|

HTKA Hírhalom 2016. 1. hét

A HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét kezdetén.

Légi indítású fegyverek beszerzésére különített el pénzösszeget Indonézia. A Jane’s információ szerint Oroszországból H-31A hajók elleni és H-31P radargyilkos, valamint H-59ME földi célpontok elleni rakétát vásárolnak, előbbiekért 24 millió, utóbbiért 18 millió dollárt fizetnek. Mindezt fejelik meg az Egyesül Államokból rendelt AIM-120 AMRAAM légi-harc rakétákkal.

A Vietnami Légierő két Szu-30MK2-essel gazdagodott. A 8589 és 8590 oldalszámú gépek december 29-én érkeztek a délkelet-ázsiai országba egy An-124-es gyomrában.

2011-ben érdekes fénykép járta be az internetet, amelyen egy orosz An-124-esből terepszínű Szu-30-as gurul ki a vietnami Tho Xuan repülőterének betonjára. A kínai agresszor alakulat gépeinek festőit is megihlető terepszínt viselő Szu-30MK2V jelzésű gépekből, tizenkét darabot rendelt 2010-ben Vietnam. A KNAAPO által Su-30MK2-es sárkányba, részben az Irkutszki gyártású Szu-30MKM elektronikai rendszerei kerültek, ebből született meg a Szu-30MK2V változat. A gyári berepülések során egy gép lezuhant, ezért csak tizenegy repülőgép került a 923 vadászbombázó ezred állományába 2011 és 2012 között.

2011-ben érdekes fénykép járta be az internetet, amelyen egy orosz An-124-esből terepszínű Szu-30-as gurul ki a vietnami Tho Xuan repülőterének betonjára. A kínai agresszor alakulat gépeinek festőit is megihlető terepszínt viselő Szu-30MK2V jelzésű gépekből, tizenkét darabot rendelt 2010-ben Vietnam. A KNAAPO által Su-30MK2-es sárkányba, részben az Irkutszki gyártású Szu-30MKM elektronikai rendszerei kerültek, ebből született meg a Szu-30MK2V változat. A gyári berepülések során egy gép lezuhant, ezért csak tizenegy repülőgép került a 923 vadászbombázó ezred állományába 2011 és 2012 között. ,

Egy hete írtunk a Francia Légierő C-130J beszerzéséről, amely akkor még csak mint pletyka ütötte fel a fejét. Az új esztendő azonban meghozta a hivatalos megerősítést, Jean-Yves Le Drian, a védelmi miniszter Jordániában tett látogatása során ismerte be, hogy aláírta a 4 példány leszállításáról szóló szerződést a Lockheed Martinnal.

Utóbbi cégnél azonban egy másik megrendelésnek vélhetően sokkal jobban örültek, a Pentagon ugyanis bejelentette igényét újabb 78 Super Herculesre. Ezek nagy részére a U.S. Air Force felirat kerül, 30 MC-130J, 13 HC-130J és 29 C-130J-30 bővíti a már így sem kis állományt. A tengerészgyalogosok 6 KC-130J-nek örülhetnek, míg a Parti Őrség egyel kevesebb HC-130J-re kapott opciós jogot. A teljes beszerzés 5,3 milliárd zöldhasúval terheli meg a költségvetést, ebből az első 32 példányra már a szerződés is megszületett december 30-án. Az 78. egyben utolsó géppel 2020-ra kell elkészülnie a gyártónak.

Lengyelország kénytelen csökkenteni a beszerzendő H225 Caracal helikopterek számát. Az elképzelés, hogy 60 helyett csupán 8-10 példányra kerül fel a lengyel felségjel, ennek okáról a védelmi miniszter, Antoni Macierewicz számolt be: a megtakarítást arra használják fel, hogy több UH-60-ast és AW149-est vásárolhassanak, melyeket licencszerződés alapján odahaza gyártanak.

A Qinetiq North America beszállítói szerződést kapott a General Atomicstól, hogy alkatrészeket és szoftvereket szállítson a USS John F. Kennedy (CVN-79) elektromágneses indítóberendezéséhez (EMALS – Electromagnetic Aircraft Launch System) és drótköteles fékezőberendezéshez. A szerződés értéke 16 millió amerikai dollár. A most megrendelt komponensekhez nagyon hasonlót alkalmaztak már a USS. Gerald R. Ford (CVN-78) építése során is.

Az 507. légi utántöltő ezred KC-135R gépei lesznek az elsők az Amerikai Tartalékos Légierőben, amelyek megkapják a Block 45-ös modernizációs csomagot. A tankerek avionikája módosul, a pilótafülkébe színes LCD kijelzők kerülnek, emellett új rádió magasságmérőt, robotpilótát, digitális repülés irányítót és több új számítógépet is kapnak. Az első gép átalakítása februárban kezdődik.

Lezuhant a Bahreini Királyi Légierő egy F-16-osa. A vadászbombázó a szaúdiak által vezetett jemeni légi támadásban vett volna részt, de a balesetről készült videók tanulsága szerint még Szaúd-Arábia légterében kigyullad és földnek csapódott az ország délnyugati részén található Jizan tartományban. A pilóta sikeresen katapultált.



2015 szeptemberében robbant a hír, hogy Egyiptom megveszi az eredetileg Oroszországnak készült, de a franciák által visszatartott két Mistral helikopter hordozót. A hajóhoz forgószárnyasok is dukálnak, ezért közben megkezdték a tárgyalásokat Oroszországgal Ka-52-esek beszerzéséről. A szerződés nemrégiben meg is köttetett, a Roszoboronexport 46, a tengeri üzemelésre kifejlesztett Ka-52K leszállítását vállalta az egyiptomi fél felé. Az észak-afrikai ország beszállásával a korábban sok huzavonát megért Mistral beszerzés mindkét fele jól járt.



A decemberi, a tárgyalások elakadásáról szóló híreket követően mégis megszületett a megegyezés a szlovák Gripen lízingelésről. A védelmi minisztérium szóvivője, Martina Balleková számolt be a hírről, mely szerint már mindenről megegyeztek a felek, a repülhető óraszámtól a költségekig. A végső döntés azonban még várat magára, azt ugyanis a következő kormányra bízzák, mely az idei márciusi parlamenti választások után áll össze.

A DARPA egy képet hozott nyilvánosságra a múlt héten is emlegetett TERN (Tactically Exploited Reconnaissance Node) program termékéről. Az illusztráció különlegessége, hogy az alapját képező, 2011-es fotón a USS Lassen egy japán rombolóval, a JS Harasume rombólóval hajózik együtt.

Tactically Exploited Reconnaissance Node | Forrás: DARPA

Tactically Exploited Reconnaissance Node | Forrás: DARPA ,

A köztudottan nem túl barátságos viszonyt ápoló Görögország és Törökország még az ünnepek között sem hagyta nyugodni egymást, manőverező légi harc bontakozott ki a két ország vadászgépei között az Égei-tenger fölött december 29-én. A Török Légierő 2 CN-235-ös szállítógépe, melyeket 6 F-16-os kísért, 9 alkalommal sértette meg Görögország légterét utóbbi védelmi minisztériuma szerint. A behatolókra saját gépeket – vélhetően F-16-osokat vagy Mirage 2000-eseket – indítottak, melyek kisebb manőverező “légiharc” után kitessékelték az országból a törököket. Utóbbiak két vadászgépe fel is volt fegyverezve.

Görög Block 52+ géppár

Görög Block 52+ géppár | Forrás ,

Észak-Koreában jelenleg is több rakétatípus fejlesztése zajlik, melyek közül a legnagyobb hangsúlyt a KN-06 légvédelmi rakéta kapja, számolt be róla dél-koreai források alapján a Yonpah hírügynökség. A fegyver, mellyel az ország keleti tengerpartját védelmezik a déli szomszéd és az Egyesült Államok gépeitől, 100 km-es hatótávolságú.

KN-06 egy katonai felvonuláson | Fotó: KCTV

KN-06 egy katonai felvonuláson | Fotó: KCTV ,

Újabb F-16-osok beszerzéséről tárgyal Pakisztán és az Egyesült Államok. A Pakisztáni Légierő főparancsnoka, Sohail Aman számolt be a tárgyalások létéről, de semmi konkrétumot nem hozott nyilvánosságra. Az egyszerre két forrásból bővülő légierő másik beszállítója is dolgozik, a Pakistan Aeronautical Complex (PAC) ugyanis leszállította a 16. JF-17 Block 2-es gépet, mellyel teljesítették a 2015-re kitűzött mennyiséget.

Az Egyesült Hajógyártó Vállalat elnöke számolt cégéről egy oroszországi hírügynökségnek, melyben elmondta hogy leghamarabb 2019-ben kezdhetik meg egy új repülőgép-hordozó építését. Ennek oka, hogy a vállalatnál jelenleg zajló, nagyfokú modernizálási és átalalítási munkák akkorra fejeződnek be, melyek után képesek lesznek egy ilyen mértékű projekt kivitelezésére.

Befejezték kínai kiképzésüket a zambiai pilóták és karbantartók, akik az L-15-ösön tanulták meg a szakma minden csínját-bínját. Az AVIC repülőgépgyártó publikált képeket a végzősökről.

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Ha minden a tervek szerint halad, februárban sor kerülhet a japán lopakodó első repülésére. Az ATD-X néven futó típussal januárban hajtják végre a gurulási teszteket, ha ezek sikeresen zárulnak, akkor a következő hónapban meg is kezdik a repülési teszteket. Utoljára tavaly decemberben írtunk a típusról, ez a hír itt érhető el.

A NATO áttelepíti néhány E-3 Sentry légtérirányítóját Törökországba. A gépek személyzetének egyharmada németek közül kerül ki. A NATO nem harci bevetésként osztályozza a kitelepítést.

Az indiai média képviselőinek nyilatkozott a Saab légügyi divíziójának vezetője. Ulf Nilsson beszédében kifejezte, hogy mind Indiára, mind Thaiföldre úgy tekintenek, mint a Sea Gripen potenciális megrendelői. Ugyan a típus még csak a rajzasztalokon létezik, ám ha a két állam érdeklődne iránta, Brazíliával közösen finanszírozhatnák a fejlesztést.

Sea Gripen a

Sea Gripen a “makettvilágban” már a brazilok szolgálatában áll | Forrás: zetaboards.com ,

Maradjunk Indiánál: a hazai fejlesztésű Astra légiharc rakéta működését tesztelték elektronikai zavarástól gazdag környezetben. A hírek szerint a fegyver elektronikája képes volt a zavarás kiszűrésére, és így is megfelelően működött.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.