|

Tájföld C-235-ös gépeket vásárol Indonéziától

Tájföld 10 CN-235 könnyű teherszállító gépet vásárolt Indonéziától. Ebből 6 gép a Védelmi Minisztérium a maradék pedig a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonába kerül. Az indonéz Dirgantara eredetileg barter szerződést ajánlott, ám a tárgyalások vége az lett, hogy Tájföld inkább készpénzben fizeti ki a 200-220 millió Dolláros számlát.

A CN-235 Indonézia és az EADS-CASA közös fejlesztése, – a gépet a CASA és a Dirgantara külön-külön gyártotta és forgalmazta – melyet számos ország repül, sokféle feladatkörben. Az 1988 óta hadrendben álló típusból 230 került legyártásra.

|

Útban a bontó felé

Utolsó útjára indult a napokban a Charles de Gaulle által 1997 őszén leváltott Clemenceau repülőgéphordozó. Franciaország még 2003 során adta el "ócskavasnak" ám a Greenpeace és 3 másik környezetvédelmi csoport hónapokon át sikeresen blokkolta a szállítás megkezdését, arra hivatkozva, hogy az indiai munkások nincsenek felkészülve a hajó azbeszt szigetelésének eltávolítására.

A francia bíróság múlt év végi döntése alapján az üzlet teljesen legális, nem merültek fel komoly kétségek a 4 csoport végett. Ezen felül megjegyzendő, – nyilatkozta egy másik környezetvédelmi csoport – hogy az azbeszt szigetelés cirka 90%-t a francia kormány – az európai hajózás történetében egyedülálló módon – már eltávolította.

Az öreg hordozó vontatása az indiai Alang-ba, a világ legnagyobb hajóbontójába várhatóan két hónapot vesz majd igénybe, mialatt a Greanpeace aktivisták 300 méternél jobban nem kozelíthetik meg a hajót.

|

Pakisztán 115 Paladin M109A5 önjárő löveget szándékozik venni

A US Defense Security Cooperation Agency egy esetleges fegyverszállításról értesítette a értesítette a Kongresszust: Pakisztán 115 M109A5-verziójú önjáró lövegre jelentett be igényt. A csomagba igényeltek pótalkatrészeket, támogatást, teszt felszerelést, technikai dokumentációt, kiképzést, minőségbiztosítási és logisztikai szolgáltatást, stb. Full extrásan a csomag vételára elérheti az 56 millió USD-t. Pakisztán jelenleg M109A2 verziójú őnjáró lövegeket üzemeltet, melyeket most nyugdíjazni kíván.

|

Tájföld válasza a The Moscow Times-ban megjelentekre

Mint tegnap tudósítottunk róla, a The Moscow Times hétfői számában azt híresztelte, hogy Tájföld 12 Su-30-as vadászgép megvásárlásáról írt alá szerződést Putin elnökkel, míg az Malajziábnan tartózkodott a múlt héten. Az Irkut csoport erre reagálva közölte az AFP hírügynökséggel, hogy tárgyalások ugyan folytak, ám előzetes megegyezésig sem jutottak még el.

"Csak egyeztetés volt, nem egyeztünk meg semmiben" – nyilatkozta a thai miniszterelnök, Thaksin Shinawatra egy kabinetgyűlésen. "Úgy vélem, hogy a fogalmazás lett féleértve, mivel semmiféle megállapodás nem történt még" – tette hozzá.

A védelmi miniszter hozzátette, hogy a "fabrikált" hírről van szó, ugyanakkot Tájföld valóban folytatott tárgyalásokat vadászgépek beszerzéséről Oroszországgal, Svédországgal és az Egyesült Államokkal. (Utóbbi az ország tradicionális szállítójának tekinthető). Megjegyezte, hogy több technikai információra van szükségük a Su-30-assal kapcsolatban, mielött a barter szerződés megköttethet és hogy az esetleges kedvezmények nem a gépek árát, hanem a felszerelés mennyíségét érinthetik a jelenlegi helyzet alapján.

Leszögezte, hogy a Sukhoi gépek megvásárlása esetén igen nagy valószínűséggel sor kerülne a meglévő F-16 flotta modernizálására is.

És hogy az orosz gépekhez Washington mit szólna? Véleménye szerint Bangkoknak semmiféle hátránya nem származna az üzletből: "Jogunk van bármelyik országtól vásárolni és jogunk van több országtól is vásárolni." A kormányzati döntés a következő év első negyedének végére várható.

|

Atommentes Közel-Keletet akar a GCC

Irán és Izrael nukleáris ambíciói (Utóbbinak persze van vagy 200, el nem ismert nukleáris töltete) felett érzett aggodalmának is hangot adott a Gulf Cooperation Council. Az az 1981-ben létrejött szövetség, mely a térség hat arab államát – Szaúd-Arábia, Bahrain, Kuwait, Oman, Qatar és az Egyesült Arab Emirátusok – tömöríti egybe. A hat állam vezetői arra kérték a nemzetközi közösséget, hogy tegye atommentessé a Közel-Keletet, beleértve a Perzsa-öböl térségét.

A végszóban a vezetők arra kérték Izraelt, hogy tegyen eleget az Atomsorompó egyezménynek és nyissa meg az összes nukleáris létesítményét a nemzetközi vizsgálóbizottság elött. Emellett arra kérték Iránt, hogy csatlakozzon a csoporthoz, és tegye lehetővé a GCC tervét.

A csúcsot követően az Egyesült Arab Emirátusok külügyminisztere környezetvédelmi "biztosítékot és védelmet" követelt az iráni atomerűmű miatt. "Nagyon közel vagyunk a Bushehr-i reaktorhoz. Nincsen semmiféle garancia vagy védelem a partvidéken található erőműben bekövetkező esetleges szivárgással szemben" – nyilatkozta Abdullah Rashid al-Nuaimi. "Biztosítékokat és védelmet akarunk"

|

Tájföld Sukhoi vadászgépeket vásárol?

A The Moscow Times hétfői számában arról számolt be, hogy Moszkva előzetes szerződést kötött Tájfölddel 12 Sukhoi vadászgép eladásáról (Típust nem említ a hírünk forrása). Az üzlet értéke eléri az 500 millió USD-t.

A napilap az Irkut csoport – a Sukhoi gépek gyártója – egy nevét nem vállaló alkalmazottjától értesült az üzletről. Az Irkut szóvívője később értesítette az AFP hírügynökséget, hogy Putin elnök múlt heti malajziai útja során valóban tárgyalt a thai delegációval, ám nem született előzetes megállapodás.

A The Moscow Times informátora azt is elárulta, hogy orosz helikopterek is részét képezték a tárgyalásoknak. Az Interfax hírügynökség arról tudósított, hogy a tényleges szerződés megkötésére a jövő év közepe tájékán kerülhet sor és hogy Bangkok a vételár egy részét különféle termékek formájában fogja fizetni, melyet aztán Oroszország újraértékesíthet majd a nemzetközi piacon.

A térség országai közül egyébként Indonézia is érdeklődik Sukhoi gépek iránt: egy tucat gép teljes fegyverzettel, ~700 millió USD értékben. Az Irkut részvényeinek 10%-át egyébként pont a hónap során vásárolta fel az európai European Aeronautic Defence and Space (EADS), azaz többek között az Airbus gyártója.

|

Az al-Qaeda vezéreinek 70%-a semlegesítve

Orosz illetékesek mai bejelntése szerint az al-Qaeda magas rangú vezéreinek nagy részét már elfogták, vagy megölték a 2001-óta tartó nemzetközi anti-terrorista műveletek során. Köztük találhatóak az "Első számú terrorista" legszorosabb szövetségesei, úgymint: Abu-Zubaid, Abu-Leits, Sheikh Halid Mohamed, és Abu Faraji al-Libi.

|

Közel a Tomcatek utolsó bevetése

Hosszú ideje nem titok már, hogy a szovjet bombázórajok lemeszelésére tervezett F-14 Tomcat végleges nyugdíjazása már a küszöbön van. Az utolsó 22 aktív Tomcatet repülő 2 század – VF-31 Tomcatters és a VF-213 Blacklions – jelenleg a USS Theodore Roosevelt-en teljesít szolgálatot. A hordozó az év végéig még a Perzsa-öbölben marad, így addig a gépek folytatják megszokott, az iraki légtérben folytatott tevékenységeiket. A pilóták F-18E illetve F típusra történő átképzése jövő ősszre fejeződik be, így a jövő év elején virginiai bázisára hazatérő Roosevelt utolsó útjukra visza a gépeket. Ezzel véget ér a típus 34 éves karrierje. A gépeket az arizoniai Davis-Monthan Légibázison konzerválják majd le.

Az amerikai Tomcatek nyílván jobb állapotban vannak, mint iráni társaik, – egyes feltételezések szerint a még 1974-ben, az akkor még Amerika barát Iránnak expportált 80 gépből manapság 5-6 lehet többé-kevésbé "repülőképes" – ám megtörténhet az a furcs eset, hogy az utolsó aktív F-14-esek az iráni légierőben lesznek megtalálhatóak. Bár erre kicsiny esély van, lévén az alkatrészutánpótlás nélkül maradt ország gépei nagy valószínűséggel a földön vesztegelnek. No de ez mind csak spekuláció, lévén az iráni F-14-esek állapotáról nem sok információ áll a nagyérdemű rendelkezésére.

|

Nukleáris leszerelést sürget Ted Turner

Ki az a Ted Turner? Amerikai média mogul, akinek nevéhez többek között a CNN alapítása fűződik. De ő az aki 1998-ban 1 milliárd Dollárral támogatással létrehozta a UN Foundation szerevezetet az ENSZ tevékenységének segítésére.

Pakisztáni látogatása során vasárnap arra sürgette Indiát és Pakisztánt, hogy szereljék le nukleáris arzenáljukat: "Nagyon aggaszt minket Inia és Pakisztán nukleáris arzenálja, és szeretnénk egy nukleáris fegyverek nélküli világot" – nyilatkozta pakisztáni újságíróknak. Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kell elöl járnia ebben a folyamatban, lévén ők bitrokolják a nukleáris fegyverek több mint 95%-át, ám egy komoly leszerelési folyamatnak az összes nukleáris fegyverrel bíró országot érintenie kell.

|

Izraeli légicsapások a Gáza övezetben

A Vasárnapról Hétfőre virradó éjszaka során izraeli vadászgépek 13 támadást intéztek a palesztín felkelők által használt útvonalak ellen – nyilatkozta a hadsereg szóvívője.

A támadás Ashkeon – a 6. legnagyobb izraeli város, cirka 10 kilométerre a Gázai övezettől – külvárosát ért rakétatámadásra volt az izraeli válasz. A célpontok lakatlan területek voltak egyébként. A palesztín hatóságok megerősítették, hogy a hajnalt megelőzően számos támadás történt. Palesztín szemtanúk állításai szerint a bombázások okozta hatalmas kráterek járhatatlanná tették a Beit Hanun és Beit Lahiya-t valamint Gaza City-t összekötő útvonalat. A Gázai övezet északi területén emellett nagy kiterjedésű áramszünetet okoztak az izraeli bombák.