|

India további 7 Globemaster beszerzését tervezi

Mint ismert lehet India korábban 10 db Boeing C-17 Globemaster III típusú szállítógépre adott le rendelést. Az első gépet idén nyáron vehette át, míg 2014 végéig megérkezik a 10. gép is, amivel az USAF után a 2. legnagyobb Globemaster üzemeltetővé lépnek elő.

És úgy tűnik, hogy ezen helyezésüket be is fogják betonozni, lévén az Indiai Légierő vezérkari főnökének nyilatkozata szerint a terveik további 7 darab gép beszerzéséről szólnak. (Az meg nem túl valószínű, hogy a 8 gépnél járó angolok 17 fölé pumpálják a darabszámot ugye…)

India első C-17-ese | Fotó: Boeing

India első C-17-ese | Fotó: Boeing ,

A Boeinget vélhetően nem érte túl nagy meglepetés, hiszen mikor eldöntötték, hogy saját szakállukra, konkrét rendelés nélkül legyártanak 12 C-17-est annak érdekében, hogy a kaliforniai gyárüzemet még egy évvel tovább nyitva tartsák pont arra alapoztak, hogy az indiaiak és az ausztrálok még szinte biztosan venni fognak további gépeket, illetve hogy egyéb potenciális vevőkkel folytatott egyeztetéseket rendeléssé tudnak konvertálni. Nos, egyelőre úgy tűnik, elég jól bejött a számításuk.

A Boeingen felül egyébként a Lockheed Martin is dörzsölheti a markát, lévén az IAF vezérkari főnökének nyilatkozata egész pontosan úgy szólt, hogy a közeljövőben 7 C-17 és 6 C-130J beszerzését szeretnék elindítani.

Az indiai szállítóflotta bővítéséről értekező Norman Anil Kumar Browne ezen felül röviden arról is szólt, hogy a jelenlegi elképzelések szerint az indiai – orosz közös fejlesztésű közepes szállítógépből 45 darabot állítanának hadrendbe.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.