|

2015-ben végleg bezár a C-17 gyártósora

A Boeing repülőgép-gyártó vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy 2015-ben bezárja a C-17 Globemaster III stratégiai teherszállító repülőgépek kaliforniai gyártósorát. A McDonnell-Douglas vállalattól „örökölt” típus utolsó példányait két éven belül elkészítik és átadják a megrendelőknek, majd véglegesen beszüntetik a „Big Mac” sorozatgyártását a Long Beach-i üzemben. Mint arról korábban beszámoltunk, az Amerikai Egyesült Államok Légiereje számára már átadták az utolsó, általuk rendelt gépet, így jelenleg már csak exportra folyik a C-17-es gyártása – többek között India számára, mely eddig hármat vett át a teherszállítóból. Az, hogy a gyártósor 2015 végéig használatban maradhat, egyedül annak köszönhető, hogy a cég – bízva a további, kis darabszámú megrendelésekben – saját költségén 12 példány elkészítésébe kezdett, ám többet semmiképpen nem tudnak és nem is akarnak finanszírozni.

A tucatnyi Globemaster III-as megrendelés nélküli elkészítése is komoly kockázatokat rejt magában, ám a cég piaci előrejelzései és a jelenlegi üzemeltetők részéről fennálló, flottabővítési opciók miatt mégis logikus döntés volt. Ennél tovább azonban nem nyújtózkodhatnak.
„A C-17 termelésének befejezése nehéz, de szükséges lépés, amit mindenképpen meg kell tennünk.” – mondta Dennis Muilenburg, a Boeing Defense, Space & Security elnök-vezérigazgatója. „Köszönetet mondok minden munkavállalónak, beszállítónak és mindenkinek, aki segített abban, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan magas minőségben állíthassuk elő a világ egyik legjobb stratégiai teherszállító repülőgépét!”

A gyártósor bezárása nem jelenti a típus végét - többek között a hazánkban állomásozó HAW színeiben is láthatjuk, még nagyon sokáig

A gyártósor bezárása nem jelenti a típus végét – többek között a hazánkban állomásozó HAW színeiben is láthatjuk, még nagyon sokáig ,

Természetesen a gyártósor bezárásával nem szűnik meg minden munka a típussal kapcsolatban, hiszen annak sok példánya még relatíve fiatal, és a régebben gyártottak is még sokáig repülhetnek, így a logisztikai támogatást több évtizedig biztosítani kell. Ez a GISP, azaz a C-17 Globemaster III Integrated Sustainment Program keretében valósul meg, ami kedvező áron biztosítja az üzemeltetőknek a gyors és folyamatos alkatrész-ellátását a világ minden részén.

„Ügyfeleink nehéz pénzügyi helyzete sajnos nem teszi lehetővé, hogy hosszú távon számoljunk a C-17 gyártásával. A típus képességeire persze lenne igény, ám az értük fizetendő árat szinte senki nem képes finanszírozni. Az Egyesült Államokban érvénybe lépő költségvetési megszorítások ráadásul tovább nehezítik a helyzetünket, az egész céget figyelembe véve, mivel a bizonytalan piac miatt egyre nehezebb megrendelésekhez jutni. Annak érdekében, hogy a meglévő programokat – mint például a GISP-et – minél kevesebb áremelés mellett tudjuk magas szinten folytatni, bizonyos területeken vissza kell fognunk magunkat.” – jellemezte a helyzetet Muilenburg.

Természetesen a gyártósor bezárása munkaerő-elbocsátással is jár majd, hiszen a C-17 termelésében közvetlenül résztvevő 3000 fő mindegyikére nem lesz szükség 2015 után. A cég 2014 elejétől kezdi meg a leépítéseket, ám Nan Bouchard alelnök szerint nem hagyják magukra korábbi dolgozóikat – a tervek szerint álláskeresési és pénzügyi tanácsadással, valamint nyugdíj-szemináriumokkal szeretnék segíteni őket abban, hogy megtalálják helyüket a világban. A Globemaster III gyártásában egyébként az USA 44 államából 650 kisebb-nagyobb beszállító vesz részt, ami legalább 20 000 munkahelyet jelent.