|

Késik a japán lopakodó szűzrepülése

Bár még 2014 elejére tervezték szűzrepülését, több mint egy év csúszásban van a japán ötödik generációs típusának demonstrátora, az ATD-X jelzésű repülőgép.

Tavaly áprilisban a roll-out ceremónia pillanatában már késésben volt az ázsiai ország következő generációs vadászbombázójának fejlesztéséhez használni kívánt tesztgép, de most további késést jelentettek be. A földi tesztek során kiderült, hogy probléma van hajtóművezérlő-rendszerrel. Mint a kivizsgálás megállapította, a gázkar állását érzékelő szenzorral volt probléma. A hiba kijavítása mellett a mérnököknek az F-35-ösön már alkalmazott „automatikus hajtómű-újraindítás”funkciót is bele kell varázsolniuk a gépbe. Mindezek miatt várhatóan 2015 áprilisáig tolódik a demonstrátor szűzrepülése.

Az ATD-X program célja pusztán egy technológiai demonstrátor létrehozása, ezzel a nagy manőverező-képesség és az alacsony észlelhetőség együttes lehetőségét vizsgálják majd. A japán kormányzat kívánalmai szerint az F-3-at ennek alapján kell elkezdeni tervezni, a pénzt erre a 2016-os vagy a 2017-es költségvetési évben kaphatja meg a Mitsubishi. Repülőképes prototípust a 2025-ös fiskális évig kell létrehozniuk, sorozatgyártásba pedig 2027-ben kerülhet a madárka. Az F-2 leváltását Japán 2035-ig szeretné abszolválni, majd pedig az F-15J-ket is nyugdíjba küldetnék az F-3-mal. Magáról az F-3-ról egyébként annyit tudni, hogy biztosan ember vezette lesz, két hajtóművel készül és körülbelül 200-250 darabra lesz belőle szükség. A Mitsubishi mellett az IHI szintén fontos feladatot kap, ugyanis – amennyiben az önálló fejlesztés mellett döntenek Tokióban – nekik kell majd elkészíteniük az F-3 erőforrását, az egyelőre csak XF5-1 néven emlegetnek.