|

A Boeing újabb exportsikerekben reménykedik

Elpasszolásra vár tucatnyi C-17-es, de életben akarják tartani az F-15E Strike Eagle és az F/A-18E/F Super Hornet gyártósorát is.

Ahogy arról a HTKA is beszámolt, a Boeing repülőgép-gyártó vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy 2015-ben bezárja a C-17 Globemaster III stratégiai teherszállító repülőgépek kaliforniai gyártósorát. Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje számára már átadták az utolsó, általuk rendelt gépet, így jelenleg már csak exportra folyik a C-17-es gyártása. Az, hogy a gyártósor 2015 végéig használatban maradhat, egyedül annak köszönhető, hogy a cég – bízva a további, kis darabszámú megrendelésekben – saját költségén 12 példány elkészítésébe kezdett.

India első C-17-ese | Fotó: Boeing

India első C-17-ese | Fotó: Boeing ,

A már gyártás alatt lévő gépek számára folyamatosan keresik a vevőket. Chris Chadwick, a Boeing Defense, Space & Security részlegének elnök-vezérigazgatója elmondta, több potenciális megrendelővel folytatnak tárgyalásokat, köztük van India és több közel-keleti ország is, de Algéria és Szingapúr is a jelöltek között szerepel. Az amerikai gyártó illetékesei bíznak a brazil EMBRAER vállalattal kötött együttműködési megállapodásban is, mely magába foglalja azt is, hogy a Boeing besegít a KC-390-es marketingjébe. Chadwick szerint előnyükre válhat, ha a két típust egy csomagban kínálják a leendő ügyfeleknek.

A közelmúltban tettek egy kevésbé pozitív bejelentést is: április 8-án közölték, hogy az előzetes tervekkel ellentétben gazdasági okok miatt három hónappal korábban, már 2015 közepén bezárhat a C-17-es gyártósora, mely a munkavállalók hamarabbi elbocsátását is jelenti.

Koncepciórajz a T-X tenderre szánt típusról | Forrás: Boeing

A Boeing-Saab páros gépéről készült korábbi fantáziarajz | Forrás: Boeing ,

Chadwick emellett beszélt a vadászbombázóikról és a T-X tenderről is. Optimista volt azzal kapcsolatban, hogy további megrendelések begyűjtésével sikerül kitolni az F-15E Strike Eagle és az F/A-18E/E Super Hornet gyártósorának bezárását. Nem nevezte meg a potenciális megrendelőket, csak annyit közölt, hogy azok az ázsiai és csendes-óceáni régióból érkezhetnek. Emellett a U.S. Navy megrendelésében is reménykednek, mely további 22 darab EA-18G Growler rendelésén gondolkodik.

Emellett közölte, már dolgoznak a Saab AB-vel a T-X tenderre szánt kiképzőgépen. Elmondta, a társulás két eltérő kultúrát képvisel: a Saab egy kis ország hadiipari vállalata, mely sok éven keresztül fenn tudott maradni és sikereket tudott elérni, miközben alacsony költségű és hatékony eszközöket hozott létre. A világ második legnagyobb hadiipari cégével az oldalán pedig eredményesen szállhat harcba a T-38 Talon leváltására kiírt megmérettetésen.