|

Hamarosan repülhet a japán lopakodó

A Törökország, Dél-Korea, India és Japán négyesből egyelőre utóbbi tart legelőrébb a saját ötödik generációs vadászbombázójának fejlesztésében.

Ezidáig csak az USA, Oroszország és Kína volt képes repülőképes, ember vezette, alacsony észlelhetőségű repülőgép előállítására, de hamarosan újabb országok csatlakoznak ehhez a maroknyi csapathoz. Törökország (TFX), Dél-Korea (KF-X és KFX-E), India (AMCA) és Japán (ATD-X) egyaránt “lopakodó-álmokkal” rendelkezik, de a szigetország tart legelőrébb ebből a négyesből, ugyanis már bemutatták az ATD-X program technológiai demonstrátorát, ráadásul a földi teszteket is elkezdték, de bizonyos hibák miatt el kellett tolniuk a szűzrepülést. A legfrissebb hírek szerint azonban 2016 első három hónapjában sor kerülhet végre a várva várt eseményre, és végre levegőbe emelkedhet a japán masina.

Az ATD-X program célja pusztán egy technológiai demonstrátor létrehozása, ezzel a nagy manőverező-képesség és az alacsony észlelhetőség együttes lehetőségét vizsgálják majd. A japán kormányzat kívánalmai szerint az F-3-at ennek alapján kell elkezdeni tervezni, a pénzt erre a 2016-os vagy a 2017-es költségvetési évben kaphatja meg a Mitsubishi. Repülőképes prototípust a 2025-ös fiskális évig kell létrehozniuk, sorozatgyártásba pedig 2027-ben kerülhet a madárka. Az F-2 leváltását Japán 2035-ig szeretné abszolválni, majd pedig az F-15J-ket is nyugdíjba küldetnék az F-3-mal. Magáról az F-3-ról egyébként annyit tudni, hogy biztosan ember vezette lesz, két hajtóművel készül és körülbelül 200-250 darabra lesz belőle szükség. A Mitsubishi mellett az IHI szintén fontos feladatot kap, ugyanis – amennyiben az önálló fejlesztés mellett döntenek Tokióban – nekik kell majd elkészíteniük az F-3 erőforrását, az egyelőre csak XF5-1 néven emlegetnek.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.