|

HTKA Hírhalom 2015. 48. hét

A HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét kezdetén.

Pilóta nélküli repülőgépek erőforrásaként éledhet újjá a bukott indiai sugárhajtómű fejlesztés, a Kaveri. A Tejas számára készített, de az idő- és költségkeret túllépés, valamint a meg nem oldott műszaki problémák miatt a kormány a program leállítása mellett döntött. Azonban most a GTRE GTX-35VS jelölésű hajtómű az indiai fejlesztésű UCAV erőforrásaként kaphat új lehetőséget, Ghatak néven. Az utánégetőt eltávolítják, a fejlesztést pedig a magánszektorra bízzák. Az időkorlátról annyit, hogy a Autonomous Unmanned Research Aircraft (AURA), melyhez készül, a tervek szerint 8 éven belül szolgálatba kell h álljon.

Kaveri engine

A Turkish Aerospace Industries (TAI) leszállította a Török Légierő első modernizált C-130E-jét. A 13188-as gyári számú Herculest a TAI ankarai üzeménél hivatalos ceremónia keretében adták át az üzemeltetőnek még augusztus 8-án. A légierő összesen 19 példány átalakítását rendelt meg, ebből 6 C-130B és a fennmaradó mennyiség a C-130E verzió. A 2006-ban megköttetett szerződés még 6-al kevesebb E variánsra szólt, azóta a Szaúdi-Királyi Légierőtől szereztek még be ennyi példányt.

Az Airbus bővíteni szeretné az A400M képességeit. Jelenleg probléma akad a helikopterek légi utántöltésével, ugyanis a gép a C-130-astól nagyobb turbulenciát hagy maga után, ami megnehezíti a forgószárnyas irányítását. A problémát a standard 90 láb (27,43 méter) hosszú utántöltő cső leváltásával akarják orvosolni, az elképzelésükben 120-150 lábas (36,57 m – 45,72 m) verzió szerepel, de ennek mozgása a korábbinál is kiszámíthatatlanabb lenne. A másik fontos képesség az ejtőernyős ugrások lehetőségének megteremtése a törzs mindkét oldalán található ajtókból, ezekkel még nem folytatták le a teszteket.

A helikopterek légi utántölthetőségének szükségességét mutatja, hogy Franciaország két C-130J és két KC-130J beszerzése mellett döntött, utóbbiak alkalmasak a forgószárnyasok kerozinnal való ellátására. Az Obama adminisztráció által már jóváhagyott beszerzés 650 millió dollárjába kerül a francia adófizetőknek, az összeg magába foglalja a pótalkatrészeket és a logisztikai támogatást is.

Az Airbusnak is jól jönne ha minél hamarabb sikerülne felgyorsítani az A400M programot, mert a lecsúszó megrendelések mellett büntetésekre is számíthatnak. Jelenleg Németország szabott ki 14 millió dolláros bírságot a cégre amiért nem szállították le az idei évre betervezett két szállítógépet a Német Légierőnek.

Az Air India átalakítja két legfiatalabb B777-300ER utasszállítóját VVIP személyek szállítására. A két kiválasztott gép a VT-ALT és VT-ALU lajstromúak.

Air India B777-300ER | Fotó: commons.wikimedia.org

Air India B777-300ER | Fotó: commons.wikimedia.org ,

Habár Japán már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy 4 darab Northrop Grumman E-2D Advanced Hawkeye típusú légtér-ellenőrző repülőgépet vásárol, csak most sikerült tető alá hozni a 151 millió dolláros szerződést, de az egyelőre csak 1 példányra szól.

Az emirátusi megrendelés elvesztése ellenére a Northrop Grumman további üzletekben reménykedik az E-2 Hawkeye légtér-ellenőrző repülőgéppel kapcsolatban. A típus régebbi változatait megrendelő Egyiptom, Franciaország, Izrael, Japán, Mexikó, Tajvan és Szingapúr után már az E-2D-re keresnek külföldi megrendelőt. Japán már az új verzióból is vásárolt, de nagy reményeket fűznek az ázsiai és afrikai piachoz, valamint az öböl-menti országokhoz is, épp ezért volt kellemetlen számukra a Saab Egyesült Arab Emírségekben aratott győzelme.

Japán jövő évre tervezi a XASM3 hajó-elleni rakéta éleslövészetét a Japán-tengeren, mely során a szolgálatból márciusban kivont JS Shirane romboló szolgál majd célpontként.

Fotó: Wivern, Wikimedia Commons

Fotó: Wivern, Wikimedia Commons ,

A három EQ-4-vá alakított Global Hawk egyik példánya november 11-én repülte az 500. bevetését.

Elkészült az első A330 MRTT átalakítása Szingapúr számára. Az egyelőre festetlen példányt további 5 követi majd. A féltucat többfeladatú légi-utántöltő repülőgépet még 2014-ben rendelték meg.

Még továbbra sem vált érvényessé a katari Rafale-szerződés, mert az arab ország még nem fizette ki a szerződésben foglalt előleget. Katar és Franciaország áprilisban jelentette be, hogy 24 darab Dassault Rafale vadászbombázó adás-vételéről írtak alá adás-vételi szerződést.

Pózol a gallok büszkesége l Forrás: thumkar.blogspot.com

Pózol a gallok büszkesége l Forrás: thumkar.blogspot.com ,

A napokban hozták nyilvánosságra, hogy október 20-án az USAF egy F-15E Strike Eagle közreműködésével B61-12 típusú harcászati atombombát tesztelt a nevadai Tonopah tesztmezőn, természetesen a nukleáris töltet nélkül. Fotók és további infó a linkre kattintva.

November 16-án lemondott az AVIC Y-20 típusú teherszállító repülőgép főtervezője és főmérnöke is. Az okok egyelőre ismeretlenek. A szűzfelszállásán 2013 januárjában átesett gépből Kína 400 körüli mennyiséget kíván rendszeresíteni.

Y-20 | Fotó: Xinhua

Y-20 | Fotó: Xinhua ,

November 13-án az Indiai Haditengerészet Rajali bázisán megtartott ceremónia keretében hivatalosan is szolgálatba állították a P-8I Poseidon tengeri járőrgépeket. Az ünnepségen részt vett Manohar Parrikar, a védelmi miniszter is.

Az első P-8I érkezése | Fotó: Boeing

Az első indiai Poseidon | Fotó: Boeing ,

A BAE Systems 371, az Eurofighter Typhoon gyártósorán munkálkodó dolgozóját helyezi át vagy bocsátja el a közeljövőben. A lépésre azért van szükség, hogy versenyképes maradhasson a vadászbombázó beszerzési ára, és így további megrendeléseket szerezve ki tudják tolni a gyársor bezárást, mely a jelenlegi brit, szaúdi, ománi és kuvaiti megrendelésekkel 2018-ig működhet.

Az előző hónapban az egyik meg nem nevezett repülőgép-hordozó fedélzetén tesztelték a V-22 Osprey-t. A cél a maximális fel- és leszállótömeg növelése, melyet úgy akarnak elérni, hogy guruló fel- és leszállásokat végeznek. Ezek során a rotorok segítségére van a szárnyakon ébredő emelőerő – a technikát az Apache pilóták is előszeretettel használják a forró éghajlati övezetekben. A jelenleg megengedett felszálló tömeg a guruló startnál 57 000 font, ami 25 854 kb-nak felel meg, de a tesztek során gond nélkül üzemeltek 60 500 fonttal, mely 27 442 kg.

Az Osprey épp megközelíti a USS Nimitz leszállófedélzetét.

Az Osprey épp megközelíti a USS Nimitz leszállófedélzetét. ,

Elkészült Tahiföld első H145M helikoptere. A Thai Királyi Haditengerészet által megrendelt forgószárnyasról spotterek készítettek fényképet miután az elhagyta a gyártósort. Az ország összesen 5 példányt vásárolt a típusból. A fotót ezen a linken tekinthetik meg Olvasóink.

Érdekes eset történt Tajvanon november 2-án. A légierő 443. századának egyik F-CK-1B Ching Kuo géppel készült felszállni egy őrnagy és egy fiatal pilóta. Az őrnagy a repülés előtti ellenőrzés során észrevette, hogy a hátsó fülkében a kabintető ledobó fogantyú biztosítószege még a helyén volt. Az őrnagy, az helyett h a szabályzatban ilyenkor található eljárás szerint értesítette volna a földi személyzetet, maga távolította el a biztosítószeget, arra viszont biztosan nem számított, hogy ezzel együtt a kabintetőt is ledobja. Az eset során szerencsére senki nem sérült meg.

AIDC F-CK-1 Ching-kuo 017

Az Amerikai Egyesült Államok Hadserege élt az opciós jogával és további 12 darab UH-72A Lakota típusú helikoptert rendelt az Airbus Helicopterstől. A gépeket az európai vállalat Missouriban található üzemében készülnek majd és 2017 augusztusától kerülnek átadásra.

EMBRAER a Rockwell Collins vállalatot választotta a KC-390 teherkezelő rendszer beszállítójaként. A CHADCS rendszer felelős a légiáru-kezelésért, a súlypont figyeléséért és a teherledobásért is.

Az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) egyik E-7A Wedgetail légtér-ellenőrző repülőgépe rekordhosszúságú, 17 órás bevetést teljesített Irak és Szíria felett. Egy átlagos feladat során általában 13 órát repülnek.

Fotó: MoD Australia

Fotó: MoD Australia

Az orosz helikoptergyártó egyesülés, a Russian Helicopters szerződést kötött az iráni helikopterkarbantartó és nagyjavító vállalattal (PANHA), melynek értelmében az oroszok segítenek az iráni létesítmények és berendezések korszerűsítésében. Egy további szerződés keretében pótalkatrészeket és dokumentációt biztosítanak Irán számára.

Az Izraeli Légierő is rekordot döntött, az egyik Boeing 707-es tankergépüket repülték haza leszállás nélkül az Amerikai Egyesült Államokból a Red Flag gyakorlatról. A 6000 mérföldes hazaút rekordtávolság az izraeli tankerek történetében.

Israeli AF KC-707 Refueling F-15s

Típusváltás előtt áll a Surya Kiran bemutatócsapat. Már az utód is megvan, ahogy sok esetben történik, a légierő által is választott új kiképzőgép lesz a bemutatócsapat repülőgépe is. Indiai lapértesülések szerint Narendra Modi miniszterelnök következő angliai látogatása során megkötik a 20 darab BAe Hawk megrendelésről szóló szerződést.

Svédország további IRIS-T SL típusú rakétákat rendelt. A földfelszíni indítású, légvédelmi rendszerekben alkalmazott rakéta újabb megrendelésének adatait még nem hozták nyilvánosságra.

Kuvait 14 Sniper ATP célzókonténert rendelt F/A-18 Hornetjei számára. Kanada után Kuvait a második ország aki megrendelte a Lockheed termékét Boeing gyártású vadászgépei számára.

November 6-án dőlt el, hogy a Francia Haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozója, a Charles de Gaulle visszatér a Perzsa-öbölbe. A hajó Rafale és SEM vadászbombázói az Iszlám Állam elleni harcban vesznek részt.

Rafale M gépek a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó fedélzetén

Rafale M gépek a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó fedélzetén | Fotó: Pascal Subtil ,

Közreműködött: Phoenix