén fejlesztettek ki.

|

India saját maga gyártja 6 új tengeralattjáróját

India már korábban jelezte igényét 6 db spanyol-francia Scorpene tengeralattjáróra. A héten ténylegesen is megkötetett a 2,4 milliárd Eurós szerződés. A technológia átadását követően a hajókat India saját maga fogja legyártani. Az első hajó a szerződés aláírását követő 7 éven belül várható, míg a többi már éves intervallumokban készül el.