|

S-300-as rakétakomplexumok Belorussziának

Majdnem két év egyeztetés után úgy tűnik megkötetett az üzlet Oroszország és Belorusszia között. Leglábbis a belorusz TV állítása szerint. A bejelentés szerint a komplexumok leszállítására nem sokkal az eladást előkészítő műveletek befejezősáse után kerülhet sor. A két ország évek óta fontolgatja a szoros együttműködést, a katonai műveletek egyeztetését, ám ez Alexander Lukashenko kiszámíthatatlansága miatt sohasem realizálódott.

Az S-300 légvédelmi rakétakomplexum egyszerre 24 célpont ellen képes rakétákat indítani – legyenek azok repülőgépek, avagy rakéták – 150 kilométeres sugarú körzetben.

|

Vasárnap éjjelre várható a hadsereg kivonása a Gázai övezetböl

Katonai források szerint az izraeli csapatok vasárnap este megkezdik a kivonulást, mely hétfőre már be is fejeződne. A zöld lámpa vasárnap reggel, a kabinet értekezése után várható. Vasárnap emellett dönteni kell a zsinagógák sorsáról is. A védelmi miniszter vonakodik kiadni a lerombolásukra vonatkozó parancsot, ám a palesztín hatóságok azt akarják, hogy az izraeliek végezzék el ezt a feladatot.

|

Szerencsés napja volt az afgán kormánynak

Szerencsés napja volt ma az afgán kormánynak, hiszen a védelmi miniszter megúszott egy merényletet, egy másik miniszter és a hadsereg vezérkari főnöke pedig egy helikopter balesetből jött ki szerencsésen.

Abdul Rahim Wardak védelmi miniszter helikoptere helyi idő szerint 09:25-kor [04:55 GMT] épp elhagyta a kabuli repteret, mikor üres autójára 4 egyenruhát viselő fegyveres támadt. A szóvívó bejelentése szerint az egyik lövedék pont a hátsó ülést találta el, ott ahol a miniszter ülni szokott. [Nos ez most vagy nagyon elcseszett kísérlet volt, vagy nagyon komoly fenyegetés…] Az üggyel kapcsolatban 9 személyt vettek őrizetbe.

Órákkal később a Panjshir-völgyben – ahova egyébként a védelmi miniszter is tartott, hogy részt vegyen a négy évvel ezelött meggyilkolt anti-talibán vezető, Ahmed Shah Massood tiszteletére tartott megemlékezésen – felszállás közben lezuhant a vezérkari főnököt és egy másik minisztert szállító Mi-17-es helikopter. Az utasok és a két pilóta könyebb sérülésekkel megúszták az esetet. Wardak nem volt a gépen, és tagadja, hogy rálőttek volna a gépre. Állítása szerint nem sokkal felszállás után a rotor beleakadt egy fába – ezzel kijavítva korábbi bejelentését, miszerint a helikopter leszállás közben zuhant le. "Egyértelműen egy balesetről van szó." – tette hozzá.

Afganisztánban Szeptember 18-án tartják majd az első parlamenti választásaokat a talibán rezsim megbuktatása óta.

|

A Szingapúri Légierő befejezte feladatát Louisiana-ban

A városállam mai bejelentése szerint a Texasban állomásozó [a szingapúri légierőnek számos kihelyezett egysége van a szövetséges országokban, lévén nincs elegendő légtere a gyakorlatozáshoz] 4 Chinook helikopter és 41 szingapúri katona befejezte azt az egy hetes művelet, mely során a szingapúri helikopterek 800 személyt és 540 tonnányi felszerelést, homokzsákot és humanitáriánus csomagot szállítottak.

|

1500+ kép

Örömmel jelenthetjük, hogy a képtérban lévő képek száma a mai nappal meghaladta az 1500-at. Kellemes böngészést!

|

Indiai katonák lelőttek 3 milicistát

Az iszlám milicisták és az india katonák közti összetűzésre természetesen Kashmir tartományban, az inidia-pakisztáni "határ" mentén került sor. A jelentés szerint indiaiak lesben álltak, majd mikor a milicisták lőtávolba értek, megadásra szólították fel őket. A 3 fős csapat azonban inkább lövöldözni kezdett, majd a tűzpárbajban életüket vesztették.

Hétfő óta – mikor is az indiai miniszterelnök kilátásba helyezte a középvonalas kashmiri szeparatistáknak, hogy csökkentené csapatainak létszámát a himalájai térségben, ha befejeződne a pakisztáni milicisták beszivárgása – ez volt az első beszivárgási próbálkozás.

|

Robbanás egy tajvani fegyverlerakatban

Ma, helyi idő szerint 09:30-kor [GMT 01:30] robbanás történt egy tajvani fegyverraktárban. Egy katona a helyszínen két társa pedig a kórházban vesztette életét, jelentette be a tajvani védelmi miniszter.

|

Sikeres PAC-3 teszt

Sikeres volt a mai napon, az új-mexikói White Sands Missile Range-en végrehajtott Patriot PAC-3 kísérlet. A teszt során két PAC-3 rakétát indítottak egy kis hatótávolságú, taktikai ballisztikus rakétát szimuláló kiöregedett Patriot rakéta ellen. A rakétát sikerült semlegesíteni, és az előzetes adatok szerint az összes célkítűzést is sikerült teljesíteni.

"A mai teszt demonstrálta a PAC-3 és a kapcsolódó földi rendszerek szoftvereinek fejlődését" – nyilatkozta Richard McDaniel, a PAC-3 program igazgatója. "Emellett demonstráltuk a rendszer azon képességét, mely képes federíteni, nyomonkövetni, megközelíteni és megsemmisíteni kis hatótávolságú taktikai ballisztikus rakétákat. Egyetlen ma hadrendben álló légévédelmi rendszer sem védhetné jobban katonáinkat, mint a PAC-3."

Idén még várható egy újabb teszt. A rendszert folyamatosan fejlesztik, ám még rengeteg fejlődésre van szükség a találati valószínűség terén. Arról pldául nem szólnak, hogy a két rakéta közül mindkettő talált-e. Valószínűleg nem.

|

Valószínűtlen a 2008 elötti NATO bővítés

Egy vezető amerikai illetékes valószínűtlennek nevezte a NATO 2008 elötti bővítését, ugyanakkor nem zárta ki, hogy 2 év múlva Ukrajna is megkaphatja meghívóját.

Horvátország reménykedett abban, hogy jövőre Albániával és Macedóniával karöltve beléphetnek a szövetségbe, ám a NATO még nem érzi elégé felkészültnek erre őket. Kurt Volker az európai és eurázsiai ügyekért felelős illetékes nyilatkozatában utalt rá, hogy ha esetleg sikerülne is megállapodásra jutniuk a három balkáni országgal, akkor is félő, hogy azok már nem tudnák teljesíteni az elvárásokat.

Volker nyilatkozatában továbbá megerősítette, hogy 2006-ban és 2008-ban is lesz egy-egy NATO csúcs. A következő évinek a 26 tagból álló szövetség megerősítése, illetve a döntéshozási folyamat felgyorsítása lesz a fő feladata, míg a 2008-as a bővítésre fog öszpontosítani.

Ami pedig a kényes politikai helyzetű Ukrajnát illeti: jelenleg semmi biztosat nem hajlandók mondani a 2008 meghívásával kapcsolatban: "Lehetséges, és az is lehetséges, hogy nem fog megtörténni" "Sok bíztató dolog van Ukrajnával kapcsolatban .. Nem ítélhetjük meg előre pozitívan, de ez azt is jelenti, hogy negatívan sem" – nyilatkozta Volker.

|

aktivált regisztrációk

Volt egy kis gixer az smtp szerver beállításaival, ezért 1-2 új tag nem kapott emailt a regisztrációja megerősítéséhez. Fiókjukat aktiváltuk. Elnézést a kellemetlenségért.